Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 10. szám - Berkes Tamás: Mrozek-drámák historikuma

lül, ám világsikerre kapaszkodott műve után kerülte a kifejezetten lengyel témákat, és talán ettől függetlenül: nem írt igazán jelentős darabot. Ezekben az években született komédiáit a lengyel kritika — némileg leegyszerűsítve — „kom- mersznek” minősíti. Az Emigránsok (Emigranci, 1974) megjelenése nyit új szakaszt pályáján, elindítva egy sort, mely abszurd áttétel nélkül kapcsolódik a nemzeti örökség témájához. Természetesen szó sincs arról, hogy Mrozek bernenne a lengyel messianizmus zsákutcájába, inkább lengyelség és Európa mai viszonyáról szól, ragaszkodva a konkrét helyzethez. A varsói Dialog című folyóiratban 1973-1 ól kezdi el közölni Male listy című glosszasorozatát, melynek első darabjában ott az új program: nem paródia kell már, hanem egyenes, nyílt beszéd. S bár nem szakít teljesen az általános létkérdések groteszkbe hajló paródiáival, az elmúlt évtizedben műveinek új csoportja keletkezett. Az Emigránsokkal kezdődő lánc további darabjai: A nagykövet (Ambasador, 1982), Alfa (1984), Szerződés (Kontrakt, 1986). Ezek a drámák változatlanul őrzik Mrozek korábbi műveinek hangulatát és szikár szerkezetét, de kedvenc témái, megszokott fogásai most reális helyzetek törvényeihez igazodnak. Hősei valós díszletek között lépnek fel, de továbbra sem egyénítettek. Tézisszerűen képviselik a közép- és kelet-európai ember típusát, kinek sorsa — szinte észrevétlenül — szimbolikus értelemmel telítődik. Lengyelség és Európába, éretlenség és dekadencia fogalmi pólusai közt formálódik a művek jelentése, melynek legfőbb vonatkoztatási pontja, hogy erkölcsi tartás nélkül szétfoszlik a szabadság. Az Emigránsok története nagyon egyszerű. Színhely: sivár albérlet egy nyugati metropolisban; szereplők: AA és XX, a két lengyel alaptípus megtestesítője. AA kiábrándult idealista értelmiségi, XX paraszti származású munkás. Maga a cselekmény kettejük beszélgetéséből áll, nem történik semmi, mégis felforr a le- levegő. Első látásra vendégmunkásnak véljük őket: idegen és részvétlen környezetben magukba zárva és kiszolgáltatottan élnek. A felszín azonban megtévesztő, mert két jelképes alak beszélget. AA politikai, XX gazdasági emigráns. A romantikus nemzeti értelmiség és a nép ül egymással szemben. Pontosabban: ezek hetvenes évekbeli utódai. Nincs közük egymáshoz, de össze vannak kötve. Ezen a ponton süllyedünk bele a lengyel mélyvilágba, mely századokon keresztül ugyanazokat a kérdéseket dobja felszínre. Az értelmiségi fölényes helyzetelemzése és a munkás nyers ösztönvilága egyazon tehetetlenség üstjében forr. AA jól tudja, hogy nem érdemes a múlton rágódni, mert a tények helyébe csúsztatott irreális vágyak mindig megbosszulják magukat. Segíteni akar társán, akit „ideális rabnak” tekint: „Utolsó disznó leszek, ha engedem, hogy barom maradj”. XX viszont bizalmatlan, csak az anyagi gyarapodás érdekli. Patologikus étvágyát egyedül saját fösvénysége tartja kordában, semmit sem ért társa szándékából. Kölcsönös indulatok taszítják őket a végső megszégyenülés felé: a munkás széttépi összekupor- gatott vagyonát, az értelmiségi rádöbben saját talajvesztésére. Mikor a darab végén ágyukba zuhannak, és az egyik sír, a másik horkol, nehezen tudjuk elképzelni, hogy alig tíz év múltán XX már Alfa szerepét játssza. Azét a munkásét, aki hitet talált az eszmében, védője és egyszersmind rabja lett a történelemben megtalált identitásnak. Bármerre induljunk is el Mrozek újabb darabjait elemezve, két fogalom kikerülhetetlen. Egyik a szabadság, másik a hagyomány. Régi csillagok ezek az életmű fölött, most sem meglétük, hanem társítást módjuk újszerű. Egy lengyel kritikus nyomán kerülgetés nélkül kimondom: Mrozek konzervatív. Tadeusz Nyczek tanulmánya (Zeszyty Literackie, 17. sz.) elsősorban kulturális magatartást jelöl a kifejezéssel: ragaszkodást az európai értékek klasszikus rendjéhez. Eszerint akkor is a szabadság a legfőbb érték, ha ez ódivatúan jelenik meg; az embereket nem érdemes akaratuk ellenére boldogítani, mert a forradalom erőszakot, az erőszak káoszt és további erőszakot szül. Nem nehéz itt meglátni Gombrowicz és Mrozek rokonságát, hiszen az Operett és a Tangó közös szemléleti hátterénél tartunk. Nyczek jdézett cikke azt is megkockáztatja, hogy a hagyomány oltalmazásának szándékát pesszimista alkat vezérli, ami — így a lengyel kritikus — „nem újdonság a vígjátékíróknál”. Arról van szó, hogy a francia forradalom hármas jelszavából az egyenlőség és a testvériség eszméjét Mrozek nem látja összhangban az emberi természettel. Tanulságos idézni egy glosszáját, amelyben azt a balhitet cáfolja, hogy

946