Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 10. szám - JUHÁSZ FERENC 60 ÉVES - Kabdebó Lóránt: "Viselni a kegyelmet" (Juhász Ferenc újabb költői korszaka) (tanulmány)

a kígyó érzékelő ,,bőszemé” megérzi az élet melegét. Csak arra veszélyes. Fordítva: létállapota az élet természetes hőfokán rögzül. A rém ezt a harmonikus „meleget” érzékeli, ezért támadja. De ebben az életmeleg pozícióban sikeresebben védekezhet a költő. Szinte mindegyik verse ezt az „élő” Siratófalat érinti. Mély vonzza is a rém „hőszemét” de erőt is ad a taszításhoz. íme itt készül, alakul versének posztmodern feszültsége, a „másság” természetrajza, a poétikai identitás megteremtésének modellje. Az életrajzi helyzet mindinkább átcsúszik a világgal való szembesülés poétikai konstrukciójának képi és filozófiai építkezésébe.

Verse tudomásulvétel egyrészt, másrészt a kihasználás felelősségiének vállalása. Nem kijelentéssel, nem oktatással, mégcsak példázattal sem. Gyönyörűséggel. Egyszerre meglátja, hogy az élet mennyi szépséggel teljes. A mindennapjaiban. Tárgyaiban, lényeiben, a szerelemben, a családban, a gyermekekben.

Nem felhőtlen és nem felelőtlen ez az öröm. Hiszen hurcolja a vészeket magában is, a világban is ez a költői tudat. Csakhogy most éli meg a Halott feketerigó tapasztalatát: az öröm nem bűn, az örömmel teljes ember erősebben áll meg a bajokkal és a vészekkel szemben is. A létezés gyönyöre nem zárja ki a tragédiát, de a gyönyörrel teljes, derűs ember a szenvedést ds jobban képes elviselni. A Passió átélése vagy a Siratófal látványa nem profanizálódik, ha a szerelmes férfi gyönyörittas vallomásával keveredik. Juhász Ferenc új verskötetében a klasszikus mértéket látom újjászületni: a derűs embert, amint a sors viszontagságait számbaveszi.

FEKETE SASKIRÁLY (1988)

Merjem kimondani? Mindennek ellenére: remekmű. Valami, ami már annyira felháborít, hogy lenyűgöző. A nagy irodalmi korszakváltások lehettek hasonlóan fel- kavaróak. Persze most és itt kirobbanó vitára nem számíthatunk, hiszen egyetlen költői pályán belül következik a váltás, méghozzá úgy, hogy egyszerre teljesíti be az alkotó eddigi útjának logikáját és teremt merőben másat. Megdöbbentőt és elámítót. Nem lehet közelíteni az eddig róla írott szólamokkal, poétikai fogalmazással. Valami új született, amelyről szólva alkotója sem1 „magyarázni” akarja már mint tette eddigi köteteinek fülszövegében, hanem tárgyias szavakkal beszél: foganása pillanatáról, formájáról. Mint a legfontosabb művek esetében. Ahol a létezésből valami eddig nem volt születik: nem magyarázni kell — hanem regisztrálni.

„1960 késő-nyarán, a Lánchíd pesti elő-vályújában, egy kávóház előtt a téren érte agyamat az elektromos szikra-ütés: hogy íme a vers, amit kitalált velem a gyötrelem és a történelem ... A népmese-nemzette épasz. A sors-szobák, ilétállapotszobák gyűjteménye sors-kastély, aminek legtitkosabb kastélybelső csúcs-szobája a Tizenkettedik, ahová halandó be ne lépjen! Mert ott a Bűn, az Ellen-Jézus, a Gyűlölet- Mágnes, a Rejtelem-Isten. Ott a Csábító Halál. A Mindig-győzni-akaró. Dehát le kell győzni a félelmet is, meg a halált is. Vállalni kell az útat, mert önmagamat, hisz én vagyok az út .is, s a titok is, ahová az út vezet. Az út, utam. S ott lis én vagyok, ahová magammal odaérek.”

„Aztán más művek robbanva és ragyogva egymás után. És 1983-ban régi jegyzeteimet átbolyongva, huszonhárom évvel a tűzpiilianat után megírtam a Fekete Sas- király első fejezetét, azt, amelyik A Boldogság című könyvben megjelent. S végül a teljes époszt 1985—1986-ban.”

„A Fekete Saskirály húsz fejezetből épült vers, nyolcsoros páros-rímű hangsúlyos magyar tizenkettesekben írva. Hogy miért e zárt, konok versforma? Mert a magyar tizenkettesnek ez a módja azzal titokzatos és gyönyörű, hogy zárt, tömény tömbjeibe kell zárnia jelentésével, jelenségeivel és természettudományos ismereteivel azt a jelenidőt, amely szinte már a XXI. század. Hogy miért választottam ezt a megvalósító akaratot? Éppen ezért! Mert tudni akartam: ki lesz a győztes? E versmódozat győz le engem, vagy én győzök e vers-módszerrel a megfogalmazás és kimondás szigorában?”

879