Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Kornis Mihály: A félelem dicsérete
4. A félelem nem biztos benne, hogy fél. Abban sem biztos, hogy bátor. Am a félelem mégsem üres ambivalencia, inkább mindeneket magába ölelő sejtelem arról, hogy a félelemben nincsen végső bizonyosság. Mi az, amitől félünk? A félelem az, amitől félünk; végső soron attól félünk, hogy van félnivalónk. Ha úgy tetszik, a félelem az igazság sejtelme s mindenekelőtt attól félelmetes, hogy fogalmunk támad valamiről, amiről fogalmunk nincsen. (A megismerés eredendően játékos természetére világít rá a félelemnek ez a kétarcúsága.) A félelem ab ovo autonóm. Egy hallgatólagos, nem a hétköznapi tudat szintjén lezajló, belső döntés eredménye, amely Kierkegaard óta így hangzik: nem döntök, mert jobb, ha nem döntök. Más kérdés, hogy tudva-tudatianui, a félelem minden esetben válasz. Válasz-voltában magától értetődően pozitív. Ez nem olyain logikus. „Majd elájultam a félelemtől...” — szokás mondani, de sohase ájulunk el mégse, ha valóban félünk. Hiszen félelemről akkor van szó, ha fennáll az is, aki fél. Elájulhatnánk tényleg, elvégre félelmetes. Csakhogy akkor már nem félnénk! A félelem tehát nem vak, hanem a félelem hűséges. Ahhoz hűséges, amit nem lát. A félelem nem csonkít, nem enged, kitart, és tart. A tökéletes félelem Isten megismerésének sötét formája. A fényesség előtti utolsó állomás, kikerülhetetlen szakadék. „Eli, Eli, lama sabak- tani!” Megelőzi a feltámadást. 5. A félelemben persze, semmi heroikus nincs. Épp ellenkezőleg: a világ mint a vetítővászon rideg realitása, vagy mint „egy farkas hullája a kerítés tövében”. A hosszantartó félelem állapota nem tűri a tisztes-langyos középutat: itt ha nem szent, hát előbb-utóbb gonosztevő leszel. Nincs pimaszabb annál, .aki fél. .Nincs irgalmasaibíb annál, aki fél. Jellem kérdése. A félelemben való kitartáshoz irtózatos bátorságra van szükség, annál is inkább, minthogy e bátorság sohasem tudatosul abban, aki fél. A gyáva ember végső soron a félelemhez gyáva. Félelem és gyávaság, élet és látszat- • élet egész pályánk során egymást válthatja bennünk. Mindannyiunkban ott bújik a gyáva, a nyelv bölcsessége azonban hozzáteszi: a gyáva kishitű. De meg ne vessük őt! Ö a teremtés legszánalomraméltóbb számkivetettje; ő az, szegény, aki éppen nem mer félni; ő Káin, akinek homlokára e módon sütötte bűnössége bélyegét az Isten; a tékozló fiú, aki bujdokol, és akinek mindenek előtt a gyávaságát kell föladnia, hogy egyáltalán meghalni tudjon. Át kell élnie a halált is, mielőtt meghal. Mindazonáltal a gyávaság amolyan felnőtt dolog, a bűnösség érett mozdulata, föl se merülhet tisztátalan számítgatások nélkül. A gyermekek kezdetben egyáltalán nem is képesek rá, s ha tudunk valamit az életről, ha hiszen gyávák vagyunk, ez annak köszönhető, hogy életünk első néhány éve gyávaságtól mentes félelemben telt el. Sírnak az ártatlanok. És a félelem hűséges hitvesünk is — gyávaságunk poklaiból hozzá bármikor visszatérhetünk. Félni mindig szabad. Félni őszinte dolog. Félni annyit jelent, mint nem tágítani, és a lehető legnagyobb odaadással kitenni magunkat annak, ami a lehető legrosszabb a világon. ■•Ábrahámnál senki sem félt jobban A zsarnokok mind gyávák. Aki félni tud, remélni tud. A többi nem remény, csupán illúzió. 848
