Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - JUHÁSZ FERENC 60 ÉVES - Kabdebó Lóránt: "Viselni a kegyelmet" (Juhász Ferenc újabb költői korszaka) (tanulmány)
első olyan Juhász-éposz, amelynek részei külön-ikülcn is olvashatök -ízlel hetők. Persze, ha már az egész mű állandóan érvényesülő kompozíciója nyilvánvalóvá vált az olvasó számára. Ha már benne él az a mű egészében. Nem véletlen, hogy Juhász pályája annyiszor kapcsolódik-kötődik a Bartók- életműhöz. Eszméllkedése: A szarvassá változott fiú volt, most a Fekete Saskirály után ismét Bartókot idézi újabb műve: A hazatérő halott (1988) kompozíciója. A rész és egész problémája izgatja ebben: fonmailag-kompoziaionálisan is, de méginkább egzisztenciálisan. A visszaépülés. A szétszakadt emberiség egészségének öntudata. „S visszafolyva összenő ami szétesett”. Az ő Bartók-példáaata: a „minden egész széttörött” sors ellenében összeálló teljesség. Vagy legalább ennek igénye. Ezt teljesíti be a „hazatérő halott” metaforája: az életre föltámadó teljesség. Szemben a „hőszemével” tájékozódó halál-vonzással. Szemben a bennünk lakó Bűnnel és halállal Bartók az egészség szimbóluma. Juhász eposzában is mintha kétféle bartóki szerkezeti sajátosságot építene egybe: a Mikrokozmosz sorozat miniatűréit és A kékszakállú herceg «árának filozófiai-népmesei szerkezetét éli eggyé. Néhány példát erre az önmagát megkötő feszültségre, a cseppben ia tenger technikát követő versszakra: Te vagy a fa foglya, s én gyászodat őrzöm, s bűnödtől kifosztva te vagy halál-őrzőm! Szenvedés-őröd én vagyok, te kín-öröm, sebed és tőröd: én, Te: sebem és tőröm! A te tested az én halálom kereszten, Az én testem a te halálod keresztem! Le a fáról síró Légysas mégse hívlak! Nem szabadítsz meg ha én megszabadítlak! vagy Nézett, mint kék szilva megnyúzott nyúl hátán, kamaszra az asszony-hüvely arcú sátán, nézett, mint az idő az elszáradt tölgyben, lila szarvastüdő-halom havas völgyben, mint a száraz fogsor döglött kutyaszájban, mint a haláltudat az atombombában, barna növénycsontváz-pilléren a friss dér, nézett, mint a gyilkos arcán az embervér. A forma feszessége a jellegzetes Juhász-motívumokat mennyire szorítja, összefogja, — „determinálja”: Mint mosatlan edény, mint leszedett asztal, fekete hószivacs-salak kert tavasszal, mint a havivérzés, menzesz-véres vatta, mint kiszúrt zöldpettyes öreg gyermeklabda, mint eldobott half ej lángtükör tójégen, zöldpikkelyes haltest kislány hüvelyében, mint csigaház-emberürülék a hóban, mint évgyűrűs farönk a befagyott tóban. A „cselekmény”, a főhős népmeséi haladása (például a tizedik, a szív-szobában) ilyen versszakokban „történik”: 882 Arcom fölfelé, a szívcsúcs felé hajtom, s a hártyacsúcs-rángást csókommal sóhajtom s forrón visszacsókol a szívcsúcs szájamba,
