Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Baka István: A korinthoszi menyasszony (szomorújáték)
ANYA (elhúzza a sötétítőfüggönyt, kinyitja az egyik ablakszárnyat) Ki az, mit akar tőlünk éjnek évadján? Nincs semmink, szegények vagyunk. FÉRFIHANG Bocsásson meg, asszonyom, nem akarok semmi rosszat. Világosság szűrődött ki az ablakukon; gondoltam, még ébren vannak. Szállást keresek. ANYA Menjen a szállodába! Nekem nincs kiadó szobám. FÉRFIHANG Kérem, nagyon kérem, ne küldjön el! Mindent megmagyarázok. Most jövök az állomásról, átutazóban vagyok, de ma már nem megy tovább a vonat. És nem tudom, hol van a szálloda, idegen vagyak ebben a városban, a pénzem is fogytán. Az állomásra nem mehetek vissza, onnan mindenkit elzavartak, mert a holnapi fogadásra készülnek ... A legkisebb zugban is meghúznám magam ... ANYA Várjon! (Visszamegy a lámpáért, kinyújtja az ablakon. A látvány megnyugtatja; megenyhülten szól a kint várakozóhoz) Hát jó, jöjjön be! Mindjárt beengedem! (Hátraszól a Kamasznak) Menj, fiam, vezesd be a vendéget! A Kamasz kisiet a szobából. Az Anya visszatérdel a ravatal elé. így a belépő Vendég először az asszony ingerlő, kerek fenekét pillantja meg. Már ettől zavarba jön, s zavara tovább fokozódik, amikor észreveszi a koporsót. VENDÉG Bocsásson meg, kérem! Ha tudtam volna, miért virrasztónak, nem veszem magamnak a Dátorságot... ANYA (feláll, megigazítja a ruháját) Bizonyára nem ok nélkül zörgetett be. (A koporsóra mutat) A kislányom. Ma reggel halt meg. A szíve ... (Sírva fakad, leül az egyik székre, válla görcsösen rángatózik. De hamar erőt vesz magán) Ne álldogáljon az ajtóban, üljön asztalhoz! Biztosan éhes is. A Vendég a lámpa fénykörébe lép. Húsz- huszonkét éves fiatalember, arckifejezése fáradt, kétségbeesett. Ruhája sárfoltos, gyűrött. Viharkabátját nem veti le, úgy ül az asztal mellé, az asszonytól tisztes távolságra. A Kamasz visszavonulásra készen szobája ajtajából figyeli anyját és az idegent. VENDÉG Köszönöm, nem kérek semmit. Vacsoráztam a vonaton ... Kérem, fogadja őszinte együttérzésemet! Megértem a fájdalmát, és ha valamiben ... én, én igazán ... (Nem kínlódik tovább, elhallgat, majd feláll) Nem akarok zavarni. Jobb lesz, ha elmegyek ia szállodába. ANYA (parancsoló kézmozdulattal ülteti vissza) Ne menjen sehová! (Terítéket, ételt tesz eléje) Egyen valamit, régen lehetett az a vacsora, ha volt egyáltalán. Mindjárt megágyazok magának. Messziről jön? Vagy ne kérdezzem? VENDÉG (összerezzen) Dehogynem. Nincs semmi titkolnivalóm. Tegnap indultam. A fővárosból... De ne féljen, nem vettem részt semmiben. (Idegesség fogja el, szinte fuldokolva folytatja) Az irataim rendben vannak, megmutathatom. Hazautazom, amíg az egyetemen oktatási szünet van. ANYA (szórakozottan) Diák? VENDÉG Igen. Bölcsészhallgató, másodéves. KAMASZ (előlép a sötétből) Anyám, azt hiszem, elfelejtettem bezárni a kaput. Kimegyek. ANYA (szúrós pillantást vet rá) Nem mész sehova. A szobádba, aludni! Nem akarom még egyszer mondani. A Kamasz sértődötten csapja be maga mögött az ajtót. ANYA (a Vendéghez) Bocsásson meg, nem kérdezek többet. És maga se mondjon semmi feleslegeset! Ne aggódjon, itt jó helyen van. Na, egyen már végre! VENDÉG Köszönöm. (Bizonytalanul nyúl az ételhez) ANYA Látom, nagyon kimerült. Megyek ágyazni... Hogy milyen időket élünk! (Sóhajtozva megy fel a lépcsőn) A Vendég megpróbál legyűrni néhány falatot, de feje csakhamar az asztallaphoz koppan. Az Anya végez az ágyazással, lejön a lépcsőn, gyengéden felkelti a fiatalembert, és felkíséri a manzárdba, Aztán visszatér, elfújva a ravatali gyertyát, és a petróleumlámpával a kezében bemegy a szobájába. 2. JELENET A manzárdszoba a tetőablakon besütő telihold fényében. Kecses, világos színű bninrnk. virágmintás tapéta. A padlón 99
