Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 2. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: Perújrafölvétel - eretnek esszé Bánffy Miklósról

KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL

Perúj rafölvé tel

ERETNEK ESSZÉ BÁNFFY MIKLÓSRÓL

Valamelyik tudományos folyóiratban igen érdekes közleményt olvastam. Legújabb kutatások szerint agyunk szó szerint minden egyes emlékünket megőrzi, tehát amit láttunk, tapasztaltunk, éreztünk, az kivétel nélkül mind egy-egy képet vésett belénk. A szaktudósok most azon fáradoznak, hogy megtalálják a módját, hogy e képek ne csak ötletszerűen s ne csak másodpercekre merüljenek föl a tudatunkban, hanem előhívhassuk őket, mint egy fölvétel negatívjiait, s a következőkben úgy keverhessük e képeket, mint a kártyát, vagy mint egy album fotóit.

Napról napra tapasztalhatjuk, hogy emlékeink ugrásra készen lappanganak emlékeztünkben, föltűnnek, s mindjárt nyomuk is vész. De többnyire semmi megfogható összefüggés sem mutatkozik a pillanatnyi cselekvés és a fölidézett emlékkép között: — ülök a gép előtt, s ezt a szöveget írom, hirtelen föltűnik előttem kolozsvári házunk udvarán a nagy orgonafa, az udvar és a kert határán. Lecsót eszem: a Tűztánc muzsikája kísért; leteszem a könyvet, Magda csúsztatja lábát a papucsba a Balaton partján, a fölébe boruló fa ágának árnyéka látszik a ruháján; megnyomon a csengőt, Betti kutyám kölykét látom Teréz néni óljában; kikönyökölök az ablakba, Francette terem elém az epináli ködben. Jancsi öcsém erőlteti az agyát, hogy kik voltak még apja jóbarátai, gondolkodás nélkül rávágom, hogy Gyergyaiék. Eltaláltam, holott egyszer találkoztam velük Kolozsvárt, és évtizedeken át a nevüket sem hallottam. Nem is villant föl több előttem, csak a puszta név, arc, alak nélkül. Rejtelem! Kezemben Magda levele, kibomlik előttem a tihanyi strand. Végre két összetartozó elem, s ez a kivétel. Mert a képek törvénytelenül bukkannak föl, fénylenek s oszlanak szét.

A hajnali álmok kuszasága, összevisszasága, a félálom logikátlan tenyészete jut eszembe, s arra gondolok, hogy talán ez a jelenség késztette Joyce-ot az Ulysses megírására. Egyes méltatok „szabad aszociációkról” beszélnek, másik szerint a mű az Odüsszeia szerkezetét követi.

Vagy-vagy. Vagy szabad asszociáció, vagy valamely szerkezet követése. A kettő összeférhetetlen. A magyar glóbuson egyedül Szerb Antal nem szédült meg ettől a tipikusan filosz-őrülettől. Joyce úgynevezett szabad asszociációi kínosan műviek, malackodásai lehangolok.

Egy váratlanul fölmerülő emlék

Bocsánat a kitérőért. Valójában egy életre ébredt emlékemről akarok beszélni. Még a békeidőkben, azaz Trianon előtt Kolozsvárt együtt jártam valamilyen tornakurzusra a két Albin gyerekkel. Én a Monostori út 77-ben laktam, ők följebb az egyik mellékutcában, s minthogy az utunk egy felé vitt, a tornaóráról együtt mentünk haza. Én úgy hittem, a legzavartalanabb barátságban. Aztán kiderült, hogy ilyesmiről szó sem lehet. Az utolsó tornaóra után is megállottunk a mellékutca sarkánál, hogy elbúcsúzzunk. Ekkor az idősebbik Albin fiú így szólt hozzám:

— Ne kérdezd, hogy mikor találkozunk, mert nem lehetünk barátok.

— Miért? — kérdeztem elhűlve.

— Mert mi románok vagyunk, te pedig magyar.

Ügy bámultam utánuk mint akit fejbevágtak.

Az a fogalom, hogy román, nekem a bocskoros, széles bőrtüszős havasiakat je133