Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Csengey Dénes: Találkozások az angyallal (regényrészlet)

vargát vagy egy palimadariat (ami nefld ugyan egyre magy), én pedig csendes boldogsággal bámultam iki a déli ragyogásba. Ujjongott bennem az érzés, hogy jó utam van 'és jó véget éreík a végén.

Dédapám is ebből az irányból közelítette meg a várost kilencven évvel ezelőtt. Ö szekéren utazott, tehát nálam jóval ráérősebben sétáltathatta tekintetét a szőlődombok hibátlan vonulatán, a dombokon, amelyek megfelelő távolságból bokrok benyomását keltik, egy fejedelmi kertben sorakozó bokrokét, melyeket olyan kertész nyírt tömör és világos, szinte -könnyű formájúra, aki nemcsak a mértani alakok kiegyensúlyozott harmóniáját, de a gondozott kert titkos belső rendjét, és az emberi ihlet olykor drasztikus véletleneit is ismerte és tisztelte. Mindig az volt az érzésem, ha ezen a vidéken sétáltam, hogy valójában és lényegében egy nagyszabású, s ugyanakkor minden apró részletében pontosain kifejtett gondolattal ismerkedem. Az Isten terveivel? Vagy egy kultúra (kétezer évének mélyebb áramlataival? Egy nép keze nyomán testet öltő életalbaraittal? Egymásba lehetett bocsátani, szabad volt elkeverni ezeket az 'eshetőségeket, miközben a fűben hanyattfek- ve követtem a dombok fölött ívelő sólyom röptét, elnéztem egy termő szemeire metszett gyümölcsfát, egy gazdag hozamú szőlőtőkét, egy munkájában elmerült 'embert, vagy a hegyközség kápolnáját, melyet úgy befutott tornya hegyéig a vadszeder, hogy azit hihette az ember, nem is az Üir szentelt házába, de valami pajzán pogány isten felügyelete alatt álló bokorba búvik be kézenfogva a menyegzőre megjelent pár. És hogy az érzék-éknek ez a sikamlós csalódása bevehesse magát az ilyesmire fogékony kaján ilelkekbe, a menyasszony kelengye hálóruháira szépen oda voltak hímezve .ama szederindák ívei és hurkai.

Gyermekkoromban itt még bárkitől kérhettem enni, és bárki elszalaszthatott a négy-öt kilométerre álló kocsmába két üveg szódáért, akárcsak maga az apám. Szőlőszomszádaink — özvegy öregemberek — ugyanabban az évben, egymást, követő napokon születtek, de a huszonnégy órányi korkülönbséget akkurátusán számon tartva kapatos állapotban is Pista bátyámnak — János öcsémnek szólították egymást, és ha vitás kérdés merült fel, Pista bátyám szava nyomott többet a latiban. A domboldalba fúrt hatalmas pincében pedig, ahol dédapám fiatal korában még deres bajszú Kossuth-huszárokkal kóstolgatta a kadarkát, ia gyertyaifüsftől elfeketült löszfalakon írásban, rajzban és egyéb jelekben százötven év eseményeinek, terveinek és vágyakozásainak összevont kalendáriuma állt kusza sűrűségben. Az évenkénti termés, a piavei hadi események kezdetleges ábrázolása, ;a szüret után a pincében ölelkezve mustgáz- ba fulladt pár emlékére rótt kereszt, életbölcseletek és pajzán mondások, bordalok és politikai jelszavak borította pincefal nemcsak az én gyermeki képzeletemben volt .az élet menetének nyomrengetege, sőt valósággal kultikus terepe, érett emberek is így tekintettek rá. Soha nem felejtem el a jelenetet: apám -egy vendége indulatos, panaszois beszélgetés közben egyszer 'csak földhöz vágta a poharát, felkapott egy nagyobbformát az üvegcserepek közül, s a hegyével lendületesen ibeleszáintdtt a löszfaiba. Otromba aprólék ossággal megrajzolt egy bitófát, aztán a rajta kilógó nyelvvel csüngő emberalakot is, végül pedig az egész rajznál kétszerte nagyobb betűkkel felírta a tízméteres mondatot: ÍGY VÉGZI TÓTH BÉLA TÉESZELNÖK! Amikor a felkiáltójelet is kitette, félredobta, az üvegcserepet, nyugodtan visszasétált a csapravert hordóhoz, és meg- •bék-ült mosollyal azt mondta: „Így e!”

Suhantunk az őszi olvasztott aranyban megmártózotJt dombvidéken, szemközt a déli nappal, suhantunk befelé ebbe a világos, szinte könnyű formákra

131