Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 9. szám - Dúl Antal: Hamvas Béla - és "az a bizonyos esszé" (tanulmány)

és ebben az erőfeszítésében az alapállásról szóló tudást egyre inkább a háttérbe szorította, végül teljesen ki is iktatta. Helyére a transzcendens isteni lét és az esendő ember áthidalhatatlan dualizmusa lépett, amely a teljes egység helyreállítására még a túlvilági üdvben sem lát lehetőséget. „A kereszténység azonban eredeti alakjában, ahogy az Evangéliumban megjelent, nem vallás, hanem hagyomány, éspedig minden valószínűség szerint a hagyomány fundamentuma, amely a létezés értelmét maradéktalanul kimondja.”2''* Itt azonban a helyes arányra nagyon kell vigyázni. „Nem szabad azt a hibát elkövetni, hogy az ember a kereszténységet a hagyományok közé olvasztja, és azt úgy tekintse, mint egyet a többi között. De nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy az ember a kereszténységet a hagyományokból kitépi, és számára teljesen külön helyet biztosít. Abba a felfogásba, hogy a kereszténység kiváltság, bezárkózni nem lehet... A kereszténység hagyomány, mint a kínai tao, vagy a hindu Veda, vagy a sankhya, vagy a héber talmud, vagy a kabala, az egyiptomi hagyomány, az alchimia, vagy az orfika. De hibát követ el, aki nem veszi észre azt a többivel össze nem egyeztethető és teljesen magában álló helyzetet, amelyben a kereszténység áll.”25 „Minden hagyomány az egész emberiségnek szól. De nem általánosságban, hanem történeti adottságában csak a kereszténység tudja, hogy az egész emberiség, az összes fajok és népek és idők és civilizációk és osztályok és kasztok és vallások egysége, éspedig az az egység, amelyben minden különbség megtartja sajátos vonását és ezzel az egyéni jellegének súlyával az egységen belül saját helyét elfoglalja. A kereszténységben bomlik fel az emberiség autonóm személyekre, akik a közösségben nem tehetetlenségükkel, hanem éberen helyezkednek el.”26 Az evangélium a történeti léthez, a pillanathoz való hűséget kivételes hangsúllyal látja el. Az emberi lét értelmének, a realizációnak megvalósítása egyszeri és személyes feladat, más által helyettesíthetetlen és pótolhatatlan megbízatás, amelyért mindenkinek minden pillanatban felelnie kell. A feladathoz kapott „eszköz” pedig a szeretet. „Mert az Evangélium nem kenetteljes tanítás, hanem minden magatartás között a legértelmesebb, sőt a leghasznosabb. Miért? Amiért az Evangélium a létezést mé- íyebről nyitja meg, mint akár a hindu, a héber, a kínai, a görög, azzal, hogy azoknak igazságát ugyan érintetlenül hagyja (egyetlen jód sem veszhet el), de megérinti azt a helyet, amely valamennyi hagyományt összeköti. Az Evangélium a szeretet életrendjének megvalósítását kívánja. A szeretet nem érzelem, nem érzelgés, nem kivételes állapot, nem szentség, nem magasrendűség; a szeretet a létezés normális állapota. Minden létezés alapállása. De nem az első, hanem a második teremtés, vagyis a megváltás állapota, mert a második teremtés műve az elsőnél nagyobb, anélkül, hogy az első és a második egymástól elválasztható lenne.”27

A kereszténység tehát nem vallás, de még kevésbé filozófia vagy tudományos rendszer. „A kereszténység a normális létben való magatartásról szóló tanítás.”28 Megszólító ereje nem dialektikus, nem zárt rendszerek és elvovnt tételek vitája, az embertől független bizonyítás-cáfolat sorok viaskodása. „Logosza” egzisztenciális megszólítás, „amelyben nincs rendszer és probléma és bizonyítás, és nincs tárgyi kérdés. Az emberrel állok szemben.”29 „Jézus soha senkit sem szólított meg dialektikusán, és soha nem beszélt tárgyi kérdésekről, és nem vitatkozott és nem bizonyított, hanem mindig az ember lényét érintette meg. Nem érvek. Nem védelmi rendszerek. Nem kérdések: hogy bűnös, vagy bűntelen. Most hozzád beszélek, megnyíltam neked és nyílj meg nekem. Eressz engem magadba, ahogy én téged magamba eresztelek.”·50

Hamyas Béla szerint a kor történeti ellenállásaival szemben a hagyományra visz- szavezetett és a hagyományból helyreállított evangéliumi magatartás, a kereszténység az egyetlen, amely a korrumpálódás folyamatát megállíthatja. „Az egzisztenciális logosz az egyetlen ma, amely az appatárust (a létrontó erők személytelen hatalmát) oldja.”31 „Nem emberrel állok szemben. A bennem levő igazság és világosság a létrontás csodájának^ sötét hatalmaival áll szemben, és az ezekkel való kiengesztelődés tilos. Az emberrel ki kell engesztelődni... Az Evangélium az élő emberrel való ki- engesztelődést tanítja, de a létrontásnak soha egy arasznyit sem engedett és azt törvénytelennek tartotta ... A létrontásnak nincsenek sanszai. Ez az egész itt rögtön880