Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Reisinger János: Rónay György naplója (tanulmány)
nuel súlyosan lebegő dalait rajta kívül senki nem idézte ibletettebben nyelvünkön. A versfordítás elméletéről és gyakorlatáról talán legtöbbet tudta pályatársad között. Kritikus tolla is e nemben lehetett (legértékesebb, egyszerre méltányló, bátran bíráló, sziporkázóan érvelő, hia Szabó Lőrinc zeneietlen fordításairól vagy Devecseri Gábor és Horváth István Károly magyar Horatiusának gyöngéiről beszélt, amint az a Fordítók és fordítások (1973) című kötetéből kitűnik. Ehhez képest némi csalódás éri azt az olvasót, aki magyar irodalommal kapcsolatos jegyzetek után lapoz a Napló ban. Az 1952-es Móricz-új ráolvasástól eltekintve nincs hosszabb szövegrészlet, ímely önmagában is megállna vagy tanulmánycsírát sejtetne. Talán Babitsról olvashatjuk a legtöbb értékes megfigyelést, Adyról, Illyésről, Maráiról, Németh Lászlóról már kevesebbet, s viszonylagos gyakorisággal, de röviden a többnyire monogrammok mögé rejtett pályatársakról, Pilinszkyről, Toldalagi- ról, Nemes Nagy Ágnesről, Thurzó Gáborról, Sőtér Istvánról, Vargha Kálmánról. A gyér számú bejegyzés ellenére a Napló csoportosítani engedi a magyar irodalmi tanulmányokat is. Ezek a franciához képest még inkább összefüggő sort alkotnak, úgyhogy bízvást igazat adhatunk egyik köitőbarátjának, aki szerint „Rónay irodalomtörténetét fejben huszonötször is átdolgozta”. Az első, jól kivehető ízület latin nyelvű irodalmunk lett volna. Ebből az István és László király legendáiról, Gellért püspökről szóló tanulmányok el is készültek. A második korszakot jelezhetné az 1936-os Szüzek koszorúja, az 1946-os Pázmány ébresztése s egyéb írások a humanizmus és a reformáció időszakából. A Naplóból lehet tudomásunk a Nyelvszeretés epocheájaként emlegetett XVIII. századi kötetről, melyből sok cikk áll rendelkezésünkre. A negyedik a XIX. század első felét tárgyalta volna, az ötödik kötet pedig elkészült Petőfi és Ady között címmel (1957). A hatodik a Nagy nemzedék (1971) harminc portréja a Nyugat—korszakról, kiegészítve a Kutatás közben (1974) és a Szentek, írók, irányok (1970) egy-egy dolgozatával.' Külön egység Kassák-monográfiája (1971), továbbá az a több száz kritika, mely a közelmúlt befejező korszakába kalauzol. Az utóbbiak száma szinte fölmérhetetlen, Olvasás közben (1971) című gyűjteményükbe Rónay alig harmadrészüket sorolhatta bele. Mint láthatjuk, a magyar irodalomtörténet szintézise — legalábbis A regény és az élethez (1947) hasonló portrészerű elrendezésben Rónay György tarsolyában volt. Vajon miért nem készült el vele mégsem? Bizonyos választ ad a Napló ebben a kérdésben is. Nyomon követhetjük benne, hogy egyrészt a kenyérkereset gondja, másrészt pedig engedékenysége a különféle fölkérések iránt forgácsolták szét idejét és erejét. Az 1949—53 közötti nyugodtabb periódus után fokozatosan kellett lemondania az olyan munkákról, melyek elmélyülést követeltek. A Napló telis-teli van ilyen fájdalmas számvetésekkel: „Az a veszély fenyeget, hogy terveim elaprózódnak és csak néhány jó-rossz töredéket tudok nyélbeütni... Amit eddig létrehoztam, azzal egyre elégedetlenebb vagyok: töredékesnek, ötletszerűnek találom” (1946. március 30.). „Nem érzem eléggé a szervességét annak, amit csinálok: munka és nem épülés; s maga is gyűlik, halmozódik inkább, mint épül” (1953. június 19.). Olykor egészen beleretten abba, hogy mennyire híján van az alapos végiggondolásoknak: „Huszonegynéhány éve kalandozom az irodalomban, s... egy-egy konkrét feladat előtt aztán nyilván látnom kell, hogy nem tudok semmit” (1955. március 29.). „Az az érzésem, túlságosan a készből élek, nem töltöm föl a tartályokat, tájékozottságomban elég nagy hiányok vannak” (1958. február 28.). És aztán, a megvalósítandó program: „Egyre jobban érzem: legfőbb ideje az alapos »feltöltésnek«, a hiányok és elmaradások pótlásának” (1959. április 18.) Érzékeny lelkiismeret, önbírálatra sosem rest jellem nyilatkozik meg ezekben a sorokban. Erénye is a Naplónak ilyen részletei. Az állandó hajszoltság azonban csak felerészben érteti meg velünk Rónay nagyobb szabású terveinek beváltatlanságát. A mélyebben rejlő ok a módszer és szemlélet lazaságában, képlékenységáben rejlett. Irodalom-, művészet- s részben világszemléletét is a szellemtörténet utolsó iskolái formálták ki. Egy-egy szerző lélektanába, egy-egy korszak sajátosnak vélt 927
