Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 11. szám - Otar Csiladze: Cate cifra cipője (történelmi dráma) (Manana Szaladze fordítása)

inkre és ez lesz a második keresztelőnk. A mi új istenünk, az egyetlen istenünk — a szabadság! Róma pedig rabtartó, és mint minden megszálló, piszkos és kegyetlen, gonosz és vérszomjas, ő mutatott a gyilkosnak Gubaz csupasz mellére, nyakára, és tőrt is ő adott az ő kezébe. CATE (ordít) Apámnak öt sebe volt, kettő az oldalában és három a hátán. KÖLTÖ Én egyetlen egy sebet említettem a versemben. Az pedig olyan volt, mint a tavaszi rózsa.

CATE Most nem veled beszélek, hallgass! (Aiethez) Beszélni szépen beszélsz, könnyen megtévesztheted az embert. De nem minket. Effajta tehetséget sajnos nincs módunkban senkitől sem elvenni, de a nyelv kezünkben van. Az ember beszéde a harangra hasonlít, ha kiveszik a nyelvét, elnémul.

PARTAZ Aiet valóban kitűnő szónok. Ügy megbabonázza a tapasztalatlan hallgatót, mint a kígyó, és utána könnyen a nyaka köré tekeredik. Aznap is szokás szerint folyt az egész. Aiet szép szavaival elvette az emberek eszét. A szavaknak nagy erejük van, különösen egy éleseszű ember szavainak. Aki ezt az erőt sosem tapasztalta, könnyen szenvedhet vereséget. A szó még a kardnál is veszélyesebb fegyver. Egy kardcsapással legfeljebb egy ellenséget ölhet az ember, egy szóval pedig egy egész országot is el lehet pusztítani. Ezért nem értek egyet Aiettel. Akinek jól forog a nyelve, annak több észre és óvatosságra van szüksége. Amíg az emberi harag csak civa- kodásban fejezi ki magát, a harci kedv pedig csak birkózásban és dulakodásban addig jobb hallgatni és várni, amíg a szavak egyenesen fejezik ki az igazi tartalmukat.

CATE (Aiethez) Megértetted?

AIET Nem, Partaz. A rómaiak másfajta emberek, az ember minél jobban meghajol előttük, annál jobban lenézik őt. Meglátjátok, hamarosan a nyakcsigolyánkon fogják a feneküket vakargatni. Mi eddig semmi igazságtalanságot nem követtünk el ellenük, de a mi királyunkat mégis úgy nyakazták le, mint holmi tyúkot és beleit úgy csapták arcunkhoz, mint a kutyákéhoz szokás. De ebben is mi vagyunk a hibásak. Mi magunk kuporodtunk le előttünk, mint a kóbor kutyák; és ennek meg is lett az eredménye. De vajon mindig kutyák voltunk-e? Vagy ki volt az, akinek úgy sikerült idomítania minket? De vajon számít-e az, hogy mi juttatott minket ilyen állapotba: szerencsétlen sorsunk, vagy az ellenség gonoszsága? Vagy mind a kettő együtt? Ilyen lakománál jobb az éhség, ilyen ugatásnál jobb a vonítás és ilyen barátok helyett jobb, ha korhadt botokra támaszkodunk.

PARTAZ A szavaknak akkor van értékük, ha valami hasznot is hoznak az embernek. Hiszen az ember elsősorban hasznát keresi mindenben. A kukoricacsöve- ket hazaviszi, azoknak a leveleit pedig kidobja, mert nincs mire használni. A szavakkal is így van, a szavak sem mindig hasznosak. A lucernával etetett ló erős és megbízható is, de ha vadszőlőt is evett hozzá, megbolondul és az embert is magával ragadja a szakadékba. De a szó még nagyobb szerencsétlenségeket is hozhat az embernek, mivel se húsa se csontja; mint a szellemeknek, és ugyanolyan láthatatlan: bilincset sem verhet kezére az ember, mérget sem adhat neki, eldobni sem tudja, mint a kukorica levelét. Az -ember akarata ellenére benne lakik ő, és mindig magával is hordja. Ezért nem értek egyet Aiettel. Az ő szavai is inkább vadszőlőre hasonlítanak, bár lucernával akarta etetni a lovakat. AIET A szavakkal még a rövid kardot is hosszúra lehet nyújtani, Partaz. Ha azt kívánod, hogy figyeljenek rád és higyjenek neked, szavaidat kard élére kell helyezned. A hiábavaló nyafogás senkit sem érdekel, az sem érdekli őket, minek nevezed ezt a nyafogást: lucernának vagy vadszőlőnek. Szavaidnak gyökerei kell hogy legyenek vérittas földünkben és akkor senki sem lesz képes minket legyőzni, hiszen ez a föld a mi saját csontjainkkal keveredett össze, ezt a földet a mi vérünk áztatta át, és ez a vér és ez a csont évente kenyér és bor alakjában tér vissza hozzánk, hogy a gyöngeségtől ne ájuljunk el, ne rogyjunk le, ne essünk térdre, Partaz. Különben ez a föld is elátkoz minket, és a szánkhoz emelt boroskorsót felborítja és az őseink vére arcunkba fröccsen.

BAKUR (hangosan nevet)

KIRÁLYNŐ (csodálkozva) Mit nevetsz? BAKUR Jól mondta ... önkéntelenül elnevettem magam.

1025