Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 11. szám - WEÖRES SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - Balassa Péter: Az Ikrek kora, avagy a hűtlen követ (Elképzelés) (esszé)

BALASSA PÉTER

Az Ikrek kora, avagy a hűtlen követ

(ELKÉPZELÉS)

Az Átváltozások mesterének

Ez itt földtörténeti emlékezés az Ikrek korára és ismétlésekkel 'teletűzdelt játék az Ikrek természetéről, egy sosem volt emberi lényről, akit a „hűtlen követ”-nek nevezek. Az Ikrek-ember itt maradt egy régen volt és letűnt korszakból, amikor a világ az Ikrek aiónját élte. Annak az érának a követe az Ikrek-ember, amire nem emlékszünk.

*

A követ örökké hűtlen: fő munkaeszköze a saját, szüntelen lengése, mérleghintája. Ez az állandósága. Az Ikrek embere a túljutásra játszik. Boldog, vagy boldogtalan, de játékos. Az Ikrek folyton a szerelem(élet?) megsemmisítésére tör: mindig szerelmes, hiszen kitörne belőle, a végére járna. Átlát a szerelmen, a személyesen, a látszaton, a részen, amely mögött semmi sincs (az Egész túl van rajta, nem pedig mögötte). Ezért újabb látszatokat hajkurász, hogy ismét kiláthasson belőlük: a semmire, ami nem más, mint a világ hiánytalanul kerek, Egész éber álma.

Az Ikrek sok mindent, túl sokat ért és tud, valójában igen kevéssel azonosul (önmagával a legkevésbé). Az Ikrek olykor belefárad a saját lengésébe, hogy nem igazán együttérző, de mindent utánozni képes; fáradtságnál veszélyesebb tompa unalom lepi el, ilyenkor újból és újból meghal, majd 'hirtelen feltápászkodik. Színészete, ez az azonosulási, de nem együttérző démon megtévesztő. Démona a itúljutás, a kioltás. Az isteni harmónia, a semmi kereksége, ö a végső béke követe. Az Ikrek emberében mindez lappangó halál-elem. Hiszen átlát önnön variabilitásának zseniális értelmetlenségén, és valami mozdulatlan síkvidéket szimatol. Az át nem élhető, végső tájat, a kietlenül nyugalmas Földet, a semmi-keresztet. Ez a remekbe szabott szemfényvesztő tökéletesen illúziótlan. Neki a hit kiüresedés.

*

(Tojás-éj: a semmi ága)

Az Ikrek komolytalannak, megbízhatatlannak és olykor sekélyesnek látszik. Holott csak álmosan figyel — öntudatlan pontosság vezeti. Hűtlensége mélyebbnél mély lélegzet, miként az őselemeké. Reflexei, nem pedig „elhatározása” teszi elragadóan veszélytelen kurvává, önzésből szolidáris, a társas lény látszatát kelti. Belül mindig valami mérsékelt loholás jellemzi egy végleges látvány felé, melyet meg kell pillantania, hiszen erről eleve tudása van, de gonosz kettősségek örökös csalitján át vezet az útja. Üt ez? Miért kell egyáltalán? Van-e kiút az Ikrekből? Az Ikrek; két egymásba csavarodó csecsemő, Castor és Pollux. Kettes számú alany, egyes számú állítmány. Komoratab változatban gnosztikus jegy. Mosolygós pörgés az alapok közelében, az elemekhez közel.

Az Ikrek látszólagos alkalmazkodóképessége, zseniális rugalmassága mögött teljes idegenség és zártság lakik. Mint a májusvég és a június rejtetten hisztérikus virágában, a mereven tomboló rózsában. Végül is mindig visszavonul, mert imád rejtőzködni. Az Ikrek kitérő, terelőút, rejtekösvény, élő palást, takarás, tündéri, nyári bunda. Lepel és fátyol. Az Ikrek: szökevény depresszió, mely készségesen alakoskodik, hajlékonyán „kommunikál”. Tulajdonságok nélküli, merthogy titokban nevetgél ezen: „tulajdonságok”.

970