Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - Kiss Gy. Csaba: Egy megfigyelő a zsarnokságról (kritika)
KISS GY. CSABA Ryszard Kapuscinski évtizedek óta „zsarnokságban utazik”. Hogyan lesz valaki a diktatúrák szakértője? Nem politológus szakember, hanem író, aki a tények leírásánál és az elemzésnél többet ad: a zsarnoki rendszerek működési elvét mutatja be konkrét példákon. Tudjuk, hogy hosszú ideig riporter volt a harmadik világ országaiban; ehhez nyilvánvalóan jótollú újságírónak kellett lennie, meg kellett ásmer- nie nyelveket, civilizációkat, távoli országok múltját és jelenét. Ahhoz, hogy ne csak egy legyen a tudósítók közül, hanem a legjobbak egyike, szüksége volt bátorságra, személyes kockázatvállalásra és szerencsére is. Hosszabb-rövidebb ideig számos országban dolgozott Afrikától Közép-Amerikáig és Ázsiáig, sorsfordító eseményeknek, államcsínyeknek, puccsoknak és forradalmaknak volt a tanúja, nemegyszer forgott kockán az élete. Ügy gondolom, mindez mégsem lehetett volna elegendő ahhoz, hogy író legyen, lengyel író, aki víziót fest XX. századi világunkról, látleletet készít az önkényuralom természetéről. A diktatúrák iránti, hogy úgy mondjam „érzékenységét” a lengyel történelem formálta finom műszerré. Annak a több mint száz esztendőnek a tapasztalata — zsigereibe ivódott reflexei —, amikor a lengyelek hazáján önkényuralmi rendre alapozott dinasztikus birodalmak osztoztak. Ez a történelmi tapasztalat a zsarnoksággal való együttélés tapasztalata. Nem irigylésreméltó örökség, de nekünk magyaroknak fölöttébb ismerős. A létező realitások alaposan eltorzí that jak a gondolkodást, a zsarnokság nyelve, fogalomrendszere belsővé válhat; a despotizmus egyik legfélelmetesebb következménye, ha áldozatai is az ő logikájával gondolkodnak már. Aki sajátjaként használja az önkényuralom nyelvezeteiét, egy idő után már nem érzi zsarnokságnak a zsarnokságot, úgy véli, hogy ez az egyetlen lehetséges valóság, amelyet — jobb esetben — elviselhetővé kíván alakítani. Diktatúráról csak az alkothat véleményt, aki tisztában van vele, hogy létezik nem-zsarnokság is. Kapuscinski riportkönyveinek (elsősorban A császárra és A sahinsahra gondolok) legfontosabb erénye, hogy az önkényuralom mechanizmusait egy nagyon egyértelmű értékrendszer felől szemléli. Bemutatja az etiópiai és az iráni változatot „belülről”, ahogy ők maguk fogalmaztak, de az egy pillanatig sem kétséges, hogy a tudósító a tolerancia, az emberi méltóság és a szabadság klasszikus európai értékei alapján formál véleményt arról, aminek tanúja volt. Könyveiből a diktatúrák természetének egyetemes vonásait ismerhetjük meg, a hatalomkoncentráció logikáját. Azt a rendszert, amelynek az a vezérelve és minden tevékenységet szabályozó gondolata, hogy a hatalom (függetlenül attól, milyen nevet ír homlokára) egy és oszthatatlan. A despotizmus logikája igen következetes: minél több hatalmat egy kézbe, mindent fölülről tartani függésben: a politikát, a gazdaságot, a kultúrát, az egész társadalmi kommunikációt. A zsarnok vágyálma a totálisan ellenőrzött és irányított társadalom, s ha ez bármennyire kiména is, mégis újból és újból megkísérti a csábítás a despotákat. Igén tanulságos a lengyel író műveiben, hogy mennyire különböző világmagyarázatok, társadalmi megváltástervek ornamentikája mögé bújhat a hatalomkoncentráció vaslogikája, amelynek legfőbb (és végül is egyetlen) célja a csorbítatlan uralom megtartása, amihez a legfontosabb eszköz a hadsereg és a titkosrendőrség, továbbá a privilegizált, de a zsarnoknak maradéktalanul kiszolgáltatott elit, ahová kizárólag az uralkodó kegyeiért folyó harcban lehet bekerülni. A legfontosabb módszer: az állandóan ébrentartott 89 Egy megfigyelő a zsarnokságról
