Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Kemény Katalin: Katasztrófa és aranykor (tanulmány)
lenség őrülete. Mihelyt valamit személyessé teszek, (magamra veszem), az őrület tüstént megszűnik, a démiurgoszá fantazma aktiválható személyes erővé válik és a normalitás helyreáll”.* * Mondat és ellenmondat nem elválasztható. A Karnevál maga a katasztrófa — szeretet nélkül őrjöngeni kell. A katasztrófa: „...ez itt nem vidám bolondság, olyasféle, mint a húshagyó kedd, hogy még mindenki ugrabugrál és zabái és leissza magát és kurválkodik, de holnap már itt a hamvazószerda, akkor vége, itt a böjt, a túlvilág, itt lesz derengő állapotban sok ezer évig, és még azt sem fogja tudni, hogy meghalt, mert fantazmái között imbolygott... nem ébredt fel, csak bolond volt, s fantaszta, és nem volt normális ember...” Vagy a naplóból: „Nagy és fontos jegyzet az őrületről. A realitás az őrültek problémája. A mély népek és az őrültség. Mély népek problémája nem a valóság volt, hanem a káprázat: idea—maya—tao. Maya — varázslat — modern kor és őrület — tömegőrület. A Karnevál az őrület mámora, a legnagyobb mámor”. Hasonlóképpen: a „Történet. Nem mintha nem lenne igaz, de az igazság nívója alacsony. Űjságíró-igazság. Igaz, de nem fontos. Úgynevezett objektív igazság, amely semmit sem javít a helyzeten. Iránytalan. Történelem. És ha nem történt volna, [történt volna] valami más. Nincs sok értelme. Shape.” Majd a Karneválban arról az időről, amelynek élő szereplői és tanúi még itt vagyunk, 1945-ről, amikor „a múltat letépték”, a teljes tabula rasa állapotában megnyílt az új, álcamentes élet lehetősége, „Isten országának megvalósítására” — akkor „az őrület a hatványon... már nem hall mást, csak saját monomániájának bűvölő sugallatát... előre gyártott patronjait hadarja, a rögeszmét” ... „Minden gondolkozó legelső kötelessége lenne saját őrületének tudatáról számot adni. Aki ezt elmulasztja, ezenfelül azt mondja, hogy józan, annak én erkölcsi tisztességében ... azonnal kételkedni kezdek”. „Eddig egyetlen emberrel sem találkoztam, aki üdvét ne a rögeszmékben kereste volna”, mert „az ember nem rögeszméjét áldozza fel életének, hanem életét rögeszméjének”. Manapság „az üdvöt a valóságban keresni halálbüntetés terhe alatt tilos”. Bormester Virgilt azért ítélik bűnösnek a licsipancsi pástétomsütő meggyilkolásában, mert sem Licsipancs község, sem pástétomsütő soha nem létezett. Barnabás Maximus, az őskortudomány professzora öccse elébe megy a vonathoz, meg is látja az ablakban, azonban „meggyőződése szerint az utasok álöltözetet viselnek, jól elmaszkírozva", fel sem merül benne a lehetőség, hogy aki olyan, mint öccse, az azzal azonos, és egy másik utast visz haza otthonába. A maszk nemcsak arcunkra, viselkedésünkre nőtt, de gondolkozásunkat is belepte: hihető csak az, aminek semmi valószínűsége. Más szóval imaginációnk objektivizálódott. Barnabás Maximus esete, amikor szarvasagancsot tesz fejére és egyéb sámáni kellékekkel szereli fel magát, még azért is példaszerű, mivel a végletekig bonyolított felcserélés démonikus, ijesztő. Nemhiába öltöznek a maszkabálban szívesen félelemkeltő, groteszk kosztümökbe. (Mellesleg ha a primitív népek démonűző „karneváljain” viselt állatmezekre, elijesztő zenebonájára gondolunk, kiderül hogy a karneváli szereplők korunk visszaprimitívesedett emberei, azok minden bonyolultságával, fétisével, babonáival. Az ellenpont pedig Bormester Mihály és „partnere”, az író közötti függönybeszélgetésekben: a „benszülöttek” világának tudatos leleplezése.) Fétis, maszk, őrület, lárva, örvény, mánia, rögeszme, valamennyi a démonológia körébe tartozik, oda, amiről az egyházatyák állították: a démonnak nincs valódi lénye, s lévén ő maga puszta tagadás, létet bitorol. Tertullianus szerint szimulálja a halottakat, hogy a feltámadás hitelét veszítse. Azt is mondhatnók, hogy az álarcok világa a szellem kísértése, tagadni azt, ami van s valónak tüntetni azt, ami nincs. * Mellesleg, az empirikus újkori szcientiíizmus a platóni dialektikának elfajuló örököse. Az egész-látás helyett a részletek kutatása, a centrális látás helyett a töredékek megtapasztalása Példák erre a teszt-rendszerek, amelyek az ember egészétől eltájolnak. Az egyetlen centrumtól eltávolítva annak helyébe önkényes kiindulópontokat alkotnak. Ezek az eredetivel szembefordulnak, s ezáltal annak ellenlábasává, romboló erővé válnak. 862
