Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - JUHÁSZ FERENC 60 ÉVES - Kabdebó Lóránt: "Viselni a kegyelmet" (Juhász Ferenc újabb költői korszaka) (tanulmány)
Ami .lényeges az információban: a vers fogantatása és létrejötte egymástól több mint két évtizedre van. Nem történelmi .vagy életrajzi meghatározók ihletik létrejöttét: tiszta költészet. Amely nem a verspróza öntörvényű kötöttségét követi, hanem egy nagyon is konkrét és meghatározott nemzeti versformában testesül meg. Egyetemes érvényű kérdésfeltevés és válaszvárás a legkonkrétabb hagyományos formában és tematikában. Mint teszi — vele szinte egyidőben — Umberto Eco — visszanyúlva szintén a hagyományhoz — A rózsa neve című regényében: „Az ember kösse meg a kezét, csakis így eresztheti szabadjára a képzeletét”. Juhász Ferenc saját útját járta, életművének életrajzi és történelmi logikáját követve jutott el a legaktuálisabb korszerűséghez. Egyazon pályán belül következik ez a váltás, mégis a magyar irodalom egésze szempontjából kell fogadnunk azt. A Fekete Saskirály a posztmodern költészet magyar mintadarabja is lehet. Értelmezése a Juhász életművön belül is megoldható (tulajdonképpen ezt a levezetést követtem eddig), de értéke az életművön kívül, önmagában is nyilvánvaló (.ennek magyarázatát keresem a továbbiakban). A motívumok, a hasonló szerkezeti és grammatikai megoldások éppen a tőle különböző (kezdő és érett) életművekben szinte „a levegőben vannak”. Ami azokról elmondható, méginkább alkalmazható Juhász újabb művére. Utalják csak Márton László Menedék című regényére, melynek hőse saját szívében téved el és fullad a tehetetlenségbe. Vagy Esterházy A szív segédigéi című művére, mely hasonlóképpen az értelem és érzelem próbáját játssza el, különböző életrajzi jelenetekre utalva, az életbélitől különbözést, a másságot műalkotássá építve. Talán éppen ennek az irodalomtörténeti helyzetnek kellett bekövetkeznie, hogy József Attila pszichoanalitikus naplója is előadhatóvá sőt kiadhatóvá váljék. Szembesítsük Juhász művét ezzel, az irodalmunkban most kialakult szituációval. Játsszunk talán a példákkal: a téma legjáratosabb hazai szakemberének a Jelenkor nyári kettős számában olvasható tanulmányából idézve: az adott elemzések pontosan illenek a Juhász-műre is. Ez az a pillanat Juhász költészetében amikor „az ismeretlen mássággal folytatott kommunikáció nyelve itt előbb fölébe kerül a számára addigi Ismert szavak »nyelvének" — majd a másság általi önmegislmerésben megszerzett identitás át is rendezi a konvención nyugvó jelek jelentését; ... a szavak refarenciális vonatkoz- tathatósága nem a létező dolgoknak, hanem a mássággal, az idegenséggel létesített viszonynak a függvénye.” Kulcsár Szabó Ernő ezt az Eco-regény egyik jelenetére vonatkoztatja, de ez a szöveg lényegében a Juhász-mű alapszemléletét, alkotói magatartását is jellemezhetné. És hasonlóképpen idézhetjük a szerző Esterházyra épített megfigyelését: „Dolog és tükörkép egybeolvadása ... képmás és tárgy, jel és jelentett azonosulása az alkotás teremtő pillanata, mert minden (művészi létrehozás végső értelme az értékként megragadott és felmutatott identitásiban van. Nem arról van tehát szó, mintha a posztmodenn feladta volna az ilyen alapér.tékek képviseletét. Sokkal inkább arról, hogy olyan helyzetben kell erre vállalkoznia, amelyben »a lényegek s az ontológiai központok hiányában az ember magát és világát a nyelven keresztül, tehát posztstrukturálisan, a tárgyak világától különváltam« (Hans Bartens) kényszerül megalkotni.” Belső logikáját követve alkotta meg ezáltal Juhász a maga, az egyetemes törekvésekkel szinkronba kerülő költői modelljét, melyben a .„korhoz való viszony egészét érintő, azt újragondoló válaszokat” fogalmaz. Juhász ezáltal minden történetnél veszélyesebb egyensúlyozó mutatványra is vállalkozik. Megvan ugyan nála is a történet: a népmese tizenkettedik szobát kereső cselekménye. Efelé rág, úszik, repül, hatol a főhős. De a végponthoz már az elején is eljut (azaz máris ott is van): szemben a Fekete Saskirálly&l. Ö maga szegezi fel a kínzócölöpre a rémet, melyet aztán mindig újra és újra legyőz. A húsz ének és minden egyes versszak egyazon küzdelem állandó magasfeszültsége. A mű egésze: az emberben élő Bűnök állandó vonzása, elszabadulási kísérlete — és megfegyel- mezésük. Mint a világirodaiamban a szonett, úgy Juhász Ferenc számára a nyolc soros 880
