Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 10. szám - Thiery Árpád: Búcsú Freytágéktól (regényrészlet)

Találtak végül egy tisztást, mire Frank megadta magát. Az országút mellől termésköveket oipeltek maguk állá. A főszerkesztő orkán'kabátját leterítették asztalnak. A sofőr a csomagtartóból előhozta a tartalék pálinkásüveget. Gondosan az orkánkabátra helyezte, a hát közepe táján, majd hátrább húzódott várakozva, sőt szolgálatkészen. Balog megkeverte a kártyát, majd Sebestyén Márton kezébe nyomta.

— Te leszel a bankos.

— Most boldogok vagyunk? — kérdezte Frank, miután ászra felsőt húzott.

A főszerkesztő az első lapot meg se nézte, másodikat kért. Egymás mögé csúsztatta. Az első a piros király volt. Körülp illan to tt. A tekintetében éhség. Óvatosan kezdte előcsúsztatni a piros király mögül a makk hetest.

— Óné ász! — jelentette be.

— Utólag? — méltatlankodott Sebestyén Márton.

— Mi az, hogy utólag? Épp, hogy előtte vagyok.

A főszerkesztő várakozva nézett Frankra.

— Nem értelek, miért ne lehetnénk most éppen boldogok? Tele a hasunk, a pénzünk még nem fogyott el, és ha akarunk, még maradhatunk egy-ikét órát.

Megragadta a pálinkásüveget.

— Itt van ez is ...

— Ettől még lehetünk boldogtalanok — jegyezte meg Frank.

— De minek? — meredt rá Balog.

Frank a piros felsőre ászt kapott. A főszerkesztő két alsót, majd ötödikre a zöld tízest. Sebestyén Márton a tök tízesre a piros tízest húzta. Besöpörte a nyereséget.

Balog ideges lett. Kínozta az -irigység.

— Emeljük föl az alapot tíz forintra!

— Engem izgat a saját boldogságom — kotorászott Frank a pénztárcájában. Maga elé tett három tízforintos bankót.

— Szívedre ment a pincérnő? — vigyorgott rá Sebestyén Márton.

— Hagyjátok azt a szőke töltött galambot — torkolta le őket a főszerkesztő. A pénz -közé kotort. — Mennyi van most a bankban?

— Száztizenhét.

— Ütöm.

Frank az üvegért nyúlt. Ezzel a mozdulattal sikerült magát rövid időre kire- kesztenie a játékból.

Balog újabb lapokat kórt. Két felső, két alsó.

— Ez nem igaz! — csapta le a kártyalapokat. — Növeld meg a bankot Sebestyén Márton!

— ötszáz elég?

— Ha nincs több.

— Meg akarsz kopasztani?

— Adj -még lapot!

Zöld nyolcas jött. Balog főszerkesztő arca meg se rezzent.

— Még! — nyújtotta a kezét. Közben gyöngeség. Szédülés. Valamiféle mámor. Mintha nem is az ő keze lett volna.

Királyt kapott. Mind az öt lapot kirakta maga elé.

— Láttatok már ilyet?

— Ez pech — állapította meg Sebestyén Márton.

— És én? — méltatlankodott Frank. — Háromszor egymás után cviklit húztam az ászra, és mind a háromszor tízest rá.

— Ritka pech.

— Meg is viselte az idegeimet — tápászkodott föl Frank.

— Lejátszunk még három kört és megyünk — marasztalta Balog.

A hangja cseppet se volt meggyőző, Frank mégis visszaült. Kezdettől fogva idegesítette Balog tolakodó, Olykor már-már goromba közvetlenkedése. Nem té895