Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 10. szám - Thiery Árpád: Búcsú Freytágéktól (regényrészlet)

— Azt hiszitek, hogy nem tudnék átfordulni ezen a fakeréken? — nézett amazokra.

— Nem kunszt az — legyintett Balog főszerkesztő.

Sebestyént Márton iFranik mögött állt, a vállára tette a kezét, és gyöngéden félrehúzta. Frank engedelmes volt. Vissza se nézett a malomkerékre. Abban a bizonyos városban, ahol Frank az olvasóankétról búcsúszó nélkül Klári lakására ment, úgy tűnt, könnyen befellegzik a barátságuknak. Sebestyén (Mártonnak fontos volt az a város, emiatt vállalta az ankétot. Frank azt ígérte, hogy vacsora után a nyakukba veszik a zeg-zugos utcákat, kizarándokolnak a Duna-hídhoz, amely negyvennégy őszén ugyan már a folyóban hevert, de valamivel lejjebb, a kiszögellésnél szünet nélkül közlekedett a komp, amin Sebestyén Mártonék szekerét is átmentették a túlsó partra, hogy ezredmagukkail tovább menekülhessenek a háború elől. Frank csak reggel ért a szállodába. Kifizette a számlát, föl se ment a szobájába, leült reggelizni. Kisvártatva megjelent Sebestyén Márton útrakészen.

— Lelkifurdalásom van — bámult Frank a tányérjába.

— Ha nőnél voltál, akkor megbocsátom.

— Több mint nő.

A szószegésről többé nem esett szó közöttük, de Frankot azóta kínozta, és várta az alkalmat, hogy valamiképp visszatérhessen a barátja nagylelkűségére. Pár napja az íróasztalán egy cédulát talált: „Ha esetleg elveszek egy nőt feleségül, lennél a házassági tanúm?”

Balog főszerkesztő a hatalmas cseresznyefa lombja alól figyelte a csárdaudvaron bámészkodó munkatársait. Minden szavukat hallotta, s hogy kellőképpen éreztesse mindent tudó magabiztosságát, oktatni, kezdte őket.

— Érteni kell az ilyesmihez, tökösök! Fizika! Matematika! A körpályát tized- másodpercre ki kell számítani, aztán a (leszálló ív alsó szakaszán egy ügyes mozdulatra van szükség, aztán hopp, és már lent is vagyunk!...

Sebestyén Márton azt gondolta: — Aztán te is aprópénz leszel a medence fenekén ...

— Az a mi bajunk — telepedett le Frank a főszerkesztő mellé —, hogy kisember létünkre állandóan világélményeken törjük a fejünket, és mindig ez a vége. Kínoz bennünket a vágy, hogy valami olyant csináljunk és éljünk át, amiben másnak nem lehet része. Mindig meg akarunk előzni valakit. Nem elég nekünk a saját világélményünk, hogy sötét öltönyben járhatunk, hogy tele a hasunk, és hogy maradhatunk még egy-két órát...

Megjött a pincér. Bort rendeltek. A pálinka az autóban maradt.

— Nekem holnap van egy interjúm — szabadkozott Sebestyén Márton.

— Akkor neked mára befellegzett — hajtott le Balog egy pohár bort.

Frank megrázkódott a látványtól.

— Világélmény — jegyezte meg.

— Az a te bajod, Freytág — böffentett a főszerkesztő —, hogy nem szereted a szakmát.

— Miből jöttél rá?

— Elég rád nézni. Nem is kell, hogy kinyisd a szádat.

Sebestyén Márton elröhögte magát.

— Neim jöttél még rá, hogy a főszerkesztőket neon szereti?

Balog főszerkesztő arca megkeményedett. Hiamuszínű keménység volt. Mintha kijózanodott volna. A rönkasztalra tenyereit, hogy az arca közelebb lehessen Sebestyén Mártonéhoz.

— Én is megmondhatnám neki — intett a fejével Frank felé —, hogy ki nem áilhatom az erőszakosságát. Hogy nem elég neki, ha egyszer megmondom, ötször akarja hallani! Tízszer! Pedig ugyanazt mondom.

— Az biztos — vetette közbe Frank. Szomorúan, részegen mosolygott.

— Azt hiszi, hogy az újságírás a megváltás szakmája — folytatta Balog fő- szerkesztő. — Égy frászt, tököskéim! Mindennek az alapja az, hogy bent állsz a sor897