Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - ÁPRILY LAJOS (1887-1967) EMLÉKEZETE - Papp István Géza: Ady öröksége Áprily Lajos költészetében (Vázlat) (tanulmány)
Ezt a Mag hó alatt: „Kell még Tegnapról hív tanú,” vagy a „Tarts meg tegnapnak tanúságnak,” fellobbanó hite a De ha mégis? Csinszka versekben. De a „Volt” elvesztéseként jelenik meg, a Tegnapi vén riadó ... most-már túlosan tegnapi” lemondásban és kapaszkodót adó múltként a Tegnapba élni belé ilyen soraiban: „Mert nem tehetnék úgyse jobbat Mint a Tegnapba élni belé S átkozni silány emberségünk Kit éltettünk és mégse jobbad S ki ha lobbad: rosszabbra készül S kényje szerint pusztul vitézül.” Áprily Lajos sirató versei is elsősorban ebben az értelemben rokoníthatók Adyéival, az „Élt s volt milágnak” alakjai ők, egyben jelképei is egy pusztuló szellemiségnek a „véres bosszútőr” idején, mikor: „Krimhilda napja, szomjas és komor. / A vendégek kidőlnek hosszú sorban / s padlóra ömlik itt a drága bor.” A társak emlékei — akikről „hallgattak véres titkú harcterek” (Szilencium), kiknek „irígye lett a robbanó acél” — sorakoznak a versekben. „László” az „ ... egyensúlylelkű, ritka észmagyar, Legjobb barátja Kant és Bolyai. Eszmény, Professzor. Vallomástevő.” Ahogy a Nevek ben fogalmazza Áprily: „Oly bdbliás szelídek, mint a János, és fátylasok, mint őszutón a hold. Halk útitársak, kedves alakok, arcukra enyhe békefény világol. Kezükben könyv, virág vagy sétabot, amint kilépnek emlék-félhomályból.” Ha nála nem is a prófétai átokkal jelenik meg a szembenállás, de a sokértelmű gyász erejével. Így lesz ez majd később is, amikor a borzalmak egy másik korát kell megélnie az „Embernek”, 1944-ben Áprily Lajos gondolkodására jellemző a következő négysoros: „Ö, szörnyű kor, mely vassal s vérrel érvel! Érces csengésű hősi ideál! Az itt a hős, aki a kor dühével, bús homlokát felszegve, szembeszáll.” (1944) (Hős) Ady „Tegnap-siratása” él itt és váteszi jóslata is, melyre Áprily évtizedek múltán szintén Ézsaiás megidézésével felel: „...mate vagy költő, komor zsidó / dörgő igé- jű, zord Ézsaiás.” Hasonlóan jelen van az emberiség örök értékeinek féltése is az Európa című másik négysorosban: „Krisztus, Homeros, Dante, Goethe népe, mely most pazarlód férfi gyermeked, ha lezuhansz a múlttalan sötétbe, ki gyújt majd benne új tüzet neked?” 182
