Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 10. szám - Thiery Árpád: Búcsú Freytágéktól (regényrészlet)

ban. És ott ugrálsz. Megmondhatod a barátodnak, hogy ki neim áűlhatom a felszólalásait. Azt se, amit az újságírók értekezletén mondott el.

— Mi nem tetszett? — kérdezte Frank.

— Mi az, hogy privatizálnak az újságírók?

— A kollégákat egyre kevésbé érdeklik a közügyek.

— Ez a rögeszméje — löttyíntett egy korty bort a poharába.

— Ez nem az a szakma — mondta Frank —, amelyiket negyvennyolcban elkezdtem, ötvenhétben meg folytattam. Amikor én fiatal újságíró voltam, az újságíró szemérmessége íratlan szabály volt. Én még úgy tanultam a szakmát, hogy egy vén, kopasz ember hatszor íratott át velem egy mínuszos hírt.

— Akkor se kellett volna ileteremtenii azt a helyes kis rádiós asszonykát — méltatlankodott a főszerkesztő.

— Mert a saját bevallása szerint úgy szerkeszti a rádió reggeli zenés műsorát, amilyen a hangulata? A másik meg azzal kezdi a lapszemlét, hogy „hadd említsem meg egy régi rögeszmémet...” Kit érdekel az ő rögeszméje? Egy fiatal újságíró le meri írni, hogy ő bizony, nem tudja, hogy mi az a hajdinakása, és amikor a riportalany felvilágosítja a hajdinakása mibenlétéről, kisbarátiünk kiszól a riportból, hogy: „lehet, hogy az étkezési jövőm múlik ezen?” Szinte hallom a nyegle röhögést. Hát ettől nékem hányingerem van. Én másképp tanultam ezt a szakmát. Amikor annyi idős voltam, mint ez a kis riporter, és ötvenhétben vidékre helyeztek, és az új főszerkesztőm azt mondta, hogy írjak a május elsejei számba egy belső publicisztikát, ötvemhét április közepét írtunk, én másnap reggel vittem a cikket. A főszerkesztő csiak nézett rám. Mikor írta? — hüledezett. Mondtam neki, hogy az éjszaka. Nem értette. Hiába magyaráztam, hogy én ezt így szoktam.

— Utálod a szakmát — jegyezte meg Sebestyén Márton enyhe gúnnyal.

Frank szívesen idézett volna abból a bizonyos május elsejei órásból, talán ezeket

a mondatokat: „A pitbagoreusi bölcsek azt állították, hogy a legtökéletesebb idom a gömb, amiből arra következtettek, hogy a Föld, minden élőlény anyja, a tökéletes lény, csakis gömbölyű lehet... Ez így természetesen a legcsekélyebb tudományos alapot is nélkülözi, de a Föld valóban gömbölyű. Alighanem így vagyunk az igazsággal, a szocializmussal és a mostani helyzetünk megítélésével is..Az írás megjelenése után Franknak a szemére vetették a megyei pártbizottságon, hogy megkerülte az osztályharcot. — Nekünk, komlmunistáknak nem mindegy, hogy mitől gömbölyű a Föld — oktatta ki a másodtitkár. Frank türelmesen hallgatta egy darabig, aztán közbeszólt: — Gömbölyű, az biztos, csoda, hogy le nem szédülünk róla ...

Balog veszített a szigorúságából. Az ital is lágyította.

— Üj kérdések vannak, Freytág — mondta.

— Ezek a hajdinakásások fogják megválaszolni? — kérdezte Frank.

— Majd mi. Nagy kérdések előtt állunk. Teljes átalakulás lesz. Egy-két évtized, meg fogjátok látni.

Sebestyén Márton közömbösen bámult a főszerkesztő arcába.

— Egy-két évtized alatt be fogjuk hozni az összes lémaradást — magyarázta Balog lelkesedés nélkül, de határozottan. Sőt keményen. — Olyan fogalmakkal kell tisztában lenni, mint az értékarányos ár, piaci verseny, indirekt gazdasági irányítás ... Az olaj forradalmasítani fogja az energiaikérdést. A nagy beruházásokhoz kölcsönöket veszünk fel, ezáltal az egész felgyorsul...

Frank arra gondolt a főszerkesztőt hallgatva, hogy milyen árulkodó tud lenni az emberi hang: átélt vagy csupán elsajátított a szöveg?

— És a kapitalizmus?

Sebestyén Márton nem a legjobbkor szólalt meg, de nem akarta befejezetlenül hagyni.

— Pár hónapja azt mondtad, hogy ha így megy tovább, akkor Prága után legközelebb Budapestre fognak bevonulni.

— Én csak a külföldet idéztem — szabadkozott a főszerkesztő.

898