Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Csűrös Miklós: Nagy Gáspár: Kibiztosított beszéd (kritika)
sen hallgat vagy elhallgatva beszél, ahogy ez a nőknél sikeres férfihoz illik. Kimondás és titoktartás dilemmáját olykor manierista emlékeket keltő formamutatványokkal hidalja át, akrosztikonokba rejt el számára fontos női neveket (Hiányos névmutató), vagy rejtélyes többes számban emlegeti szerelmeit; „szerettem az őszi nőket / nem nevezhetem meg ŐKET”. A szerelmes versek „érzékeny labirintusában” bolyongva kevésbé kiérlelt versekkel (is) találkozunk, mint a politikai ihleté- sűek többségében, megoldatlannak tűnik például a Térdben elkaszabolt című. De végső soron a két tárgy és eszme azonos tőről fakad, összeköti őket az őszinteséghez való ragaszkodás, az Át-tételek megvetése, a kimondás étosza. A Zónaidő c. ciklus elején és végén egy-egy prózaként tördelt hosszabb szöveg található: Augusztusban, hudvik Jahn nyomában és ZöldErvin — Tübingenből. A rutinos olvasó is zavarba karülne, ha a ^tartalmukat” kellene fölmondania, vagy akár a műfajukat meghatároznia. Van bennük novellisztikus elem, mégis inkább objektív líraként, lelkiállapotok kivetítéseként, cselekvéses tárgyiasításaként foghatók föl. A zaklatott, zilált, őrületbe hajló tudatképeket groteszk fantasztikum járja át, ugyanakkor hátborzongatóan realisztikusak. Prológ, kitérő, cselekmény, epilóg, sőt az epilóg epilógusa — az elbeszélő művészet fogásaira utaló terminusok tagolják az Augusztusban . .. „cselekményét”, amelynek hőse Milan K. (=Kundera) Zert (Tréfa) c. regényének alakjait kergeti triciklin, föltehetőleg egy magyar kisvárosban, jókora pontossággal meghatározható időiben. Nagy Gáspár legjellemzőbb Írói tulajdonságai, a kelet-európai történelem és sors alapkérdéseivel v.aió őszinte számvetés, a tragikum és a humor egyéni arányú keverése, a köznapi helyzetben fölcsillanó általános tanulság keresése tüntetik ki ezt az írást, történelmi számvetéssé tágítva egy olvasmányhoz fűződő személyes emlékek fölidézését. A szójátékos című ZöldErvin... is a keserűségbe, üvöltésbe, képletesen a tébolyba torkolló érzékenység prózaverse; a szabadság és a felelősség szétválaszthatatlanságáról szóló gondolat itt nem elvont reflexió, hanem a szemléletből és az indulatból következő megvilágosodás, reveláció. A cseh regényekre és filmekre tett utalás kiemeli a szellemi tájékozódás szervességét és a művek motivikus kapcsolatainak rendszerét. Nagy Gáspár szeret idézni, költőtársaihoz kapcsolódni, mottókat előrebocsátani. Nála ez a gesztus nem a iposztmodern eklektika jele (bár nem is ellentétes azzal), inkább és főleg előd- és szövetséges-keresés, kapcsolatteremtés. Előfordul, hogy az alkalomszerűség gyöngíti a verset, kevéssé hatásos szójátékokban, rövid életű nyelvi ötletekben lobban el. Máskor azonban az „ürügy” fontos gondolat kimondására és erős művészi koncentrációra teszi képessé a költőt; több kínálkozó példa közül emeljük ki az És egy se . .. Arany-reminiszcenciáját, amely megfordítja, váddá változtatva és a szövegben szétszórva sikeresen újítja meg A walesi bárdok némely kulcsszavainak jelentését. Egyébként a Kvartett retorikájában, a „Fiúk!” megszólításban, a keserű dal-imitációban is fölrémlik Arany távoli, esetleg nem tudatos emlékezete: a Szilveszter-éjen c. versé. Bár glossza-szerű és külső formája szerint .töredékes, érdemes odafigyelni a Kodály és Illyés 1982-es ünnepére készült Három megjegyzés: egy válaszra. A lázongó és indulatos költő finom empátiát árul el a kitartó, a túlélő, a tartós stratégiában gandolkodó művésztípus iránt: „És ha valamit hiányolnak / a hirtelen-erősek / az olykor-bátrak? / majd figyelem őket / miikor az idő átrak vál- lukra is / — szívük fölé — száztonnákat!” Költészet és erkölcs nemes tartalékaira, a távlatokban való gondolkodás képességére vetnek fényt Nagy Gáspár efféle sorai. (Magvető, 1987) 954
