Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - Csaplár Vilmos: A vágy (próza)
fogtam, hát a bőre nem is igen tetszett. Bőr volt, eszembe se jutott, hogy szimatoljak. Abban a percben szinte, amikor fölemeltem, már kerestem is a helyet, ahova le fogom tenni, rögtön ez járt a fejemben. Most ez az érzés teljesen eltűnt, akármeddig tartottam és cipeltem volna. Mintha nem is lenne testsúlya, vagy ha volt, mert volt, nem számított. Álltam a meztelen lánnyal, aki összezárt combbal, lógó lábszárral feküdt a karomban. A combja közt sötétlett a szőrzete. Fújt a szél. Ha nem is volt hűvös éppen, meleg se. Ettől fogva legalább lett kire gondolnom. Ez az eset mindamellett elgondolkoztatott. Ha így lőhet lányokat találni, akik minden szempontból megfelelnek, fekszenek a parton, az ember csak lehajol és fölveszi őket, akkor előbb-utóbb valamelyiket majd nem teszem le, hanem megtartom. De hogyan tartom meg? Fogom a karomban éveken át? Mit kezdek velük? Rájuk gondolni az más, az jó, ha meg nem jó, nem jutnak eszembe, kész, mással foglalkozom. De ha ott van egy a karomban, az egészen más. Legföljebb letehetem. Ha meg akarom tartani, újra föl kell vennem. Kötöttség. Mert ha lerakom és továbbsétálok, olyan, mintha lemondtam volna róla, fölszedheti más. Ha viszont ezt nem akarom, maradnom kell. Ä11- nom, amíg újra kedvem nem támad fölvenni. Aztán újra leteszem és maradok. Vagy a karomban fogva sétálhatok vele, de nem sokáig, mivel nem hiszem, hogy egy ilyen lányt sokáig képes vagyok cipelni. Tehát lerakom, maradok mellette, fölemelem, satöbbi. Ilyen lenne az életem. Ráadásul nem is számítható ki előre, hogy mire gondolnék közben. Valószínű, hogy nem rá, mivel ő ott feküdne a karomban vagy a pádon vagy a földön, ahova én raktam le. Ha a karomban fognám, akkor ugyan többet gondolnék rá. de föltehetőleg a testsúlya miatt, ha meg éppen pihennék, egészen másra is gondolhatnék. És nyilván gondolnék is. Mindenfélére, és idegesítene, hogy ott kellene lennem vele, a közelében, vagy ha nem, akkor meg hiába térnék vissza, amikor olyan kedvem kerekedne újra, mivel közben megtalálná más. Akkor keresgélhetném, hogy kinek a karjában lehet. Ez is érdekes lenne. Egy ideig. Meg aztán nagyon nem koslathatnék utána, mert én se szeretném, ha valaki állandóan leselkedne, settenkedne a közelemben, míg én egy ilyen lányt tartok, vagy őrzök. Zavarna. Kialakulhatna valami kellemetlen helyzet. És ez is kötöttség lenne. Így aztán nagyon sokat gondoltam arra a parti lányra, de a partnak azt a részét elkerültem. Nem is találtam akkoriban másikat. Ennek az egynek őriztem az emlékét. Feküdt a karomban, én meg bármit csinálhattam volna vele, de nem csináltam semmit se, azon kívül, hogy időnként leraktam. És folyton néztem. Nem jutott eszembe semmi, hogy mit csináljak. Egy lány sok mindenre alkalmas, de nekem semmi se jutott az eszembe. Tudtam, hogy mindenfélét lehetne, de hogy mit? Végiggondolni se volt kedvem. Sejtelmesen tartottam, eny- nyit akartam én. Tudván tudva, hogy lehetne ez másként is, sőt, egyszer lehet is. Egyszer csak gondolok egyet. De nem gondoltam. Hazamentem a Balatonról, mivel ott csak sátoroztam a barátaimmal. Vége lett a nyárnak is. Sokat beszéltünk róla a barátaimmal, ha összejöttünk, hogy milyen pompásan éreztük magunkat, és majd megyünk máskor is. De erről a lányról, akit én találtam, nem esett szó. Pedig részletesen fölelevenítettük az 6
