Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 10. szám - Berkes Tamás: Mrozek-drámák historikuma
BERKES TAMÁS Mrozek-drámák historikuma A történelem annyiban érték, amennyiben az emberi szabadság kiterjesztését szolgálja. A felvilágosodás kora óta számos gondolkodót megigézett a nagybetűs történelem, amely beteljesíteni hivatott a célirányos haladás emberi képzeteit. A teolo- gikusan felfogott história remény és reménytelenség végső összecsapási területévé vált, s a filozófiai természetű kérdés behatolt az irodalomba is. A magyar irodalom példatárából elég csak a romantikus Petőfire gondolnunk, kinek látomásos forradalmi költészete (A XIX. század költői, Az ítélet) az emberiség megváltásában jelölte meg a történelem célját. A lengyel romantika hasonlóképpen mitizálta a a történelmet, Mickiewicz liberális krisztianizmusa az óhajtott szabadság üdvtörténeti megvalósítását várta saját nemzete történelmi szerepétől. A kívánatos értékek meggyengülése a romantikusoknál tragikus iróniához vezetett. Amikor pedig a történelem egész hitelrendszere válságba került, s az értékek egyensúlyának felbomlását a tragikum már nem fejezte ki teljesen, akkor hangsúlyt kapott egy másik esztétikai minőség: a groteszk. Századunk hatvanas éveiben a groteszk szemlélet vonzásában irodalmi irányzat keletkezett Közép- és Kelet-Európábán. Az irányzathoz tartozó alkotások tragikum és komikum szerkezeti egységére épültek. A groteszk struktúra kényes egyensúlya az értékvesztés és az értékfeltöltődés ütközőpontján jött létre. Az érték- vesztés históriai összefüggését ábrázoló groteszk típus régóta ismert ellentmondásból táplálkozott: eszmény és valóság, pozitív ideológiai célkitűzés és gyakorlat feszültségében jelent meg a történelem értékvesztésének tudata. A gyanakvás érzése különben is beletartozik a térségünkben élő kis nemzetek modern világképébe, mert a kiábrándító tapasztalatok sajátos bölcsességként ülepedtek le. A típusértékű Svejk mellett egész korszakokhoz szól Gombrowicz figyelmeztetése: „Ne feledjük, hogy csak úgy tudunk szembeszegülni a ma történelmével, ha szembeszegülünk a Történelemmel”. A hatvanas évek közép- és kelet-európai irodalmaiban kitapintható — igaz, nem egyenlő mértékben — a groteszk irányzat jelenléte. Elsősorban a cseh és a lengyel irodalomban markáns ez a vonulat. S bár a történelmi utalások át- meg átszövik az egész irányzatot, körülhatárolható néhány kiemelkedő alkotás, amely kifejezetten a história értelmezésére tesz kísérletet. A jéghegy csúcsát a cseh Skvo- recky Gyávák (1958) és Milan Kundera Tréfa (1967), valamint Az élet máshol van (1973) című regényei, a szlovák Peter Karvaá A nagy paróka (1965) és Örkény István Tóték (1967), valamint Pisti a vérzivatarban (1969) című drámái jelentik. A lengyel irodalomból mindenekelőtt Slawomir Mrozek számos darabja és Witold Gombrowicz Operettje (1966) sorolható ide. Az említett lengyel szerzők művészi és történetfilozófiai szempontból egyaránt újraértelmezik a nemzeti hagyományt, kísérletet téve a nemzeti tudat összetevőinek kritikai számbavételére is. Különösen tanulságos Mrozek pályáján keresztül szemléltetni a groteszk dráma alakváltozatait és meghaladási lehetőségét. Az erőszak formális logikája A szakszókincs bizonytalanságát jelzi, hogy a groteszk és az abszurd fogalma gyakran összemosódik. Pedig ha irodalmi terminusnak tekintjük mindkettőt, akkor a groteszk jóval nagyobb és tágabb fogalom, mint az abszurd, amely maga is besorol, mint az előbbi egyik típusa. Az abszurd dráma' története, filozófiai alapjai külön 940
