Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 12. szám - Pete György: A diaszpóra mindenese (Beszélgetés Szépfalusi Istvánnal)
selete lehet a csoport közösségi feladata. Üj ausztriai magyar viselkedéskultúra születhet Magyarország, Ausztria, következésképpen egymás irányában egyaránt. Végül; a nemzethez tartozás kimondása független bárminemű hivatalos elismeréstől. Annak nem következménye. Előfeltétele viszont „a vallás és vállalás”. A népben, a nemzetben, vagyis az egyetemes, országonként az összimagy ars ágiban való új közösségi gondolkodás azonnali csalakvéshez, új baráti kötődések megszületéséhez vezethet. Megszüntethet régi mihaszna egyleti viszályokat, évtizedes ellenségeskedéseket, félreértéseket orvosolhat, a nemzet szolgálatában feloldhatja a bénító konkurens aktivista görcsöket. Hiszen nem sért honi érdekeket. Meg tud-e, és meg akar-e ezeknek a követelményeknek felelni az ausztriai magyarság? Ha azt kérdezi, hogy meg itud-e, akkor azt kell ma mondanom, hogy ezek a kérdések, feladatok, amelyeket fölvázoltam, ebben a formában most nyáron rögzítődtek sorainkban. A legtöbben szabadságon vannak, visszajelzés még alig érkezett, nem is nagyon érkezhetett. Én re|miényfcedem ebben az újfajta viselkedéskultúrában, az egész országban élő magyarok soraiban. Erre azt mondhatjuk csak, hogy legyen így. Végül egy utolsó kérdés. Mi a véleménye Grósz Károly amerikai útjáról, s találkozásáról az amerikai magyar emigrációval? Véleménye szerint javulás várható a kapcsolatépítésben, a szóértésben, és a konkrét együttműködésben? Grósz Károly miniszterelnök úrnak az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában tett látogatása és ott amerikai magyar barátaim egy részével történő találkozása évék, évtizedek óta váratott magára. Reagan elnöknek a magyar néphez intézett szavaiból tudjuk — az imént olvashattaim Szombathelyen a Vas Népe mai számában —, hogy az amerikai elnök meggyőződése szerint „az amerikaiak rendkívül sokat köszönhetnek a magyar bevándorlók tevékenységének”. Ügy vélem, hogy ezt a köszönetnyilvánítást követni fogja Magyarország részéről „a kikerültek” újfajta, hivatalos, magasszintű megbecsülése, hiszen egy egészen elenyésző kisebbség kivételével, ezek az Amerikai Egyesült Államokon kívül is, szerte a nagyvilágban, a magyarságnak évtizedeken keresztül imiegibecsülést, elismerést szereztek munkájukkal és életmódjukkal. Jó szolgálatot tettek a nemzetnek, a magyar népnek. Gazdagították jó hírünket a világban. Az idegenek ellenében megnyilvánuló, magyarázható és érthető, kezdeti bizalmatlansággal dacolva állták a sarat, bizonyítottak. Reagan elnök elismerő szavai meggyőződésem szerint elsősorban a „kettős ‘kötődésű” amerikai magyarok tárgyilagos tájékoztató tevékenységének eredménye, s csak másodsorban dicséri az amerikai 'magyar külképviseleti szervek munkáját. Azt hiszem, ma mér Magyarországon a széles nóprétegek is tudják, hogy mi a nagy magyar világ diaszpórájában másnemzetiségű barátainkkal, a magunk és gyermekeink diáktársaival másként, könnyebben tudunk szót érteni, mint a hivatásos diplomaták. Kár volt, hogy eddig a nemzet felelősei .könnyűszerrel lemondtak erről a potenciális, történelmünk folyamán ritkán adódott lehetőségről. (De még van vagy kerek 20 évünk!) Amerikai magyar barátaink munkássága nélkül aligha tapasztalhatta volna „meglepődve” Grósz Károly miniszterelnök úr Reagan elnök és Bush alelnö'k „rendkívül” tájékozott voltát hazánkról, életünkről. Remélni szeretném, hogy ezentúl a nyugati magyarság hazai értékelésénél egyre kevesebben lesznek a kiváltságosak, s Gs. Szabó Lászlót idézve, ha kell a személyünk, ikelljenek a hazánalk műveink (könyveink) is. Példaként említem, hiszen a minapában vettem meg H.-né Polgár Rózsa kőszegi kiállításának megnyitója alkalmából Cs. Szabó László Római muzsika című kötetének hazai, sajnos posztumusz kiadását. Csé ezért — jóval ia hazai elismertetés előtt — Itáliában megkapta az olasz lovagrendet... A hazai és a nyugati magyar irodalom mindig ápolta a baráti 'kapcsolatokat. A szóértés barátok között még a legnehezebb években is adva volt. De ezek a kap1113
