Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 10. szám - Berkes Tamás: Mrozek-drámák historikuma

gikus alapállásából következően — eltorzult és végletes: „Nincs visszatérés, nincs jelen, nincs múlt, nincs jövő. Semmi sincs!” Elkezdődik hát az eszme keresése, a terror Artur vezényletével újabb dimenzióba vált át. Most már Edék, a vadállati erőszak megtestesítője áll az ifjú ideológus szolgálatába. Artur: Senki nem megy ki innen, míg meg nem találjuk az eszmét. Edék, senkit ne engedj ki! De mi is lehet az eszme, amelyik a mai világban megteremtheti a formát? A megcsalt és éretlenségben hagyott ifjúság végzetes útja az öncélú hatalom eszmé­jéhez vezet. Ez látszik pótolni azt az űrt, melyet a forma kétségbeejtő hiánya oko­zott. A társadalmi modernizáció kínjai a hatalom kultuszához vezetnek. Artur be­leveti magát a világmegváltó tervezgetésbe, de az új eszme mégsem Hamlet alka­tára szabott. Érzéketlen szerelme a lakáj karjaiba veti magát, aki borzalmas ütés­sel letaglózza az utolsó ideológust. Az intellektuel halott, a nyers erő uralkodik. Mindent betöltőén felharsog egy tangó dallama, Eugéniusz bácsi és Edék, az Elv- telenség és az Erőszak összefogózva táncol. A nyájas gyilkos pragmatikus rendet vezet be, diktatórikus hatalma semmiben sem különbözik a formátlanság anarchi­ájától. Edék utolsó szavai Fortinbras záróbeszédére emlékeztetnek. („De ne féljetek, ha szépen csendben ültök, nem ugráltok, és hallgattok arra, amit mondok, jól ki fogtok jönni velem”.) Az intelem a családnak és a nagyobb közösségnek egy­aránt szól: hagyjatok fel az ideológiai kísérletekkel, ne próbáljátok meg új eszmék­kel életre kelteni a formát. Amennyiben a társadalom közömbössé válik saját néze­tei iránt, akkor a szűkre szabott parcellán még boldog is lehet. A lengyel nemzet­tudat nosztalgikus formájának válságát ebben az esetben a semlegesített társada­lom formátlan tudata ellenpontozza. A dráma végének megrendítő hatását éppen az a felismerés adja, hogy csak két — egymásba áttűnő — hamis válasz lehetsé­ges. A Tangó ironikusan lezárja a romantikus hagyományt, kiiktatja a történelem­ből a folyton töprengő és kétkedő értelmiségi típusát. Mrozek számára ez termé­szetesen kétségbeejtő negatívum, de a hatvanas évek légkörében hitelesen nem mondhatott többet. A korszakot a groteszk fejezte ki adekvátan. A következő év­tizedek eseményei kellettek ahhoz, hogy a nosztalgikus nemzettudat helyébe a ha­gyomány folyamatosságát új identitás révén lehessen megtalálni. Ennek megfo­galmazását a groteszk csak negative segíthette elő, ezért nem véletlen, hogy Mrozek fokozatosan eltávolodik az abszurd színház eszmekörében kialakított ko­rábbi szemléletétől. Az átmenet megkezdődött már A szabó (Krawiec, 1964) című drámájában, ami azonban annyira hasonlított Gombrowicz Operettjéhez, hogy csak 1977-ben publikálta. A szabó és a Vatzlav (1970) világtörténelmi parabolában szól lengyelség és Európa viszonyáról, de a szellemes paródia — konkrét történelmi fe­dezet híján — megreked az általánosság szintjén. A következő évtizedben Mrozek drámái új energiákkal töltődnek fel: az új lengyel identitás a mítoszok nélküli személyességben, az autonómiára törekvő ember erkölcsében nyeri el önmaga hi­telét. Lengyelország és Európa Egészen a legutóbbi időkig a lengyelek nemhogy kelet-, de közép-európainak sem hitték magukat. Mickiewicz és a múlt századi romantikusok arról álmodtak, hogy népük krisztusi önfeláldozása megváltja majd a világot, szabadságot hoz egész Európának. A lengyel messianizmus alapművében (A lengyel nemzet és zarándok- lás könyvei, 1832) Mickiewicz figyelmezteti Európa népeit, hogy a zarándokok (a lengyel forradalmi emigráció) iránti magatartásuk alapján érdemelnek majd bün­tetést vagy jutalmat: „...a szabadság a világ fővárosában ülend, ítéletet fog tar­tani a népek fölött”. Persze, makacs fikció volt ez, melyre a történelem újra és újra rácáfolt, de a lengyel közgondolkodás számára nemcsak máig ható illúziókat, hanem hitet és erkölcsi tartást is adott. Mrozek 1963-ban hagyta el hazáját, ami — saját bevallása szerint — hozzá­segítette a Tangó megírásához. A távolság révén egyszerre lehetett kívül és be­945

Next

/
Thumbnails
Contents