Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Baka István: A korinthoszi menyasszony (szomorújáték)
vastag, puha szőnyeg. A Vendég kimerültén alszik az ab lak alatt álló, támlás faágyán. Sokáig nem történik semmi... Egyszeresük fehér ruhás, karcsú lányalak jelenik meg a holdfényben. Ajtónyílást nem hallottunk — mintha a falból lépett volna elő; nem értjük, hogyan került a szobába. Talán ő sem érti: egy ideig tanácstalanul álldogál, aztán határozatlan léptekkel az ágyhoz megy. Gyönyörű teremtés: márványfehér arcát derékig omló, sötétszőke haj keretezi, szépen ívelt ajkait összeszorítja, szeme zölden fénylik. Leül az ágy szélére, csodálkozó, hideg tekintetét az alvóra szegezi. A Vendég a nézés hatására nyugtalanul hánykolódni kezd, majd — amikor a Lány megérinti a homlokát — riadtan felpattan. VENDÉG Ki vagy? Értem jöttél? LÁNY (mutatóujját ajka elé emeli) Pszt! Felébreszted anyámat. VENDÉG (megnyugodva látja, hogy nem marcona csendőrtiszt, hanem egy szép, fiatal lány zavarta meg az álmát) Te az ő húga vagy? LÁNY (csodálkozva) Kié? VENDÉG A halott lányé, aki odalent van felravatalozva. LÁNY (Arcán rémület tükröződik) Halott? Ki halt meg? VENDÉG (meghökkenve) Hát a nővéred vagy a húgod. Nem tudom, hogy hívták. Te nem is tudsz róla? LÁNY (félpercnyi dermedt csend után sírva fakad) De igen ... Hogyne tudnék ... A nővérem ... Igen, a nővérem volt... Csak még olyan szokatlan ... Az előbb, amikor felriadtam, ösztönösen hozzá indultam... És magát találtam az ágyában ... Nem fogtam fel mindjárt... Ilyenkor mindig hozzá mentem, ő szokott megnyugtatni... Különben órák hosszat bolyonganék a házban, amíg csak a hold ... VENDÉG Értem. A hold vonzza magát. Hallottam erről a betegségről. Vagy nem is betegség ... Bocsásson meg! LÁNY (érezhető megkönnyebbüléssel) Nincs mit megbocsátani. Tudom, hogy ez nem normális dolog. Anyám szidott is érte, nem hitte el... Csak ő, a nővérem értett meg... ö nagyon jó volt. Nem bánta, hogy felébresztem, magához engedett az ágyba, betakart, és addig simogatott, becézgetett, amíg meg nem nyugodtam, és el nem aludtam a karjaiban ... Ezért jöttem be magához, félig ébren; még nem hatolt el a tudatomig, hogy ő nincs többé... Ne haragudjon, hogy megzavartam az álmát... Igaz, nem tudtam, hogy maga fekszik itt... az ő ágyában. Én már aludtam, amikor maga érkezett. El is megyek. VENDÉG Hová? LÁNY (megborzongva) Vissza ... oda, ahonnan jöttem. VENDÉG (közelebb húzódik hozzá) És én nem tehetném ugyanazt, amit a nővére... a nővéred ? LÁNY Mit? VENDÉG Hát azt, hogy magamhoz engedlek az ágyba, betakarlak, és addig simogatlak, becézgetlek, .amíg meg nem nyugszol, és el nem alszol a karjaimban ... Magához vonja a Lányt, aki ellenkezés nélkül fekszik melléje, a takaró alá ... A fiatalember, a sikertől felélénkülve, duruzsoló hangon folytatja az ostromot. VENDÉG Milyen hideg a tested! Egészen átfagytál. Bújj ide hozzám, hadd melegítselek fel egy kicsit! Ügy, most jó, nagyon jó ... Milyen tiszta illata van a hajadnak; olyan hűvös és bódító, mint az esőben megázott fakéreg ... Még szorosabban; ne félj tőlem, nem bántalak. Gondold azt, hogy a nővéred mellett fekszel, vagy ne is gondolj semmit, csak simulj hozzám! Ugye, jó itt mellettem? ... Édes, kicsi tekergőm, nem szabadna ilyen lenge öltözetben mászkálnod; hűvösek már az éjszakák. És hia kitévedsz az udvarra, vagy a hideg kőpadlón lep meg az álom? LÁNY Igazad van, de nem tehetek róla. A hold ... a hold erősebb nálam. Hiába húzom el a függönyt, még a falon is áthatol; a fénye mintha hágcsó lenne — csak meg kell találnom az első fokát, rátenni a lábamat, megkapaszkodni és elindulni fölfelé... az égbe, vagy valami olyan helyre, ahol csend és békesség van. VENDÉG És ha most megtaláltad azt a helyét? LÁNY Ahol csend van és békesség? VENDÉG Több annál. Boldogság. Aminél nagyobb nincs a földön. (Még erősebben öleli a Lányt) 100
