Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Zöldi László: A Kőszeg-epizód (Nemeskürty István Mohács-könyvének egyik mozzanatáról) (esszé)
ZÖLDI LÁSZLÓ A Kőszeg-epizód* NEMESKÜRTY ISTVÁN MOHÁCS-KÖNYVÉNEK EGYIK MOZZANATÁRÓL 1967-ben vagyunk. Csaknem egy éve kavarognak indulatok az Ez történt Mohács után című Nemeskürty-'kötet körül. Az olvasók mindenesetre vásárolják a történeti esszét. Vajon mi lehet a siker titka? A válasz, csak címszavakban. Az 1956-ot átélt értelmiségi nemzedékek, különösen a fiatalabb évjáratúnk konszolidáció idején keresik helyüket a nap alatt. A Mohács-könyvben érvényes válaszokra lelnek. Egyikük ugyanis, Nemeskürty István a megszüntetve-megőrzés jegyében közelíti meg hajdani professzora, Szakfű Gyula munkásságát. Elfogadja azt a tételét, hogy ki kell egyezni a körülményekkel, vitatja viszont azt az állítást, hogy az egyik történelmi csomópont táján, a tizenhatodik században és a mohácsi csatamezőn, mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt. Űjszerű koncepciója, szemléletileg legalábbis, illik abba a harcba, amelyet a hatvanas években néhány marxista történész hirdet a tudatban tenyésző nemesi és polgári, valamint a sztálinista-dogmatikus maradványok ellen. A baj csak az, hogy a marxista történettudomány megújítása elsősorban a gazdaságtörténet-írás előretörését eredményezi. Ez megint Nemeskürty István malmára hajtja a vizet, hiszen ő a hajdani eseményeket sorjázza, eseménytörténeti leírással kecsegteti az olvasót, ha úgy tetszik: regényesíti a régmúltat. Sajátos módon hidalja át a szakkutatók és potenciális olvasóik között ásítozó szakadékot: „dilettánsként” függetlenítheti magát a gondolkodási sablonoktól, de bizonyos céhbeli szabályoktól is. Erről írja Gyurkó László egyik akkori esszéjében, a Mohács-könyvről szólván: „...szívesen bélyegzik dilettánsnak, aki általánosan elfogadott nézetek ellen támad. S van is némi igazság abban, hogy a »dilettánsok«, a kívülálók könnyebben vállalkoznak mítoszrombolásra... Nem kell félteniük szakmai tekintélyüket, nem köti őket a szakma közvéleménye és etikettje, egzisztenciálisain nem függnek a szakmától, nem terheli őkét a részletküliatások ijesztő sokasága, az adatok túlburjánzása.” Pontos helyzetkép, lnne, itt tartunk a hatvanas évek második felében. A kritikusok az Ez történt Mohács után megjelenését követő esztendőben még elnézően fejtik ki fenntartásaikat, de gyülekezik már a vészfelhő a láthatáron, egy furcsa és jellemző közjáték, amelynek akkoriban senki sem tulajdonít jelentőséget. Az úgynevezett Kőszeg-epizód. Mindössze nyolc és fél lapnyi az Ez történt Mohács után első kiadásában. Nemeskürty István kínosan vigyáz a szláv nevek írásmódjára, gondosan ellenőriztet minden ékezetet a mássalhangzókon, ekként részletezi, hogy „Mikola Jurisic zenggi születési dalműt nemesember, negyvenkét éves, tapasztalt katona és diplomata a Habsburg-család régi kipróbált hű emberének számított.” (Néhány évvel később, az önfia vágta sebét című hármaskönyvben, amely a Mohács-kötet harmadik kiadása, a legutolsó mondat így olvasható: „... a Habsburg-család régi kipróbált, hű emberének számított”.) Szóval, ez a Jurdsich Miklós faramuci módon próbált ellenállni a Bécs ellen felvonuló oszmán seregeknek. 1532 augusztusában a kőszegi várból „szépen kiüzent a töröknek, hogy beszélni akar a nagyvezírrel”. Ibrahim „örömmel fogadta az üzenetet, és meghívta sátrába.” A huszadik századi értelmező, Nemeskürty István kommentárja: „Hogy mit tanácskoztak azok ketten”, „négyszemközt”, nem tudni, „de hogy írni lett a végeredmény, azt tudjuk pontosan”: „Más* Részlet A múlt prófétája (avagy A Nemeskürty-rejtély) című könyvből, amely a Magvető Kiadó gondozásában jelenik meg. 1037
