Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Salamon Konrád: Mozzanatok a népi-urbánus vita történetéből (tanulmány)
SALAMON KONRÄD Mozzanatok a népi-urbánus vita történetéből A Válasz megszűnte (1938. június) után a Szabad Szó, a megújult Kelet Népe, valamint a népi gondolattal egyre .nagyobb mértékben azonosuló Magyar Üt és Magyar Elet biztosította a népi írók jelenlétét a magyar szellemi életben és közgondolkodásban. Ezen népinek tekinthető sajtótermékek mellett adódtak egyéb közlési lehetőségeik is, napilapot viszont — aimi már a népi mozgalom politikai hatalmát jelentette volna — ndm sikerült teremteniük. Bár a mozgalom nem szerveződött párttá, társadalmi-politikai hatása a Márciusi Front felszámolását követően tovább növekedett. (A Nemzeti Parasztpárt megalakult ugyan, ide 1944 végéig nem tudott tényleges politikai párttá szerveződni.) Írók vezette szellemi mozgalomról volt szó, de ekkorra már a „Szellem hadköteles lett. (...) A harc totális és nincsenek »semlegesek«, tehát nem az a kérdés, részt vesz-e benne a szellem embere vagy sem? Hanem az: kinek az oldalán avatkozik be?”1 E Kelet Népéből idézett sorok híven tükrözik a nácizmus előretörése következtében kialakult helyzetet, amikor is még nyomasztóbbá vált az az önkényuralmi módszerekkel kormányzott kelet-közép-európai állapot, amelyben nem jöhetett létre érdemi, sőt néha még formális politikai ellenzék sem, ezért az idejétmúlt hatalom bírálata és az egyre fenyegetettebb emberi értékek védelme a szellemi életre, mindenekelőtt az irodalomra hárult, bár ehhez nem voltak megfelelő eszközei. Politizálni kényszerültek hát az írók annak ellenére, hogy a politikusi ^hivatás nagy szavakat, széles kaiimozdulatokat”, színpadi kiállást követelő voltát „a leikével küzdő ember — Illyés Gyula szavaival — nipacskodásnak érzi.” Ezért aggódott azon társai miatt, „akik közül mind többet csábít el a legkülönbözőbb irányba az Oly kísértetiesen egyszándókú politika. (...) Politizálunk, sajnos kell 'is politizálnunk: a 'legnehezebb, a legveszélyesebb módon: hibátlan művekkel. Fölényben vagyunk a politikával szemben: eszközeinket nem a taktika adja, hanem a szellem; mely egyhelyben állva is irányt mutat.”2 Az így értelmezett írói politizálást viszont eleve kevesellték mind a jobboldali radikalizmus, mind a hagyományos baloldal táborában, mert szerették volna a nagyhatású mozgalmat a saját szájuk íze szerint befolyásolni és az általuk követett cél irányába fordítani. Ezért a politikai küzdelem élesedésével egyre hevesebbé váltak a népi mozgalom körüli viták s a népiek elleni támadások. Különösen mérges indulatokat váltott ki az írói politizálásnak az a fajtája, mely hajlandó volt véleményét bármely fórumon — tehát a tőle legtávolabb állókén is — elmondani, azzal a hittel, hátha így eredményesebben térítheti észre az ott tévelygőket. Mindenekelőtt Veres Péterre haragudtak, aki tán a ilegszabadabban értelmezte ezt a felfogást, s akit bírálói inkább politikusnak, mint írónak szerettek volna látni, ezért kétszeresen „csalódtak” benne. Pedig amikor Veres Péter a nyilas összetartásban válaszolt ottani bírálóinak, egyértelműen leszögezte, hogy ő szocializmuson az. osztálynélküli társadalmat érti, s arra intette a lap táborát: „Bízzátok rá a munkásságra, majd megtalálja magának a megfelelő vezetőket, csak a szervezeteinek hagyjatok békét.”3 Szocialista elveinek nyílt meg vallása újabb nyilas támadásokat vont maga után, mert ők megértették írásának osztályharcos jellegét.4 Darvas József így írt az esetről: „Az 931
