Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Horkay Hörcher Ferenc: "Gyönyörű őszbe fordult az ország..." (Bertók László: A kettészakadt villamos) (kritika)
HORKAY HORCHER FERENC „Gyönyörű őszbe fordult az ország...” BERTÖK LÁSZLÓ: A KETTÉSZAKADT VILLAMOS Bertók László legújabb kötetéről szólva a kritikus onnét kénytelen elindulni, ahol a költő válogatott verseiről írott kritikáját befejezte. Egy idézet volt ez: „innen alig van visszafelé / út, meg kell várnod, amíg teljesen vagy majdnem / teljesen betemet a szél, és / újra megérted, amit a füvek meg a fák / mondanak, és amit a talpad alatti / homok bizsereg füledbe, / innen csak alázattal, araszolva, s csak úgy / menekülhetsz, ha kiszakítod — magad a szorításból, melybe a szárnyaló / hiúság és a versengés sodort.” Lássuk, merre indult e ponttól Bertók? Bár bizonyíthatatlan — mint a cseresznyefa tudása a mindenségről —, de már itt az elején megállapíthatjuk: a szárnyaló hiúság és a versengés nem veszélyezteti költészetét. Ami pedig az idézet elejét illeti, Bertók nem visszafelé fordulva próbál kitörni az előző kötet ábrázolta tragikus csapdából — ő az emberi létezés végpontjai felé igyekszik, ellenállhatatlan eltökéltséggel. Olyanfajta őszinte erővel, mint az a néhány magyar költő, akiknek a hangja itt-ott fel is csendül e kötet verseiben: Vörösmarty, József Attila és Pilinszky János erejével és tudatosságával („nyomják agyamat az / alacsony szobák vörösmartys pokla” „hátam mögött a lét dadog / előttem a történelem”, „Esendő, mint az üres mozgólépcső. / Boldog, mint a barom.”) Ezek az idézetek és visszahallások azonban mit sem rontanak a költői nyelv eredetiségén, mert nem stiláris kérdést jelentenek. Inkább gondolati tájékozódást, erőgyűjtést a magyar vers számára még kitaposatlan vagy benőtt ösvények felfedezésére. Gondolati poézis irányába fejlődik Bertók László költészete, s ez egész líránk szempontjából fontos vállalkozás lehet. Cáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy a népi irodalom felől is el lehet érkezni az általános létkérdésekhez, méghozzá úgy, hogy közben ne feledkezzünk el a nemzet létkérdéseiről sem. Bertók László új kötete ezt a talán Petőfi óta megszakadt egységet veszi célba — nemzeti és filozófiai irodalmat vágyva. Mi az a közös pont — sziget —, amit Vörösmartyban, József Attilában és Pi- linszkyben is megtalált Bertók? Egyik versében írja: „A világ végtelen”. Vörösmartys távlat ez, József Attila-i lépték. Így folytatja: „majdnem olyan, mint egy kerek sziget”. Ez a kép, és az utána következő versszaknyi magyarázat már a teremtett világ Pilinszky hangsúlyozta abszurditását — isteni abszurditását — is képes érzékeltetni: „ha körbejársz rajta, azt hiheted, / határa sincsen csak a türelem, / s ami makacsul szembejön veled, / Imindig ugyanaz a történelem.” A verssor zá- ró-sorpárjában a hirtelen felismerés: megérkezés ama József Attila-i partra: „aztán egyszercsak merőlegesen / megpillantod a parttalan vizet.” Ebben a befejezésben a merőlegesen szó az igazi találat. Mire vonatkozik ugyanis? Lehet a versalanyára érteni, mint Pilinszkynél: kimeredek a földből. Én viszont inkább a vízhez kapcsolnám: mintha egy merőleges vízoszlopról, tornyosuló vízfalról beszélne. Mindez azonban csak finomság, mondhatjuk, adalék Bertók versíró művészetének kiforrottságára. A fontos ugyanis itt a vershelyzet, a beszélő élethelyzete. Ezt a versből világosan kibontakozó szituációt talán a következőképp lehetne meghatározni: Bertók legújabb költeményei öregség-versek. Nem szerzőjük koráról van szó. Igaz, erre is találunk a kötetben utalást (az ötvenes kő), mégsem ez a lényeges. Az öregség itt tapasztaltság, végső tisztánlátás. Egy szellem fejlődésének adott gondolati fázisa. Bertók eddigi életművének kiemelkedő darabja az Ágakból gyökér című kötet. 186
