Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Ágoston Vilmos: Barokkra ítélve (tanulmány)
mának megfejtését, hanem az ólmot is, amit nem árult el nekik. Tehát nem azért fenyegetnek valakit halálos ítélettel, mert bűnt követett el; az önkényeskedő hatalom nem valamiért, valami miatt áll bosszút az embereken, hanem egyszerűen hatalmi jogán: csak. Jogában és hatalmában állt másnak szenvedést okozni, tanúk, bíráskodás és mérlegelés nélkül ítéletét osztogatni, sőt az embereket életüktől is megfosztani, ha nem azt tették, amit követelt. A helyzet tragikuma, hogy a királyi hatalom követelése abszurd: olyasmit kért, amire az emberi ész képtelen volt, s mivel számított arra, hogy ezt már az emberek nem tehetik meg, eleve bűnösnek tartotta őket. Ez az „ember eredendően bűnös”-ség tudata abban különbözik a keresztény teológiai tanítástól, hogy nem földön kívüli, hanem világi hatalomtól függ. A hatalom eredendően bűnösnek tartotta az embert, és arra kényszerítette, hogy cselekedeteivel bizonyítsa ártatlanságát, jóllehet bűnösségéhez nem kellett cselekednie. Mintha az ember puszta léte is bűnnek számított volna, Dániel „bűne” az volt, hogy zsidó volt, ráadásul „bölcs”. Abban a kilátástalan helyzetben a bölcs háromféleképpen cselekedhetett volna.: vagy csal, és valamilyen módon megtudja a király álmát, vagy vállalja az értelmetlen pusztulást, vagy megszökik. A bibliai Dániel egyiket sem választhatta, számára földi kiút nem volt, csak a transzcendencia, abban bízott, hogy az Isten megmenti. Ha az „isteni sugallat” nem menti meg, sorsa tragikusan megpecsételődik. A látomás képisége és a magyarázat ismét a racionalitás világába vezet vissza, és amikor Dániel megfejti a király álmát, valójában a kiszolgáltatottságban élő alattvalók szokásos vágyait fejezi ki: a zsarnokság, a birodalom összeomlását. A hit szükségszerűségét és racionalitását bizonyító történet ekkor válik igazán szürreálissá, de ennek továbbgondolásáról már lemond az ótes- tamentumi történet. Dániel ugyanis ekkor válik igazán bűnössé: melyik önkényeskedő hatalom tűrné el, hogy a birodalom bukásáról beszéljenek neki, örökérvényű- ségében kételkedő metaforákat magyarázgassanak! ? Tehát Dániel elkerülte ugyan a tűzhalált, de bölcsessége továbbra is büntethető: megjósolta az összeomlást. A példabeszéd szerinti Nebukadnezart megnyugtatta Dániel hite és bölcsessége, de az utókor más vetületét is felfedezheti ennek a történetnek: például azt, hogy Dániel figyelmeztető metafora-megfejtése hiábavaló volt, hiába figyelmeztetett az önkényeskedő hatalom megszűnésére, ez a helyzet csak akkor változott meg, amikor annak eljött az ideje. Dániel élete viszont véges volt, és a legkeservesebb módon kicsikart naponkénti fennmaradással sem biztos, hogy megérte ennek a metaforaszobornak az összeomlását. Tehát Dániel ugyan meghosszabbította saját életét, de hiába fejtette meg az álmot, az csak a végtelen időben vált valóra, ami nem vigasztalhatta a véges időben élő embert, ezért írja a költő, hogy beszédéből „szörnyű unalom ásít”. ón, Dániel kitaláltam a látomást amelyre vágyott a király beszédéből szörnyű unalom ásít mindenki érték-szimbólumokban gondolkodik hát legyen ő arany fő aztán utódaiban változik majd ezüst mellkassá később vegyült bronzágyékká tántorgó lábain vas és agyag ül meg és ennyi a hatalom egyszerre összetör (ik) a vas agyag ezüst bronz arany és az Űr magánya süvít át rajtam a királyok hatalma lerágott köröm mondom s erről többé nem beszélek (Bábel királya) Az ’50-es évek leegyszerűsített hitet, gondolatot és művelődési eszményt kifejező költői formavilágának elutasításaként, a magyar irodalom Romániában élő alkotóinak a műveiben is, a hatvanas évek közepétől kezdve szinte általános kor-stílussá 159
