Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Csengey Dénes: Találkozások az angyallal (regényrészlet)
sül, ahogy a természetben élő ember az évszakok változását vagy egy macska- kölyök csíny tevéseit. A választás lehetősége nélkül, megadó szeretettel. Tájékozódnia az életemben csak azért volt szükséges, hogy apám számára magyarázatokkal szolgálhasson, hogy jóelőre mentségekkel takarhassa el egy-egy új ballépésem kirívó nyomát. A kérdésből tehát napnál világosabban kiragyogott, hogy apám él és virul, anyám nem őt gyászolja. — Ezerötszáz — feleltem boldogan. Majd nakászemtelenedve hozzátettem: — De ebből .persze lejön öt kiló első osztályú vadnyúl ára! Anyám nem szólt, csak pofon legyintett, én pedig engedtem lecsukódni bedagadt szemeimet, elfészkdődtem, elaludtam arcomon felejtett keze alatt. Éber álmom volt, inkább csigázott, nehéz képzelődés, minit pihenés, Bőrömbe nagyolt, otromba öltéseikkel egy koromsötét, szélörvényes éjszaka volt belevarrva, nehéz voltam, mint a kő, és fájdalmas kifeszítettségben lebegtem három emelet magasságban a déli napfényben felragyogó attikai kövezet fölött. Zuhanni akartam, de nem tudtam, nem lehetett. Közben hallottam, hogy anyám óvatosan feláll mellőlem az ágyról, a .belső szobába megy, kinyitja a kétajtós ruhásszekrényt, hátrább tolja a felső polcon ia vasalt, keményített párnahuzatokat, jól hallottam, hogy zizeg a kezében a papírpénz, amint többször is megszámolja. Azután szüreteltünk. Fojtotgató forróság ülte meg a Lisztes-völgyet, fcar- b’d szaga és csirkepaprdkás fűszeres .illata szállt a levegőben, és valaki egy hatalmas, fülsiketítő hangú kereplőt pörgetett a hátam mögött, olyan közel, hogy izzadó tarkómon éreztem a meglendülő fanehezék 'szelét. Benzinfüst ingatag, kékes alakzatai voltak a szőlőtőkék, és a késsel lemetszett foszlányok csörömpöltök a szüretelő vödrök fenekén, mint amikor üveget törnek rézmozsárban. Furcsán, énekelve nyögdécselt munka közben az egész család, a kendők pedig mind -fakó, mosott feketék voltak a hajladozó asszonyok fején. Az én vödrömben borszőlő volt, nemes vörös kadarka, azt akartam volna a puttonyba fslömteni. Nagyapám azonban emberimagiasságban a levegőben járt előttem a puttonnyal, akárhogy ágaskodtam, csak a faklumpája sarkáig értem fel. Hiába szólongiattam, nagyapám ügyet se vetett rám, táncos léptekkel, fü- työrészve futott előttem, akár az árnyékom, a fölemelt vödrömből pedig dőlt a megszedett szőlő, éreztem, hogy futás közben sorra eltaposom a földön a lábam elé lepuffianó fürtöket. Ágota kiabált valahonnan a felhők között horgonyzó 'tanyából: „Ugye megmondtam, hogy vér fog folyni!” Aztán csak ültem a felfordított üres vödrön a szederindabozótban egészen eltűnt hegyközségi kápolna előtt, fejem fölött ott suhogott a hatalmas kereplő fanehezéke, és közben hallottam, hogy .anyám a konyhába megy, edényekkel neszez, hagymát, káposztát szel, zsírt forrósát, valószínűleg savanyú levest főz, hogy ehessek majd, mihelyt felébredtem álmomból. Azután Bálint fiammal écsoragtuhk szürke, végeláthatatlan 'betonsíkságon, nem sokkal sötétedés előtt. — Édesapám, játsszunk! Én leszek egy szürke mezei nyúl, te meg legyél egy sötétbordó taxiautó, és aztán érjél utói, ha tudsz! — Kisfiam, ne bomolj, várjál! Jössz ide vissza azonnal? Ne játsszunk ilyet! — Azzal futottam utána, hogy megfogjam, a karomba vegyem. — Állj meg, várjál meg, kisfiam! Teljes erőmből rohantam már, de a kacagó szürke kis mezei nyúl csak zeg- zugolt, cikázott előttem utolérhetetlenül, megérintbatetleniül, és közben rémültem hallottam, egészen elgyengülve éreztem, hogy a gyomromban felbőg egy négyhengeres benzinmotor... 136
