Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Pusztai Zoltán: Születésnapi sorok (vers)
PUSZTAI ZOLTÁN Születésnapi sorok Majd elérek én is oda. Könyvtárszoba. Lomha csend. Rend: kívül és belül. Helyére kerül egykor minden. Isten, az üresen kongó szavakba visszaköltözik; fehérbe öltözik a vesztőhelynek hitt világ. Ág és gyökér: testvér lesz megint. Meglegyint, megszépít mindent, az öröklét szele — felfénylik, testet ölt a kövekbe zárt ige; a szürke háttér átlényegül. Helyére kerül egykor minden . . . Azúrkék tengerben úszva, kagylókba ágyazódott gyöngyökért merülök alá; csendes imává oldom mostanra a fennhangon skálázott dörgedelmeket. Eltelt pár év. A kezdeti hév alábbhagyott; megszelídült bennem az ostort és korbácsot pattogtató pribék. Végnapjait éli, tűrni és remélni tanul a hajdani vadóc — fátyol és pokróc: egymásba vegyül. Lelassul, elnehezül minden. Miazmás ködben úszik a táj; a tegnapra meghitt félhomály borul. Bezárul egy-két ajtó. Van ami folytatható s van ami nem; Isten, az üresen kongó szavakba visszaköltözik —
