Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 11. szám - WEÖRES SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - Horgas Béla: Évfordulók (Dokumentum és kommentár)

Weöres Sándor talán még Sztravinszkij és Picasso világ- és időhabzsolásához képest is legmohóbb alkotója korunknak. Ö nem akar tejbe esett légy ,lenni, ő a tej akar lenini; a megszokott „legyen egyéniséged” jelszó helyett ő valóban az egyéni- ség-fölöttiség programját valósítja meg.

Sem a magyar, sem a világirodalomnak nem volt még költője, aki ennyire ki tudott volna lépni önmagából. Ha ő a gyermek-Kleopátráról vagy az őt néző he- réltről ír, akkor nincs többé Weöres Sándor, csak ez a két térben-időben, személyiségben és nemben eltérő emberi lény. A költő egész létével átlép beléjük.

A titkot egyszer Hubay Miklós magyarázta meg egyik Weöres-bevezetőjében. Weöres csakugyan a legkomolyabban veszi a monista filozófiát. Az égi és földi dolgok, az állatok, kövek, növények, emberek, anyagi és szellemi jelenségek tökéletes egysége számára hétköznapi dolog, a mindennapi fizikai és lelki-érzel/mi létezés közvetlen gyakorlata.

Persze, hogy ilyen számára a keletkezés és lebomlás véget nem érő látványa is. Ezért szeret mindent, ezért néz szenvtelenül mindent. Ismeretlen számára a személyi, nemzeti, nyelvi, formai, eszmei elfogultság. Magyarságát is csak úgy tudja megélni, hogy minden kor, minden földrész, minden nép és minden megismerhető zenész, költő, festő, szobrász, filozófus, nagy és kis egyéniség kultúráját föl akarja zabálni, meg akarja emészteni, mert csak ez a sok-szemű, sok-alakú, sok-hangú, sok-idejű, sok-nemzetiségű, sok^mitológiájú, halálú és életű költő, magát mindig lerombolva-fölépítő költő lehet az egyetlen Weöres Sándor.

*

Kommentáromban mellőzöm Oravecz, Tandori, Ágh és Tornai írásainak elemzését s csak annyit jegyzek meg, hogy a lírai-játékos-füozófikus közelítések megítélésünk szerint jól illeszkedtek egymáshoz és számunkra — ha szerényen is — bizonyították az összehozás, a szerkesztés értelmét. Ez azonban most másodlagos kérdés, hiszen mai mondandóm lényege Weöres Sándor jelentőségének állítása és annak dokumentálása, hogy 1968-as eszmélésünkben kapaszkodókat, tájékozódási pontokat keresve hozzá fordultunk. Hogy mit kerestünk és reméltünk művében, arra próbálok itt válaszolni, amiben persze nem tudom figyelmen kívül hagyni az elmúlt két évtizedet, és valamelyest vázolnom kell az Eszmélet érdeklődését, illetve tartalmát is. Ennek legegyszerűbb és markánsabb módja, ha a három mutatványszámban szereplő fontosabb neveket és műveket említem, bár ez óhatatlanul bizonyos pozitivista egyszerűsítéssel jár, hiszen így csak a kibontakozott, megvalósult pályák szerint idézhetek s ezek mára esztétikailag és politikailag is különfélék, némelykor ellentétesek, de akkor megfértek együtt s nemcsak egy általános értékorientáció alapján. Költőkkel kezdve a háttérfestést s a három szám sorrendjében haladva: Tornai József, Marsall László, Tandori Dezső, Ágh István, Orbán Ottó szerepel terjedelmileg is tekintélyes versekkel, és jelen van Oravecz Imre, Dobál Péter, Csoóri Sándor, Döbrentei Kornél, Eörsi István, Kalász Márton, Lászlóffy Aladár, Kormos István, Lator László. Hasonlóan jelentékeny a próza, például Mészöly Miklós: Öszer, macskával, Csurka István: Happening című novellájával (előbbi a Pontos történetek első darabja) és Nádas Péter: Klára asszony .háza, Konrád György: Menetgyakorlai című regényrészletével (utóbbi A látogató címmel jelent meg). A tanulmányok, esszék sorában szerepel Csoóri Sándor: Tanulmány egy rémtörténetről és Gyurkó László: A személyiség szerepe a történelemben című írása, Vitányi Iván zenei, Ve- kerdy Tamás színházi, Vekerdi László szociológiai, Bojtár Endre irodalomtörténeti tanulmánya, továbbá az Orosz János, Anna Margit, Bálint Endre művészetét bemutató Teliér Gyula, Tölgyesi János, Karátson Gábor cikkei, no meg a szerkesztők különféle írásai és egy aktuális tájékoztató esszé, a Marcusét bemutató Dimenziók és alternatívák, amely az Eszmélet világkép-keresésében fontos Semprun-tanulmány (Mit tehet az irodalom?) mellett áll.

985