Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Csengey Dénes: Találkozások az angyallal (regényrészlet)

kát (temettük tegnapelőtt... De hát nem is őket... Hát csak két darab sült hús volt abban a koporsóban ...

Anyámnak már nem volt ereje sími. Beszélni kezdett, szakadozottan, suttogva, úgy hangzott ,az egész, mint egy majdnem teljes sikerrel visszafojtott köhögési roham.

Matyi bátyám agronómus volt, legénykorától kopaszodó, nagydarab, barna ember, a sramlizene és a rendőrvicoek nagy kedvelője. Gyerakkoromoban mindig lkát forintot kaptam tőle, ha a kérdésre: mi újság?, azt feleltem: nagy az adó, nem győzi Magyarország. Később ő szorgalmazta, (hogy zongorázni tanuljak; eredménytelenül. Tíz évvel ezelőtt aztán eladta az örökölt szőlőrészét apámnak, és egy másik városba költözött a családjával, hogy Éva, az unokatestvérem gyógyszerészeti tanulmányokat folytathasson. Minden szerencsésen alakult az életükben, kaptak lakást, jól fizetett munkát, Matyi bátyám csatlakozott egy nagy hagyományokkal rendelkező dalárdához, (felesége a városi tanács tagja tett, Éva jó eredménnyel elvégezte az egyetemet és megkezdte a gyógyszerész-praxist. Idővel egyre kevesebb hír jött felőlük, ami azt jelentette, hogy jól, magállap adotton, egyformán vannak. Senki nem tudja elképzelni és megérteni, semmi tény, semmi körülmény, semmiféle gyanú, feltételezés és szóbeszéd sem tudja utólag sem megmagyarázni azt, ami történt velük.

Matyi bátyám egy vasárnap lement a ipanelház alagsorában bérelt garázsba. A kocsi tankjából kiszivattyúzott egy vödör benzint, komótosan félsétált vele az emeletre, (hosszú, széles mozdulattal végigöntötte a benzint a feleségén, aztán egy szál égő gyufát dobott az asszonyra. Amikor ez megvolt, mindkét csuklóján fellépte az eret egy dugóhúzó hegyével, kiment a lakás erkélyére, és egyetlen jajszó nélkül állít ott a korlátnak dőlve, lkát sebzett csuklóját a deszkaládában gondozott fehér muskátlik fölé tartva, míg csak el nem vérzett és meg nem halt. Évát a városi parkban, délutáni sétája közben szólították meg azzal, hogy siessen haza, mert ég a 'lakása, az apja és az anyja.

Mire anyám idáig ért szaggatott elbeszélésében, végzett a dolgával és visz- szajött a házba apám. Derűs arca mögött csak most vettem észre azt a feszült, végső összeszedettséget és készenlétet, amelyből már nem 'következhet, mozdulat, amely után már nem következhet semmi, s amely egy pillanat alatt teterítheti az embert, marokra foghatja a szívét és végezhet vele.

— Akkor indulsz, fiam? — kérdezte, és tudtam, hogy nincs választásom.

— Indulok — feleltem azonnal —, csak még (anyámat várom az ágyneművél.

Anyám az utolsó kétségbeesett szavát mondta ki:

— De hát az a lány ott éjjetenappal meztelen!

— Nem baj, (édesanyám. Majd nem nézek oda.

Egyik vállamon az egybeszíjazott ágynemű, másikon az összekötözött szerszámok meg a gyékényszatyor az étellel, mentem fölfelé a szurdokon. Fönt, ahol annak a tüskés cserjének sűrű bokrai hajoltak kétfelől a partoldalra, melynek apró leveleit a növendék kacsáik számára gyűjtöttem mezítlábas koromban, még alkonyat volt, gazdag, pompás, vérben (és (aranyban úszó alkonyat, de a mólyút alján, ahol holtfáradtan gyalogoltam, már köd ült és átláthatatlan szürkület; a vándorlásra gyülekező fecskék fürge csapatai olyanok voltak lentről nézve, mlint az elvágyódó képzelet reménytelenül távoli tüneményei. Ez a szurdik a (derekáig ért dédapámnak abban az időben, amikor a hegytetőn ásott kútba végre betört a víz, de azóta mindegyre csak hordták és hordták az alját a kegyetlen nyárelői záporok, az élsodort 'földjüket utána143