Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 12. szám - Pete György: A diaszpóra mindenese (Beszélgetés Szépfalusi Istvánnal)
az átlag kétéves időszak elteltével, megjelennek a nyugat-európai országok Statisztikai Hivatalainak évkönyvei. A nem anyaországi magyarok számának megállapítása nagymértékben attól függ majd, hogy lesznek-a olyanok az egyes országokban, akik kellő módon ímeg tudják becsülni a csehszlovák, jugoszláv és román állampolgárok soraiban a magyar nemzetiségűeket. Ma csupán az alábbi becslésre vállalkozom: ha a hetvenes évek második felében Magyarország évi átlagos vesztesége 4—5000 öngyilkos mellett kb. vele azonos számú „elvándorló” volt, akkor utóbbiak száma la nyolcvanas évek derekára sajnos megkétszereződött. Milyen az ausztriai magyarság identitástudata? Hogyan vélekednek a „kettős kötődés” problematikájáról, illetve a magyar kormány nemzetiségi kérdésben kialakított elvi álláspontjáról? A második világháborút hamarosan követő hidegháborús évtizedek remélt befejezése után az európai kisebbségi helyzetben élő nemzetiségeket gyakorta nevezték ,.kettős kötődésű” állampolgároknak. Általánossá vált az a szemléletmód, hogy krízishelyzetekben a kettős kötődésük egyénileg ugyan a kötelességek összeütközésének etikai dilemmájába taszíthatja őket, de ebből a — végsősorban nem szükséges — feszültségből társadalmi hasznosságuk primer módon a megértést, a népek közti nézeteltérések enyhítését szolgálja. Ezért fokozott támogatásra érdemesek. Sajátos színt kapott számunkra a ,kettős kötődés” az elmúlt esztendőben megerősödő magyar—magyar kapcsolatokban. Ennek kiváltója a Kárpát-medencében élő magyar nemzetiségek sorsának rosszabbra fordulása volt. Ezért követte fokozott figyelem a magyar kormány szóvivőjének sajtótájékoztatóit, kiemelt érdeklődés vette körül Szűrös Mátyás állásfoglalásait. Különösen azt a megállapítását, amelyben leszögezte, hogy „a határainkon kívül élő magyar nemzetiség, főleg a Kárpát-medencében élő magyarság a magyar nemzet részét képezi. Joggal elvárhatjuk, hogy Magyarország minden körülmények között felelősséget érezzen érettük és kellő határozottsággal szóvá tegye hátrányos megkülönböztetésüket... Szívós következetességgel kell tevékenykednünk azért, hogy a magyarság részét képező magyar nemzetiségűek egyanjogúan vehessenek részt annak az országnak a felvirágoztatásában, amelynek állampolgárai...”. Bennünket visszhangra kötelez Szűrös Mátyásnak a kormány lapjában 1987 szilveszterekor megjelent ama megállapítása, amely szerint „meggyőződésünk, hogy a nemzetiség kettős kötődése eredményesen szolgálja a népek közötti jobb megértést, a bizalom erősítését. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a nemzeti kisebbségek kollektív politikai és kulturális jogainak csorbítása, az anyanemzettel való közvetlen kapcsolattartásnak bármilyen korlátozása, az érintkezések visszafogása bizalmatlanságot szül az államközi kapcsolatokban, ezért a nemzetközi élet normális alakulása ellen hat...”. Egyetértésüknek hangot is adtak — úgy tudom. A német megszállás 50. évében a történelmével és nemzettudatával vívódó Ausztriában, megalakulásunk 25. évfordulója (1987) után, elsősorban ünnepi nyilatkozatunkkal kapcsolatban sók bíztatást kaptunk bel- és külföldről egyaránt. Ebben a megértésben bízva hivatkoztunk válaszként arra, hogy a törvényes osztrák egyházi keretben működő magyar intézményünk nevében hordja a kettős kötődést, a magyar nemzethez tartozás ausztriai kritériumát. Ezért az Ausztriai Evangélikus Egyház Magyar Lelkigondozó Szolgálatának Egyháztanácsa a közelmúltban megjelentetett 1987. évi jelentésében hangot adott ama meggyőződésének, hogy örülne, ha az ország egész-területén élő hívei és barátai, állásfoglalását olvasva, megosztanák vele gondjaikat, s készek lennének kimondani: a Kárpát-medencében, azon beiül és annak peremén elhelyezkedő ausztriai magyarság a magyar nemzet része! 1111
