Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 11. szám - WEÖRES SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - Radnóti Sándor: Egy igen nagy költő (Születésnapi laudatio) (tanulmány)

vall, s gyakran rendkívüli költői értékük valóban a gyűjtemény kontextusában mutatkozik meg. Amiképpen egész Weöres-képünk inkább épül gyűjteményekre és sorozatokra, míg József Attila-képünk inkább az egyes versekre.

Valószínűleg a Psyché is sorozatként indult, nagy formai kísérletként, mint a Mezzofanti bíboros magyar vers-kísérletei című későbbi vállalkozás a maga nemében szintén ragyogó tucatnyi kis darabja. De ahogyan a versek kitalált fejlődéséből, fiktív naplókból, levelekből fokozatosan regény keletkezett, az a leg-újiabb magyar irodalom egyik legnagyobb eseménye. A személytelen költő megalkotja ennek az irodaiamnak leggazdagabb, legnagyobbszabású személyiségét, olyan mintát kínálva az éppen föUendülő szépprózának, melyeit az nem tudott követni. A Psyché értelmezési körei nincsenek kimerítve. Nagy hermeneutikai könyvet lehetne írni róla. Noha Szentkuthy és Beney esszéi mellett bizonyára e műről íródtak a Weöres-iro- dalom legjobb lapjai: Bata Imre elemzése a mítoszi vonatkozásokról és a Psyché- Ungvárnémeti Tóth ellentétpárról, valamint Somlyó Györgyé az androgünia motívumáról. További téma volna a magyar irodalmi tradíció, reformkori szépliteratú- ránk képének teljes megváltoztatása (a Psyché és a Három veréb hat szemmel című Weöres-antológia összefüggését Kovács Sándor Iván hangsúlyozta az utóbbi előszavában), a magyar erotikus költészet nagykorúsítása (a megfelelő előzményekkel Weöres költészetében), a műfaji hagyományok és a regényforma mélyebb megvilágítása, a Psyché hatástörténete stb., stb., stb. De az alaphelyzet itt is nagyon egyszerű és áttekinthető. Nem hiszem, hogy a személytelenből személyesbe váltás valaminő világnézeti fordulatot jelentene. Valójában a regénnyé változás készteti és kényszeríti a zsenit egy lírában és vallomásos prózában feltárulkozó, de epikus személyiség gazdag karakterének és körülötte a történetben, egymáshoz való viszonyukban megmutatkozó egyéb karaktereknek bemutatására a világ telítettségének azon látásmódja alapján, Imely egész pályáján jellemezte.

És mégis, a Psyché reflexió saját költészetére ás, 1969-ből, a regény formálódásának idejéből való Az élet végén című ritka (azóta egyébként gyakoribbá váló) lírai költemény. Ebben olvasható: „Átbóbiskoltam teljes életem. A látványok, mint álmomban, forogtak, / semmit se tettem, csak történt velem, ezernyi versemet félébren írtam , dohányfüstben, nem is tudom hogyan.” Az élet elszalasztásának személyes panasza ez a vers. Az élettel szemben a mű áll, mely félálomban, élet nélkül íródik. A Psychében Ungvárnémeti Tóth ezt mondja: „Az élet tele s tele kurva- sággal, ezért megvetem, s Poesisemben el-kerűlöm. Hogy ha minden napjaimmal kéntelen szolgálom is, énekemmel nem fogom őt szolgálni.” Psyché: „F.iczkó, te merő Abstractumot írsz. Nálad a fa nem fa, hanem valamelly Idea allegoricus fája; nálad a Tátra nem hegy, hol az ember a lábát törheti, hanem szent magasság, hol Zevsz sas madara honol. Te a Concertumoktól elvonod iaz illatot, mozgást, életet, minden hideg és kemény leszen, márván ^liget, marván Istenék, márván ember és asszony: te nálad mindén kőbűi és érczbűl vagyon. Ellemben én, ha bármiről írok, azt akarom, hogy tapintatja, íze, bűze legyen. Ha kalács evésrűl írok, úgy érzze az olvasó, mint ha ő enné; ha köblein, vagy derekom említem, érzze, hogy véle hálok, vagy legalább is szorosan mellette ülőik. Az egész Világ ölelő kurva Vénusszá légyek, vagy ha nem lehet, minden olvasóimé.” íme egy múdtszázadi vita két költői ideálról, melyben egyik jellemzés sem áll Weöres költészetére. Mert az élet és költészet ellentétéből származó tiszta költészettel szemben (amelyet persze itt humorosan ábrázol, noha azt is tudjuk, mily sokra tartotta mindig is, s éppen a poésie pure-rel való rokonsága miatt Ungvárnémeti Tóth poézisét) az illatot, mozgást, életet az emberi lét kozmikus kicsinyítésével nyerte vissza, de a költészet forrósága, a közvetlen élethelyzetből kinövő nagy, személyes líra csak regényalakban vált elképzelhetővé és felidézhetővé számára. „... végtére fölriadnék és szaladnék / szűrésűim elmulasztott kéjeket, / örülni, s örömöt megbánva, fájni, / késő gyönyörtől megrokkanva halni, . bűzben, koszban, szégyenben, elhagyottan, / mint trágyadombon a veszettkutya. / De, mint mindent, ezt «is csak álmodom.”

Egy hajdani nagy költőnő képében. Mert a Psyché is levél a múlt-századi csín címére.

969