Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 10. szám - Berkes Tamás: Mrozek-drámák historikuma

a „minden odaveszett” érzését, a Tangó nyitójelenetében hasonló kártyázás exponálja az értékek általános felbomlásának az állapotát. „Witkacyból a Tangóban — állapítja meg Jan Kott — ott a szalon, a revolver, s a szalonban a léhűtő és a hullák. .. Gombrowicztól való a formák harca a jellegtelenséggel, a konvenciók háborúja a ziláltsággal”.

A Tangó katasztrofista szemléletű történetfilozófiai groteszk. A történelem konkrét anyaga Mrozeknél is egy sajátos, visszájáról nézett szarmatizmusban nyilvánul meg, de ő már örökre le akar számolni a romantikus hagyománnyal. Már drámaírói pályája kezdetén, a Pulykában (Indyk, 1960) és A hadnagy halálában (Smierc porucznika, 1963) a romantikus tirádákat és a hagyományos hősiességkomplexust ostorozta. Nlulatság (Zabawa, 1962) című darabja egyenesen Wyspianski Menyegzőjét eleveníti fel századunk Godot-várásának légkörében. Mrozek kritikája elsősorban a sémákat, jelen esetben a lengyel örökség használhatatlan negatívumait veszi célba: az elvakult csodavárást, a messianisztikus ködevést, a kicsinyes torzsalkodást. A Tangó egész estét betöltő összegző mű, de egyben fordulat is szerzője pályáján. Az egyfelvonásosok után, melyekben játékos logikával társadalmi szerepeket modellált, Mrozek most határozott fordulatot tesz az egyéni és a nemzeti lét belső világa felé.

A hagyománynak megfelelően a Tangó is „családi dráma”, hiszen nemzedékek együttélése a keret, melyben a nemzeti lét kérdései megjelennek. A szereplők egyé- nítettek, de típust képviselnek. Mindenki önmaga paródiája, mivel — amint az egyik szereplő mondja — tragédia nem, csak bohózat lehetséges. Ennek oka a történés idejében rejlik, amely egy olyan utólagos állapot, ahol már minden bevégeztetett. A bohózat tehát komor háttér előtt játszódik.

Az idős korúak nemzedékét a nagymama és a nagybácsi képviseli. Nekik vannak még halvány emlékeik az egykori rendről, de már réges-régen elfogadták a tényeket, az értékek felbomlását. A középkorú szülők egykor a modernség zászlóvivői voltak, ám rosszul felfogott törekvéseik eredményeképpen csak a szabadosság üres sémáival rendelkeznek. A főhős, a „nyugtalan ifjúságot” megtestesítő Artur kétségbeesetten lázad a formátlanság rendje, a semmi üressége ellen. Unokahúg szerelmese, Alá nem érti meg Artur eszméit, neki a jelen tökéletesen megfelel. A hetedik szereplő, Edék az anyja szeretője. A démonikus házibarát a formátlanság haszonélvezője, az értékek nélküli világ pimasz hőse.

A hanyag öltözékek esetleges világába robban be szépen vasalt öltönyében Artur, aki tiszta intellektussal ismeri fel, hogy „... már semmi sem lehetséges, éppen azért, mert mindent lehet”. Családját alaktalan masszának, forma és szerkezet nélküli tömegnek tekinti: „A normák hiánya lett a maguk normája”. A botrány természetesen nem komoly. Stomil, az apa üres szólamokat mond a konvenciók szétzúzásáról, a haladásról, s továbbra sem hajlandó begombolni a nadrágját. Veszedelmes formalistának nevezi fiát, de egy pillanatra mégis elbizonytalanodik. Pisztollyal kezében beront felesége szobájába, hogy megbosszúlja felszarvaztatását, de mire Artur és a nézők előtt feltárul az ajtó, az egész család együtt kártyázik Edékkel. Artur a tettek mezejére lép. „Ha mi nem adunk jelleget a dolgoknak — mondja —, belefulladunk a semmilyenségbe”. Értetlen szerelmének esetlenül magyarázza, hogy a „manapság divatos stílustalansággal” szemben helyre kell állítani a régi konvenciókat, vagy pedig újakat szükséges teremteni. A nemes cél érdekében Artur, Hamlet késői utóda terrorhoz folyamodik. Fegyverrel kényszeríti családját a századelő lengyel szokásvilágának helyreállítására. Szolgálatába fogadja Eugéniusz bácsit, a múlt formáiról ábrándozó, elvtelen öregurat. A család kénytelen engedni az erőszaknak, mindenki közreműködik Artur és Alá abszolút hagyományos eskövői előkészületeiben. Eugéniusz bácsi pisztolyt tart a nagymamára, hogy az áldja meg — a régi jó időknek megfelelően — az ifjú párt. (Micsoda disszonáns összecsengés a lengyel irodalmi hagyománnyal!) Hőseink a századelő ruháiban és modorában feszengenék, Edék mint lakáj tüsténtkedik. A kísérlet azonban kudarcba fullad, a restauráció összeomlik. A forma, mögöttes eszmeiség nélkül, nem állítható vissza. Artur elismeri tévedését, de reakciója — ideolo944