Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 10. szám - Salamon Konrád: Mozzanatok a népi-urbánus vita történetéből (tanulmány)

terror emlékeként — a gyűlölködő antiszemitizmus lehetőségét is rettegte. Megjegyzendő azonban, hogy a korszak legjelentősebb zsidó származású írói (Bálint György, Halász Gábor, Pap Károly, Radnóti Miklós, Sárközi György, Szerb Antal, Vas István, Zelk Zoltán) rokomszenvvel fogadták a népi irodalmat, sőt voltak közülük, akik az értetlen urbánus támadások idején a népi mozgalomnak is védelmére keltek, vagy akár maguk is e mozgalomhoz csatlakoztak. Ugyanakkor a népiekkel ellenszenvező urbánusok tábora lankadatlan! szorgalommal folytatta támadásait az ellen a népi mozgalom ellen, amely — Jászi Oszkár 1938-ban írt szavaival — „az egyedüli .otthon’, aimilből új élet fakadhat.”32 Az urbánus irodaiam zsidó jellegzetességeivel 'kapcsolatban Lukács György állapította meg, hogy „Déry Tibor Befejezetlen mondata az első igazi városi regény, amely Magyarországon született... a fiatal kontóban nagy szerepet játszó Kóbor Tamás regényei zsidó regények és nem magyar regények. Ennek a jelenségnek a visszfénye mélyen behatol még a Nyugatba is .. 33

A magyar irodaiam népi és nemzeti megújulásáért küzdő írók tehát! nemcsak a „keresztény-germán féltehetségekkel” találták szembe -magukat, de a részint zsidó eredetű, velük élesen szembenálló urbánus szellémiséggel is. E szakadatlan viták keltette szenvedélyes .légkörben aztán Veres Péter is arra a kifakadásra ragadtatta magát, hogy ,az „Ignotus—Hatvani—Bródy—Molnár—Karinthy-tféle tehetséges, de idegen lelkiségű, sőt felelőtlen zsidó írók foglalják el a magyar szellemi életet.”34 Veres Péter indulatai valamint névsora vitatható, tény azonban, hogy meimcsaik a német bűvkörben élő hazai jobboldal volt érzéketlen a magyarság nemzeti sorskérdései iránt, de a felsoroltak egy része sem foglalkozott érdemben azokkal, ellentétben Adyvál, Móriozoal s a nyomdokaikon indult népiekkel, akiket -épp azért támadott rövidlátó kíméletlenséggel az urbánus baloldal. Ezt az „idegen lelkiséget”, s ennek a magyar szellemi életben jelenlévő „anormális arányát” kifogásolták — Jászihoz hasonlóan — a népi írók. Ismételten -le kell szögezni, hogy nem csupán zsidó származású írókból állt az urbánusok csoportja, s a népiek közt is ott volt a legelső sorban Sárközi György. A népi-urbánus ellentét tehát nem magyar-zsidó ellentét. Gyökere a magyarságtól többségében hosszú ideig tudatilag s részben etnikailag is idegen (fővárosi) polgárság kultúrájának, valamint a magyar nép öntudatra ébredő szellemiségének ellentétében keresendő.

Révai József fentebb idézett bírálatára térve Veres Péter határozottan visszautasította a „népiek és a Mároiusi Front dolgait rosszul ismerő”, hosszú ideje idegenben élő kommunista ideológus állításait, s iá mindannyiük által óhajtott együttműködés miatt különösen helytelenítette az igaztalan vádakat. Révai ugyanis -ismét felhánytorgatta, hogy a Márciusi Front miért nem alakult párttá, holott e kérdésről akkor maguknak a kommunistáknak sem volt egységes véleménye, s az is köztudott volt, hogy a front mögött még nem álltak tömegek, amire pártot lehetett volna szervezni. „Mi célt szolgált hát e mondvacsinált kérdések előráncigálásia?” — tette fel jogosan a kérdést Veres Péter majd a „faji miszticizmus” vádjára felelt: „a hatásukban azonban a szociológiai tényezők a döntőek, ezek viszik a dinamikát a biológiai valóságokba is.” Ebből következően „nem a faji miszticizmus terjesztése a célom, hanem éppen a faji miszticizmus megszüntetése,” amit puszta tagadással nem lehet elérni.35 Véleményének ellentétesre magyarázásán, valamint emberi és írói hitelének semmibevételén felháborodva azt az indulatos felszólítást -intézte a magukat a szocialista eszme kizárólagos ismerőinek tekintő „troekista -lelkületű zsidókhoz”, hogy „menjenek Palesztinába s próbálják megteremteni az uralmat a saját fajtájukon,” mart úgy látszik, néki „szocializmus nem kell, ha nem ők csinálják, nekünk viszont kell, de senki más nem tudja megcsinálni, csak mi magunk. Mert ha más csinálja, akkor a mi népünk számára az csak idegen rabszolgaság lehet.” Nem „engedhetjük át a szellemi és tárgyi vezetést, mert ez nem győzelmet, hanem a bukást, s hozzá az erkölcsi bukást eredményezi, mint 1919-ben. Gondoljanak rá a zsidó -szocialisták: -miért nincs 1918—19-nek a magyar népben legalább erkölcsi presztízse, hősi nimbusza, mint volt az oroszoknak 1905-r-ől s a -franciáknak 48-ról, sőt 71-ről is? Nos, miért nincsen?”36

936