Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Csengey Dénes: Találkozások az angyallal (regényrészlet)

nyírt kertbe, ebbe a legapróbb fordulatáig (követhető nagyszabású gondolatba, ebbe a szüreti aranykorát .élő birodalomba, ahol, úgy emlékeztem, vadszeder indái horgonyozzák a földhöz az Isten házát, és ahol föld iá föld, szám a szám, betű a betű, mondat a mondat. A sofőr egy régi keiringőt dúdolt, a motor csendesen dolgozott, hátamon megszikkadt, repdesni kezdett a langyos huzat­ban az átizzadt ing, és mögöttem ott .szundikált az angyal, kényelmesen vé­gigdőlve a hátsó ülésen. Boldogan szomjaztam a szőlőhegyi kút vízét. Aztán egyszer csak eltörött a keringő dallamíve. — Azt nézze meg! — mutatott a sofőr balra, fölfélé. A dombra, amely félig hiányzott a tájból, jól emlékeztem. Valami folyto­nos vízfolyás, melynek mélyülő medrét aztán csatornájává tette az egyenest északkeletről fújó állandó szél is, megbontotta, két egymásba szakadó félgömb- felületté formálta felszínét az oldal közepétől a hátig, és így olyan volt az a messziről szembeötlő domb, mint egy telivér paripa holdas, kerek tompora. Ennek a dombnak csak a fele volt ott, ahová a sofőr mutatott. Mintha valami hatalmas bárd egyetlen suhintása csonkította volna meg a .paripa tom­porát, a dombhát százméteres, egyenes falú szakadékban folytatódott, s a hosz- szú szőlőgyökerek úgy csüngtek ki a sárga löszből, mint az átvágott, elhalt inak. A dombtetőn pedig meszelt falú, nádtetős tanya állt. A földkitermelő erőgépek, melyeiknek munkáját aztán a szakadék aljában most is ott sürgö­lődő dömperek, éppen küszöbéig faragták el a fényes, .sárga löszt, s a tanya így valósággal lebegni látszott a levegőben. A küszöbön egy öregember állt fedetlen ősz fejjel, sötét kalapját jobb kéz­zel a melléhez szorítva nézett mozdulatlanul lefelé. Még feléje emelve állt a le­vegőben a sofőr mutatóujja, amikotr nagyott csattant alattunk valami, és a kocsi sivító kerekékkel .megállt az árokparton. A sofőr kiugrott mellőlem, .szó nélkül -magamra hagyott. Én pedig bámultam megdermedten fölfelé. Hirtelen megfakult, elfogyott a fény az egész vidék fölött — vaknap van, mondta ilyenkor apám, húzz, inget, mert semmi -sem perzsel -úgy, mint a vak- nap'—t elszivárgott a világosság valahová, -és anyai nagyapám, fejébe nyomva sötét kalapját, átlépte a lebegő tanya küszöbét. Csak most láttam, .hogy az épü­let árnyékában nagy szüretelő (társaság hűsöl, ül, heverész. A könyökök mel­lett üres mély-tányérok álltak a levegőben, a füstös bográcsból elfogyott már a csirikepaprikás, és .nagyanyám egy cseréptálból hártyavékony tásztájú túrós­rétest kínálva járta sorra a család elpilledt tagjait. Kopaszodó nagybátyám, Matyi, az agronómus egy tréfát adott elő nyugodt, lusta mozdulású derűvel („Kossuth, Görgey és Ferenc Jósika találkozók K-un Béla börtönében, -és nem tudják eldönteni, melyikük legyen iá szobaparancsnok ...”), ás a .poharakban mélyvörös bor csillogott. De nagyapám közben lassan előbbre jött, és ebből mindenki tudhatta, hogy az ebédnek, a pihenésnek vége. A réteses tál eltűnt, a .poharak kiürülitek, nagyapám beledugta vállát a puttony hevederébe, a többiek felvették a kése­ket meg .a szüretelő vödröket, és lassacskán beállt a nagy család a soron fcö- vekező szedetlen pásztába. Az emberlánc a nemes paripa holdas tomporának ívét követve finoman görbült, és megindultak az ón édes rokonaim, hajladozva araszoltak előre a -levegőben. Lassanként befutotta őket az ég fakó .kékje, el­borította őket a földhordó dömperek kipufogójából felszálló (büdös .benzinfüst. Csak nagyapám úszott a puttonnyal szikár .tartásiban a .táj fölött, mint egy fel­dúlt fészke fölött -köröző nagy fekete madár. 132

Next

/
Thumbnails
Contents