Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Kovács istván: "Arad pedig..." (esszé)
dig a magyarság ezen a tájon néprajzilag egységes, összefüggő tömböt alkot. Nyugati és északi szomszédságában olyan jelentős városok találhatók, mint Makó, Szeged,- illetve Gyula és Békéscsaba. Amennyiben Arad városa is a császáriák kezére kerül, Temesvár felőli és a Maros völgyéből kitámadó reguláris és népfelkelő csapatokkal folyvást erősítve kiindulópontul szolgálhatott volna a Tiszántúl elleni támadásnak. Jóllehet Aradvárat ia birodalom harmadrendű érődéi között tartották számon, jelentőségével pontosan tisztában volt császárhű parancsnoka, a magyarországi né-* met jobbágyivadékból felemelkedő, nyolcvan esztendős Johann Berger von der Bleisse báró altábornagy. Ö, miután a kamairilla 1848. október 3-án V. Ferdinánd nevében feloszlatta a magyar országgyűlést és az országot ostromállapot alá helyezte, nemcsak azt határozta el, hogy a várat megtartja, hanem azt is, hogy a várost a császár iránti hűségre kényszeríti. A kedvező fekvése folytán évtizedek óta gazdagodó, virágzó város három részből állott. A Maros jobb partján terült el Arad (Óariad), vele átellenben, a folyó túlpartján emelkedett Arad vára. A két részt állandó híd kapcsolta össze. Aradvár szomszédságában épült fel Üjarad. A „hármas-város” közigazgatási beosztása sajátságos volt. Míg Arad és a túlparti erőd Áriad vármegyéhez tartozott, addig Üjarad már Temes vármegye területére esett. Az erődből, alkar egy megkövült tenyérbe, a „csinos ízléssel épített” házsorokkal barázdált Aradba tehetett belelátni. Október 4- én Berger tábornok, miután a nemzetőrséget kiutasította a várból, amelyet Temesvárról érkezett hadszerekkel legott feltöltött, az erőd lövegeit — 67 darab volt belőlük — Aradra irányította, s parlamentered által felszólította a város vezetőségét, hogy másnap délelőttig nyilatkozzék: „akar-e a császárnak engedelmeskedni s a feketesárga lobogót kitűzni?” Az erkölcsi meghódoláson kívül konkrét követelésekkel is előállott: a nemzetőrség hagyja el a várost, ágyúit adja át a várnak, s a honvédnek felcsapott sorikatonák térjenek vissza anyaezredeikhez. Miután ismételten tagadó választ kapott, október 7-én megkezdte a város ágyúzását. Ezen a napon még csak huszonegy lövést adott le Aradra, fél hónap múlva, október 22-én már ötszázat. Gránátjainak, kartácsainak, bombáinak célpontjai nem katonai létesítmények voltak, hanem köz- és lakóépületek. Berger nemcsak biológiailag haladott meg magas kort, hanem a korát is meghaladta azzal, hogy bevezette a védtelen polgári lakosság „terrorizálását”. így aggastyánként is a XX. század gyermeke tett. Máriássy János alezredes gyenge haderejére a feladatok sokasága hárult. A vár körülzárása mellett el kéllett hárítania a Temesvár irányából meg-megújuló támadásokat, s ellenőriznie kellett az Arad—Világos—Radna közötti térséget is, amelyet a román népfelkelők és határőrök fenyegettek. E feladatoknak Máriássy nem tudott sikerrel eleget tenni. Ö maga — mint bajtársai kiemelik — derék, bátor katona volt, de az ostromhoz nélkülözhetetlen hadmérnöki ismereteknek egyáltalán nem volt birtokában. Ezért csak a meglepetésszerű rohamban bízott. A harcok Aradvár előterében váltakozó szerencsével folytak: a magyarok nem tudták Űjiaradot tartósan birtokba venni, s Aradvárat szorosan körülzárni, az időnként nagy erővel támadó temesvári különítmények pedig Aradról voltak képtelenek a honvédeket és nemzetőröket kiverni, Máriássy János december elejéig nem gondolt komolyan az erőd megrohanására. Erősítéseket, többek között iövegeket várt. Az aradi 'magyar „sereg lelke — a jelenlévők szerint — Debrecen veres-szalagosai valónak ...” Hogy máért éppen ők? Az előbbi mondatot lezáró válasz: .......rett enthetetlen emberek, edzettek, mint a legjobb sorkatonák.” A debreceni nemzetőrök (a későbbi 68. hanvédzászlóalj) sorsáról, vagyis az aradi harcokról rendszeresen beszámoltak a hetenként két ízben megjelenő Alföldi Hírlap katonatudó&ítói. December 2-án fontos tudósítást küldött a lap állandó munkatársa, Szintay János Bereg megyei kormánybiztos: „Tegnap kormányfutárul érkezett hozzánk Pestről debreceni hazánkfia Mocsáry János, ki azon örvendetes hírt hozta, hogy Pestről jó készlet munitio, több egészen felszerelt ágyú, és a lengyel önk. csapat szállíttatik hozzánk. Még e peroig mindezek nem érkeztek, de várjuk őket. — Éljenek a derék lengyel ifjak! küzdjenek velünk a hős apák derék unokái, nekünk együtt oly sok víg és oly sok bús napjaink valónak! — Mi részünkről igen nehezen várjuk a pillana915
