Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 12. szám - Fogarassy Miklós: Rekonstrukció (Nádas Péter: Emlékiratok könyve) (tanulmány)

növeli a kezdeti zavart), tehát a történetek közötti hasadékok dacára a mű — talán ad ante és presto szerű váltásoka építő — zenéje, meg az érzésvilág, a szerelmi motivika persze egységüket is érezteti.

Csak az események folyamatában jócskán előrehaladva tudjuk meg e három szál epikai összefüggéseit, azt, hogy a fikciónak a legkésőbbi vonulatához, az íróalak berlini és tengerparti élményeihez a gyermekkori fejezetek úgy kapcsolódnak, mint a Melchiornak el nem mondott életvallomás és a történtek eredetmagyarázata, a másik szál meg „fikció a fikcióban”: Melchior nagyapjának ifjúkori arcképe afféle posztumusz ajándéknak is felfogható a „lezárt koporsóban” hazájából és barátja szerelméből eltűnt férfi epitáíiumára. Igaz, ennek az ősnek a karakterét az emlékiratszerző vallomása szerint kettősen lehet visszaszármaztatni: Melchiornak, az unokának Thomas a vérszerinti felmenője, lázadó művészalkatként pedig az írónak mélyebb és elvontabb értelemben az őse: „úgy képzelegtem róla, mintha egy kicsit rám is hasonlítana” — írja.

Mindez >a kellő késleltetések rafinériájával működik és világossá is válik a regény számszerint tizenhetedik fejezetéig, és itt, amikor készséggel térnének vissza a már kiismert epikai ritmus hullámzásán a gyermekkorhoz, a fejezetcím közli: Nincsen tovább. Itt lép be — töréssel, ihiánypótlásként — Somi Tót Krisztián emlékirata. Ez a fejezet azé a regényalaké, aki épp a nem folytatódó események főszereplője volt, és aki a megtalált önéletírás egyes pontjaihoz kiegészítő, korrigáló kommentárokat fűz, elbeszélve saját sorsát, íróbarátjának halálát, majd asszimat- rikus kódaként a könyv végére illeszti a staccatos vázlatban maradt utolsó fejezetlapokat, a berlini és budapesti események együttes zárlatát.

Egy regényforma architektonikája, tömbjeinek viszonya sokszor a mű legrejtettebb „némabeszéde”, afféle „jelelés”.

Szóba került már, hogy — meglátásunk szerint — az epikai nagyformát, kiváltképpen ennek modern változatait aligha lehet szellemi konstrukció nélkül megteremteni. Nádas szinte kihívó nyíltsággal vállalja ezt, .a fikció részeinek talányos-játékos összeforgatásával, a három réteg göngyölítésévei, fokozatos egymásba rétegzésével, a hangsúlyos pontokon jelölt összekötésekkel. Csakhogy ezt a „külső”, a regény morfológiájának is nevezhető, nagy elmeéllel megtervezett szerkezetet az író a belső folyamatok páratlanul gazdag belső dinamikájával, indázásökkal, a fejezetek rendjét átszelő áramlásokkal képes gazdagon egybeszőni. Ezáltal a konstrukciónak igen gazdag a jelentése.

Többféle működési elv, a befogadó érzékenységet egyszerre több pályán működtető eljárás figyelhető meg ebben. A textúra mintázatainak összekapcsolása, a műalkotás belső éredényeit, hatalmas testének elevenségét és növekedését szolgáló formák igen rejtettek, mélyen ágyazottak. „Mert egy ... életregény mindig azt mondja: tévedjetek el bennem, nyugodtan, talán majd ki tudlak vezetni benneteket ebből a rengetegből” — íratja Krisztiánnal.

Ez a „vezetés” egyrészt azt jelenti, hogy a motívumok, témák az elváló egységek, fejezetek határain is átívelnek, a váltással modulációt, folytatást, fejlesztést hozva. Ennek kivételesen emlékezetes példája az Egy antik faliképre és a A tűz nyomát fű nőtte be kapcsolata: az előbbiben Thomas mitikus analízisét, a hússzállító kocsihoz kapcsolódó erotikus fantáziaképsorát és az erdőlátomását olvassuk, az utóbbiban — folytatásként és dialógikus ellentpontként — a vemhes anyamalac életéért folytatott drámai küzdelem folyik, majd iá három gráciaként megjelenő lányka és a négy fiú szerelmi harca, játéka zajlik a gyermekkori liget tisztásán. .. Az ilyen, talán átbúj tatásosnak nevezhető mozgásformák mellett az áttűnések, analógiák hol szimmetrikus^ hol asszimmetrikus szerkeszetű rendszerét mutatja a könyv. Ezeknek — különösen ha itávod esnek egymástól — a mű végigolvasására fordítandó hosszas időtartam miatt is déja vu hatásuk van. A szerelmi helyzetek, viszonyok egyező konfigurációi, az érzelmi kapcsolatok ismétlődései és a transzpozíciók kimondottan hangsúlyozottak: több esszészerű reflexió is végigindázhatja az embersorsok állandóit. A regény „anti-herakleitoszi” folyója sokszor medre mélyéig fagyott: az „újra-ugyanazt”, a fátum fennállását mutatja — túl a személyes életeken.

1132