Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Csengey Dénes: Találkozások az angyallal (regényrészlet)

kát (temettük tegnapelőtt... De hát nem is őket... Hát csak két darab sült hús volt abban a koporsóban ... Anyámnak már nem volt ereje sími. Beszélni kezdett, szakadozottan, sut­togva, úgy hangzott ,az egész, mint egy majdnem teljes sikerrel visszafojtott köhögési roham. Matyi bátyám agronómus volt, legénykorától kopaszodó, nagydarab, barna ember, a sramlizene és a rendőrvicoek nagy kedvelője. Gyerakkoromoban min­dig lkát forintot kaptam tőle, ha a kérdésre: mi újság?, azt feleltem: nagy az adó, nem győzi Magyarország. Később ő szorgalmazta, (hogy zongorázni tanul­jak; eredménytelenül. Tíz évvel ezelőtt aztán eladta az örökölt szőlőrészét apámnak, és egy másik városba költözött a családjával, hogy Éva, az unoka­testvérem gyógyszerészeti tanulmányokat folytathasson. Minden szerencsésen alakult az életükben, kaptak lakást, jól fizetett munkát, Matyi bátyám csat­lakozott egy nagy hagyományokkal rendelkező dalárdához, (felesége a városi tanács tagja tett, Éva jó eredménnyel elvégezte az egyetemet és megkezdte a gyógyszerész-praxist. Idővel egyre kevesebb hír jött felőlük, ami azt jelentette, hogy jól, magállap adotton, egyformán vannak. Senki nem tudja elképzelni és megérteni, semmi tény, semmi körülmény, semmiféle gyanú, feltételezés és szóbeszéd sem tudja utólag sem megmagyarázni azt, ami történt velük. Matyi bátyám egy vasárnap lement a ipanelház alagsorában bérelt garázs­ba. A kocsi tankjából kiszivattyúzott egy vödör benzint, komótosan félsétált vele az emeletre, (hosszú, széles mozdulattal végigöntötte a benzint a feleségén, aztán egy szál égő gyufát dobott az asszonyra. Amikor ez megvolt, mindkét csuklóján fellépte az eret egy dugóhúzó hegyével, kiment a lakás erkélyére, és egyetlen jajszó nélkül állít ott a korlátnak dőlve, lkát sebzett csuklóját a desz­kaládában gondozott fehér muskátlik fölé tartva, míg csak el nem vérzett és meg nem halt. Évát a városi parkban, délutáni sétája közben szólították meg azzal, hogy siessen haza, mert ég a 'lakása, az apja és az anyja. Mire anyám idáig ért szaggatott elbeszélésében, végzett a dolgával és visz- szajött a házba apám. Derűs arca mögött csak most vettem észre azt a feszült, végső összeszedettséget és készenlétet, amelyből már nem 'következhet, moz­dulat, amely után már nem következhet semmi, s amely egy pillanat alatt te­terítheti az embert, marokra foghatja a szívét és végezhet vele. — Akkor indulsz, fiam? — kérdezte, és tudtam, hogy nincs választásom. — Indulok — feleltem azonnal —, csak még (anyámat várom az ágyne­művél. Anyám az utolsó kétségbeesett szavát mondta ki: — De hát az a lány ott éjjetenappal meztelen! — Nem baj, (édesanyám. Majd nem nézek oda. Egyik vállamon az egybeszíjazott ágynemű, másikon az összekötözött szer­számok meg a gyékényszatyor az étellel, mentem fölfelé a szurdokon. Fönt, ahol annak a tüskés cserjének sűrű bokrai hajoltak kétfelől a partoldalra, melynek apró leveleit a növendék kacsáik számára gyűjtöttem mezítlábas ko­romban, még alkonyat volt, gazdag, pompás, vérben (és (aranyban úszó alko­nyat, de a mólyút alján, ahol holtfáradtan gyalogoltam, már köd ült és átlát­hatatlan szürkület; a vándorlásra gyülekező fecskék fürge csapatai olyanok voltak lentről nézve, mlint az elvágyódó képzelet reménytelenül távoli tüne­ményei. Ez a szurdik a (derekáig ért dédapámnak abban az időben, amikor a hegytetőn ásott kútba végre betört a víz, de azóta mindegyre csak hordták és hordták az alját a kegyetlen nyárelői záporok, az élsodort 'földjüket utána­143

Next

/
Thumbnails
Contents