Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 12. szám - Pete György: A diaszpóra mindenese (Beszélgetés Szépfalusi Istvánnal)
Hogyan értelmezik Önök a magyar nemzethez tartozást? Hazai barátainkkal együtt valljuk, hogy „a határ két oldalán élő magyarok nyelvi és kulturális értelemben ugyanahhoz a nemzethez tartoznak; közösek történelmi hagyományaik és értékeik; a rokoni, baráti kapcsolatok természetes szálai fűzik őket össze”. A magyar nemzethez tartozás ezért meggyőződésünk szerint nem kötődhet tájegységhez, országhatárhoz. A történelmi Magyarország határain kívül élő moldvai csángó, a bukaresti, a bécsi, vagy akár a grazi magyarság sohasem élt magyar államiságban, mégse tagadható meg tőlük a magyar nemzethez tartozás. A nemzethez tartozásnak ezért nem lehet kritériuma az utódállamiság sem. A nemzet érdekei ellenében érvelnek ezért azok, akik bárkit, bármilyen okból (pl. be- vagy elvándorlás ideje, át- vagy kitelepülés, átcsatolás éve, stb.) ki alkarnak rekeszteni az új államiságba került magyarság közösségéből. A magyar nemzet osztrák államiságban élő magyar tagjainak nem az utódállamban népcsoportjogi státusz a sajátossága, tagjainak állampolgársága is csupán szekundér jelenség. Az ország bármely tartományában, szórvány helyzetben, avagy teljes magányban lakó ausztriai magyar mindennapi életét osztrák barátaival, rokonaival sorsközösségben, többpártrendszerű parlamentáris demokráciában, tehát pluralista társadalmamban éli. A Kárpát-medencében, illetve a magyar nyelvterület peremén elhelyezkedő ausztriai magyarságnak ez a pluralista keret — Gáli Ernő kedvelt megfogalmazásában — az egyedi, sajátos méltósága. Azt is mondhatnánk, hogy Kelet-Közép-Európában ez ma egyedüli kiváltságunk, mely feladatok felvállalására kötelez. Ezért ez az ausztriai magyar sajátosság eleve lehetetlenné teszi bárminemű kizárólagos képviseleti elv elfogadását, s az azt mégoly figyelemreméltó érdekekből is vallóknak tudatosítaniuk kell önmaguk számára, hogy ellentmondásos elvet képviselnek. Mi az értelme, perspektívája e tiszteletreméltó — s régóta hiányolt — öntudatos feladatvállalásnak? Az ausztriai magyarság egésze nagyobb megbecsülést vívhat ki felelős osztrák hatóságok köreiben. Hiszen csak lattól várható el az új, az újabb megbecsülése, aki a sajátját, a régit, a számára 'történelmileg közelebb álló ősit, továbbra is őszintén becsüli, becsülheti, s azt meg is vall(hat)ja. Az Amerikai Egyesült Államok bíróságain az állampolgári eskü letétele után e szavakkal inti ia köztisztviselő az új amerikai állampolgárokat: figyelmeztetlek benneteket, maradjatok hűek ahhoz, ahonnan jöttetek; kultúrátokhoz, történelmetekhez, irodalmatokhoz. Mert ha nem ragaszkodtok múltatokhoz, nem értékelhetitek új hazátokat sem. Ezért az 'erőltetett asszimilációra biztatók, a természetes integrálódással meg nem elégedők, a beolvadásit, avagy beolvasztást tudatosan vállalók jelentős hányada — bármely társadalomban — köpönyegforgató, társadalmilag megbízhatatlan állampolgárnak bizonyul. A népek közti közvetítő szerepről az asszimilánsok önként mondanak le, iákkor is, ha még beszélik, esetleg jól-rosszul már csupán értik az egykori „kettős kötődés” nyelveit. A magyar nemzethez tartozás kimondása elősegítheti továbbá az ausztriai magyarok identitászavarának orvoslását, új ausztriai magyar közösségi gondolkodás megszületésének kiváltója lehet. Ennek érdekében senkinek sem kell valamilyen meglévő közösségi keretből, avagy keretbe (egyesület, intézmény stb.) be-, ki-, vagy átlépnie. Magányos, alkalmi alapközösségi döntés, családi körben elhangzó állás- foglalás jelentősége ezzel megnövekedhet, új értelmet kaphat. Az identitászavarok felszámolása magatartásváltozást eredményezhet. Megújíthatja az ausztriai magyar intézményeket és ^rendszereket, azok működésének egységes értelmet adhat. Pllunalliista társadalmunkban közösségeinknek kimondottan elsődleges feladatává válhat — jobban mint eddig — annak hangsúlyozása, ami közös, vagyis ezentúl a közösnek sajátos szervezeti, közösségi színnel történő képvi1112
