Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Görgey Gábor: Vadászszőnyeg (regényrészlet)
A cinkos nagyapa A gabonatábla bundája már zsarolták vele. Amikor nem volt kedve felolvasni, inkább fára mászott vagy biciklizett volna, leteperték, elkezdték a talpát csiklandozni — és ő máris hajlandó volt folytatni Né- mó kapitány titokzatos történetét. Az fel sem merült a lányokban, hogy nélküle olvassák tovább a könyvet. Gyakran mindhármuknak megvolt a saját könyve, külön olvasásra. De a közös olvasásokra kiválasztott könyv szentnek számított. Elképzelhetetlen lett volna, hogy bármelyikük, akár ő maga, a felolvasó, titokban egyedül továbbolvassa a közös könyvet, bármilyen izgalmas résznél kellett abbahagyniok. A gyerekeknek szigorú és becsületes törvényeik vannak. Pontosan nem tudta volna megmondani, miért, de már akkor titkolta mások előtt — természetesen a két lányt kivéve — ezt a csiklandozási históriát. Bujkáló bűntudat kísérte, valami illetlent érzett benne, tiltott obszcenitást. A lányok sem fecsegték ki soha, lehetséges, hogy ők is megérezték valami rejtegetnivalót a homályos ügyletben. Nagyapa volt az egyetlen, aki fölfedezte egyszer a délutáni szertartást, amikor nem a szokott helyükre telepedtek a kiserdő tövében, hanem fölmentek a gazzal és bodzával benőtt jégverem dombjára. Nyilván a gyümölcsöst nézegette, fáról-fára mindegyikkel beszélgetve — „Hát te meg mit műveltél ezzel a gallyaddal? És te hogyhogy már megint férges vagy? Ezekkel a sárga leveleiddel itt hogy nézel ki?” — és közben meghallhatta a duruzso- lást a jégverem felől. Odabandukolt, felmászott a dombra a bozótosban és meglepte őket, amint nagy olvasásba és talpsi- mogatásba merültek. Nagyot kacagott a munkamegosztáson, ők szeppenten vigyorogtak, várva a megszégyenítést — de sem az nem következett el, sem pedig este a nagy családi vacsoránál várható nyilvános kitálalása az esetnek. Nagyapa diszkrét maradt. Vajon miért? Mert egyébként minden groteszk vagy humoros eseményt a családban szerettek nagy gusztussal és malidéval kitálalni, hatalmas közös hahoták kíséretében. Ezek voltak a nagy nyári röhögések. Nagyapa azonban ezúttal megkímélte őket. Hamarosan kiderült, hogy nem minden hátsó gondolat nélkül. Ebéd után és alkonytájt ott szokott üldögélni a nagy teraszon, az átkarolhatatlan vastagságú oszlopok őrizetében, nádfonatú hintaszékében ringatózva, szemben a patakvölgy másik oldalán fehérlő templommal, amögött pedig a hegyre felkapaszkodó hatalmas gabonatáblával, mely a délutáni napsütés aranyában éretten és kövéren domborodott a láthatárig, mint valami roppant, mitikus állat rozsdaszőke, tömör bundája. Nagyapa ebből a hintaszékből szemmel tarthatta szinte az egész birtokot. A jégveremdombi eset után egyszer, ahogy itt bóbiskolt, ő meg elsétált mellette, odaszólt neki! — Vakargasd meg a fejemet, fiam. Nagyapa saját nullás gépével hetenként kopaszra nyírta sűrű és tömör hajnövésű fejét. Amikor ő a felszólításra vakar- gatni kezdte, nagyapa szemét lehunyva élvezte a műveletet. 290
