Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 12. szám - Balassa Péter: Margináliák egy breviáriumhoz (Esterházy Péter: A kitömött hattyú) (tanulmány)

csak valami savas esőktől vert Csernobiltől szabdalt lankának tudnám látni, ahol a lanka szó töretlen és tárgyszerűtlen derűlátásom bizonyítéka volna csak, inkább hátsó udvar ez, erdőiirtás, bányaomlás, illetve, mafla vagyok, kézenfekvő: puszta.” „Hogy mit kell tenni, nem tudom. Erőfeszítéseket kell tenni. Nem szabad föladni. Nem szabad belenyugodni. (Beléjük nyugodni és belénk nyugodni. Én belém és beléd és belé és belétek.) Reménykedni kell. Szólítsuk meg egymást. . . Nem tudom. Mindig van ok részvétre, csodálatra, segítségre, nevetésre... Nem tudom: karnevál, karnevál ez. Ünnep nincs. Az ember mindig egész.” „Azt írja egy Babits nevű szurkoló: »Forrong ia világ és valósággal terrorizálnak bennünket az események és félelmek; azt hallom, bűn ma másról beszélni. Én nem akarok engedni ennek a terrornak.«” „Világos: a jelen nem rossz, a múlt nem jó. Mégis van most valami rossz, ami mintha régen nem lett volna, valami sivárság és nincstelenség, ami csil- log-villog, olyan új.”

Az autonómia továbbá pozitív ajánlat (önvédelem) a totális átpolitizáltság és az ideologikus önismeret-hiány ellen. Erről az esztétikai prioritásról beszél Joszif Brodszkij, remek beszédében, melyet a Nobel-díj átvételekor mondott: „Manapság rendkívül elterjedt az a nézet, mely szerint az írónak és ugyanígy a költőnek az utca, a tömegek nyelvén kell szólnia műveiben. Az állítás a demokrácia minden látszata ellenére képtelen ... kísérletet tesz arra, hogy a művészetet, esetünkben az irodalmat alárendelje a törénelemnek. Csak akkor követelhetjük meg az irodalomtól, hogy a tömegek nyelvén szóljon, iha elhatároztuk, hogy ia ’sapiensnek’ ideje megállnia a fejlődés adott fokán. Ellenkező esetben a tömegeknek kell az irodalom nyelvén beszélniük. Minden új esztétikai tény pontosítja az ember etikai valóságát. Hiszen laz eszrtéüika az ebika szülőanyja; a ’jól’ és a ’rosszul’ mindenekelőtt esztétikai fogalom, megelőzi a ’jó’ és a ’.rossz’ kategóriáját... Az esztétikai választás egyéni... Minden új esztétikai tény még egyénibbé teszi az őt befogadó embert, és ez az egyéni lét... már önmagában — ha garancia nem is — a rabság elleni védekezés formája lehet. Az ízléssel, különösen az irodalmi ízléssel bíró ember kevésbé van kitéve a minden politikai demagógiára jellemző ismétléseknek, ritmikus ráolvasásoknak . . . mert a rossz, különösen a politikában, mindig rossz stiliszta,” Idézhetném a teljes szöveget! (Megjelent: Életünk, 1988 6.) Ide tartozik az is, hogy Nádas Péter kötete több helyén „tisztességes mondatról” beszél. Az irodalomban ugyanis a magatartás, az erkölcsi választás textuális, tehát szakmai. A forma alakítása hordja magában az igazságot, mely helyes cselekvésre ösztönöz (esetleg éppen a „Nem tudom” kijelentés révén.).

Az autonómia kiemelése a hiábavalóság és a „nem belenyugodni” közötti tartást jelenti, a magyar irodalomnak abban a korszakában, amely nem harminc és nem negyven, hanem hetven éve kezdődött, máig tart, sőt átpolitizált alapjellegzetessége csak fokozódott, az „igazságok” hatalmi szóvá fajulása reflex és inger immár, nem pedig egyszerű „kortünet”. Az autonóm irodalom ugyanis hatalom nélküliséget jelent, illetve azt a szellemi hatalmat, mely nem része és megszállottja semmilyen intézményes, vagy arra itörekvő árnyék-hatalomnak. Értékelő mozdulatai nem ítélkező gesztusok, értékelése nem személyre irányul, nem arra, ki mondja, hanem arra, hogy mit. Az igazi értékelés, legyen .az szépirodalom, és/vagy esszé: tárgyszerűség és önbírálat. Önismeret nélküli irodalmi-szelleimi életünk saját funkciójának félreismeréséből, vagy fel nem ismeréséből válik időről időre a hatalmi rossz melegágyává, a messianisztikus és/vagy cinikus politika gyakorlóterévé. A modern magyar, ideologikus irodalomfelifögás hívei (ennek több változata van s lehetséges) lemondanak a művészet igazságának autonóm fogalmáról, az ideológiai igazságfogalom javára. A lemondás szervesen következik abból a világképből, mely — akárhogy csűri és csavarja — mégis csak azt tartja, hogy a művészet, a tudománnyal stb. szemben alsóbbrendű megismerési forma, mely eredetileg fölöslegtermelésből származik, vagyis: luxus (tehát alsóbbrendű). Mindez azonban, bármennyire belénk idegződött is evidenciaként, egész egyszerűen nem igaz. Ezzel szemben a művészet a gyermeki, ép tisztánlátás, elfogulatlan és szabad önteremtés, önmegerősítés egyik módja, mely semmi mással nem pótolható. A helyes megismerés és

1124