Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 12. szám - Fogarassy Miklós: Rekonstrukció (Nádas Péter: Emlékiratok könyve) (tanulmány)
zadforduló táján meg az 1970-es évek elején Berlinben és az Északi-tenger partján játszódnak, hogy aztán a végkifejlet megint itthon, a következő években következzék be. Bár e nagyhatárú geográfiai és históriai tömbök peremei szét is csúsznak, az emlékezés, laz emlékírás személyessége közös talajukba mélyed — látni engedve egy európai térfél közös, lelki „kontinentális talapzatát”, s ennek kollektív sorstörténet- kérut is érzékelhető eseményeit — háborúkkal, hekatombákkal, önkényuralmakkal, forradalmakkal, retorziókkal és ezek túléléseinek emberi mechanizmusaival. A regényesemények német és magyar helyszínek közötti megosztását azonban ki kell egészíteni — az egyik epizód követeli ez. Rövid, mégsem mellékes részletre, a regény moszkvai helyszínére is gondolnunk kell, mert ezáltal a regénynek ezek a térbeli és történelmi keretei még jellegzetesebbé válnak. Az ott történtek épp a 60-as évekre, ezekre az emlékiratokból lényegében hiányzó időkre esnek, és ezáltal megjelenhet a súlyos hatalmi oentrum is abban a politikai térségben, melynek nyugati határai ama falnál, Berlinben magasodnak. Nádas nagyregénye ennek a falon inneni világnak a modern korenciklopédiája (túlról csak egy nyegle baloldali fiatalember, majd egy távirat, és évek múlva egy képeslap érkezik); könyvünk széles ívelésű és mélyenszántó elemzéssel az itteni világ lelki tükrét adja. Gazdagsága, művészi nagyratörekvése ugyanakkor nem freskószerű ábrázolással, nem is a tágas rálátás nyugalmas perspektívájából bontakozik ki, hanem — az artisztikum más fajtájából véve az analógiát — a mille-points eljárással készített kárpitok szövésmódjához hasonlóan. Sokezernyi apró öltés, csomózás adja ki a szöveg kivételes türelemmel és alapossággal kimunkált és tisztázott textúráját. Ez a sűrűség és intenzitás, melynek dússág-órzetét természetesen a nyelvi megformálás „precíz nagyvonalúsága” alapozza meg, az olvasás során nagyon erősen tapasztja magához, az épp adott pillanatokhoz, ívekhez a figyelmünket. Nádas Péter műve — melyet éhben a tekintetben is a prousti és a manni írásiművészet kettős leszármazottjának és mutációjának lehet tekinteni — ezt az „írásgobelint” úgy vonja el a szemünk előtt, mintha anyagát rátapadó, rövidlátó tekintettel kellene érzékelnünk, összetett érzékelésének és eszmélésének mozgása lassúnak tűnik, drámai tétjeit, lendületeit hosszan tartóztatja, s csak itt-ott adódnak benne gyorsabb iramlások. Meglehet, a regény 'hatásmechanizmusának ez a tükrözése felettébb személyesnek hat — bár többszöri olvasás kontrollálta —■, viszont olvasási magatartásunknak, szenzoritásunknak, mint valami kísérleti műszernek a jelzése feltehetően a műre mutat vissza. Talán az Emlékiratok könyvének ez a súlyos és tömör lassúsága, szellemének és érzékletessógének ikrás mézhez hasonló sűrűsége eredményezi ezt a fékező vonzást (amit az is erősít, hogy az író, az epikai építkezés jellegének megfelelően, nagyon szűk intervallumokat, eseménysorokat bont ki), de ez ébreszti fel azt az igényt is, hogy a mű nagyszerkezetét, egész konstrukcióját — meglehet, erőszakosan — át szeretnénk látni és meg kívánjuk érteni. Mintha a részletek szépségének, merészségeinek nyűgözöttségéből szabadítanánk ki olvasói élményünket; elemzésünk ezért majd arra törekszik, hogy átlátást teremtsen. Hogy módja legyen párbeszédbe kezdeni a regénnyel, hogy a személyeknek az az egyenrangja — amelyről, az alávetettségek ellen szót emelve, a regény lapjain oly sokat és sokféle beállításiban olvashatunk — érvényre jusson, vagyis az író és az olvasó „demokratikus viszonya” kaphasson lelki státust. Nem kétséges, hogy a regényszerkezet koncepcióját, a mű csontját-velejét az olvasásban az utolsó oldalakra érkezve átérezzük, sőt, menet közben is sokmindent átlátunk belőle. Elsősorban a triadikus, három—három fejezefcnyi építkezést, amelyben a három ív — az író-főszereplő élményei Berlinben, Thomas Thoenissen iratai és a gyermekévek felidézései — szabályos ritmusban térnek vissza. Igaz, ezeknek az epikai tömböknek az összefüggéseit Nádas hosszú időn át homályban tartja, csak sejtéseket alkothatunk sokáig róluk. Valahogy mégis termékeny ez a zavar, mert izgalommal is aj zhat, és mert az idősíkok, az alakok meg a helyszínek eltérései (az „őstörténet” és a „mai” események topográfiai azonosítása ellen pontoz is, ami csak 1131
