Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Görgey Gábor: Vadászszőnyeg (regényrészlet)
A mátyásmadár kijön a sodrából Nagyapa külön üzletet köt Furcsa el- fajzás Nóra osztályharca rebbenésre készen, hiszen ki tudja, hogyan fogadják közeledését. Nagyapa azonban rá se hederített, sőt, félreértések elkerülése végett még a szemét is félig lehunyta. Ez már sok volt a mátyásmadárnak, ennyire azért mégsem hétköznapi esemény az ő napokon át előkészített manővere. Kicsit megsértődött és néhány észheztérítő pittyegéssel jelezte, hogy itt van. Nagyapa rendíthetetlen maradt, tudta, hogy jövendő viszonyuk ezeken a pillanatokon múlik, nem hagyta magát kizökkenteni elbó- biskolásából. Ekkor a mátyásmadár kicsit előrelépett és belebámult nagyapa arcába: mi ez, hát valóban alszik? Mikor konstatálta az elképesztő tényt, teljesen kijött a sodrából és minden lélektani taktikázást feladva, közvetlen cselekvésre szánta el magát. Csőrével megkopogtatta nagyapa kopasz kobakját! Az öregúr erre meglepetésében nem tágra nyitotta, hanem most már teljesen lehunyta a szemét. A mátyásmadár látta, hogy nehéz személyiséggel van dolga és szisztematikusan körbekopogtatta nagyapa fejét. Aki persze roppantul élvezte a műveletet: a mátyásmadár jobban csinálta, mint az unokák. Majd egy idő után megszánta a szorgos állatot és lassan felnyitotta a szemét. A madár diadalordítást hallatott, mint aki azt kiáltja: „Na végre!” És ezzel a barátság meg volt kötve. Mi több, ezennel a játékszabályokat is lefektették: ha nagyapa azt akarta, hogy a fejét vakargassák, csak lehunyta a szemét, és a mátyásmadár, nem tűrve a bóbiskolást, hiszen akkor minek építette föl ennyi munkával ezt a kapcsolatot — nyomban elkezdte ébresztgetni az öregurat, szorgosan kopogtatva koponyáján, ahová az alvás rontó szelleme befészkelte magát. De Matyi, az unokákhoz képest, újított is. Talált magának ezen a fejen faodúra emlékeztető pontot és ha unta a fáradságos kopogtatást, nagyapa fülében kotorászott. Olyan gyengéd óvatossággal, mintha fiókáit ápolná. Az öregúr meg elzsibbadt a gyönyörűségtől. Nagyapa tehát berendezkedett autarkiára és ez a változás biztos keresettől fosztotta meg az unokákat. De annyira tetszett nekik a mátyásmadár, hogy megbocsátották betolakodását az ő nyári idénymunkahelyükre. Nagyapában pedig volt annyi megértés, hogy kárpótlásul időnként markukba nyomott egy-egy tízkoronást. Tőle örökölte tehát a furcsa elfajzást, hogy amivel más normális embert ki lehet üldözni a világból, azt ők ketten élvezték? Csak éppen a gének betyárkodása következtében a dolog nagyapa fejéről lecsúszott Ádám talpába. Ó, kifürkészhetetlen kromoszómák! Nóra tudta, hogy ez az ő Achilles-sarka mennyire kihasználható és milyen hatalma van annak fölötte, aki ismeri a titkot. Amikor Ádám, a másnapi deportálásra egyedül csomagoló anya kísértetképét látva maga előtt, szilárdan eltökélte, hogy most már aztán igazán hazamegy — Nóra, aki többször tapasztalta Ádám szüleinek finom előkelőséggel hordozott, mégis tüntető ellenszenvét, s ezért szinte osztályhaireosan lobogó 292
