Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 9. szám - Kemény Katalin: Katasztrófa és aranykor (tanulmány)

rült is felszámolnia maszkjait, és átvilágítania labirintusát, addig, míg minden egyes külön-külön nem tér meg, és nem tér vissza, addig nincs együtt, addig csak nyulacska-kergetőzés van a labirintusban, — addig nincs üdv, csak üdvtörténet: történet.

*

A maszk-probléma megoldhatatlan, mert a nem-maszk, a valóság problémája megoldhatatlan. Minden alapprobléma (=létprobléma) megoldhatatlan. Egy bizonyos fokig lehánthatók a héjak, számba vehetők az elemek, azután Arisztotelésszel szólva: ananké szténai — meg kell állni. A valóság rejtett. Találóbb magyarázatra, mint amit Márkus ad a túlvilágjáró Bormesternek, nem lelünk: „Ha Isten szava megérintené, ellobbanna egy szempillantás alatt, mint az izzó kemencébe ejtett pehely”. És valóban, tudjuk, hogy mindazok, akiket ez a forró lehelet érintett, elégtek. Hagyjuk most nyitva a kérdést, vajon félelmünk óv a hallástól, nehogy maszkjaink, a féltettek, a ránk tapadtak elperzselődjenek? — és a másikat is, az elsővel lényegében azonosat: vajon mindaz, amit istenfélelemnek nevezünk, nem az isteni lét érintésétől való rejtőzés? Bizonyára ezért adja Böhme a világ forgatagának, a turbának az Angstrad — a rettegés kereke nevet. A másik közös valamennyi létproblémában, hogy valamennyi megfogalmazható egy másik alappromléma nyelvén. Oka egyszerű: egy alapprobléma van, a valóság-nemvalóság. Hamvas Béla, úgy látszik igen messze jutott a valóság-nemvalóság, azaz a maszk és az arc megkülönböztetésében. „Az alakokat látni és megkülönböztetni. Ez a nagy tudás. Tudni, hogy ki micsoda, és kicsoda. Ez az egész.” És más helyen: „Amit most elbeszélek, az a lélek csodálatos változásai. Amit senki sem ismer, csak az egészre való emlékezés mámorából... valóságtranszparens”. A valóságot szenvedélyesen keressük, de tiltakozunk is ellene. A valóság paradox volta. „Ez gondolkodásunk alaptörvénye. Egymásnak csak azt hisszük el, amiben a valószínűtlenségnek legalább árnyalatát fel tudjuk fedezni.” „A teljes valószínűtlenség az, amit valóságnak nevezünk. Ezzel szemben a valóság számunkra hihetetlen”. Megkülönböztetni tudni csak valami állandóhoz viszonyítva lehetséges. A ráció kategóriái éppen merevségüknél fogva törékenyek s szükségképpen változók, saját határaikba ütközők. Az éleslátás csúcspontját kétségen kívül Szókratész iróniájában érte el éppen a következtető értelem tehetetlenségének felismerésében: csak azt tudom, hogy nem tudok semmit. Szókratész—Platon-ban még él az orfikus beavatottak, az eleáták tudásának vetülete, de a nagyobbat a kisebbel kívánják igazolni, a transzcendens megvilágosodást a pusztán emberi értelem érveivel. Ez a lépés átvezet az egyre erősebb objektivizálódáshoz — és a megismerés tárgyának és a megismerő személynek a tárgyiasodása egyenesen aránylik egymáshoz. 7„'ovább vezetve: minél kevésbé szubjektum valami (azaz nem valaki), annál inkább homályos töredék, annál messzebb kerül forrásától, az abszolút szubjektumtól, amelynek bármely kicsiny mértékben is, de tükre, — annál messzebb szakad a felismerhetőségtől, mígnem keletkezik az immár közös nevezőre sem hozható szcienti- fizmus labirintus-káosza. A „valóság-transzparenciától” mi/ki sincs távolabb, mint a saját centrumától idegen szaktudós, aki minden látszat ellenére nem szabad, inkább az önkényes hipotézisek ezer meg ezer drótján rángatózik, nem szabad, mert imaginációját a centrumtalan töredékek irányítják. A szürrealizmus az imagináció szabadságáért rombolja le a konvencionálissá dermedt tárgyi szemléletet. így törekvése találkozik a teremtő hagyománnyal, — sajnálatos módon nem tudatosan, hogy aztán a gyakorlatban az önkény kényszereinek engedelmeskedve növelje a tárgyi káoszt. Ezzel szemben az „egészre való emlékezés” a hagyomány örök rendjét látja meg (imaginálja), s az analógiák változatlan princípiumai szerint — s egyszersmind kimeríthetetlen változataiban — tudja minek-kinek hol a helye. Tud megkülönböztetni, mert tud azonosítani. „Hogy ki micsoda, kicsoda. Ez az egész”. Másképp: arc-e, vagy maszk, élő személy-e, vagy lárva. A próbakő pedig: „Ami személytelen, az maszk, merő indulat, irreális alvajárás, aszociális, ateista, Karneválba való feneketlen; rongált”. És ha a karnevál a tébolyultak mámora, úgy az „a személyte861