Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Kornis Mihály: A félelem dicsérete
lelem tartalmára, inkább önmaga teherbírására ügyel. Valójában persze a gyávaság már semmire sem ügyel a menekülés lehetőségén kívül; a vita eldőlt; titkolva bár, kuszán, s takargatva is, ám trónra szállt bennünk a meggyőződés: a rossz az úr, a győztes, mi pedig az általa szabott kényszerpályán ügyeskedhetünk ideig-óráig, ám a bukás elkerülhetetlenségének szorongató tudatában. A félelem valóság, a gyávaság látszat-valóság. A gyávaság a félelem szörnyű kísértése. Aki fél, nem gyáva, aki pedig gyáva, már nem is fél, csupán ismétel. Egyhelyben jár. Ügy is fogalmazható, hogy a félelem az igaz tudás sötét formája, a fény éjszakája, míg a gyávaság az igazsággal való szembenézés perseusi gyötrelmeitől mindétig szabadulni akar. Tehát eltökélten menekül, noha éppenséggel meg van győződve róla, hogy már legföljebb csak haladékot kaphat... Aki fél, nem tud semmit, ha csak nem a félelmet magát. De ha ezt tudomásul veszi, máris kevésbé fél. Paradox: kevésbé képes félni, aki tudja, hogy fél. Úgy is lehet mondani, hogy aki fél, valójában mindent tud, de soha nem ezzel van elfoglalva. Olyannyira nem, hogy a tudás műveletei benne elnémulnak: a félelem állapota szubjektíve örökkévaló. Az ismertebb nyelveken a félelem alanyára nincs pontos fogalom, nem úgy a gyávaság alanyára: ő a gyáva, s mindannyian érezzük, hogy itt a nyelv belső logikája a lényeget érinti. A gyávaság témakörének főszereplője, egyetlen valósága a gyáva személy, míg a félelem alanya megragadhatatlan. S éppenséggel nem azért, mintha a félelem mellett eltörpülne, hanem azért, mert egy-azonos vele, teljesen és hatalmasan ő: a félelem. Innen tekintve, a gyáva ember hazug alany, meghazudtolta a félelmet, csalt, nem vállalta a valósággal való egyesülést, azonosulást. Különbnek vélte magát, így vált hitványabbá, ami az ő esetében azt jelenti, hogy mindent elveszített, és még ráadásul félnie is kell. Hogy ne mondjuk, hiába kell félnie. Ez a pokol. Míg aki fél, anélkül hogy elgyávulna — tehát nem akar önmaga elől elmenekülni — a valóság állapotában van. S ez a készenlét sorsunk ketrecét romolhatatlanul szabaddá szenteli. 3. A félelem alighanem Isten jóságának álma. A félelemben a leghatalmasabb Személy egyik oldaláról a másikra fordul. A gyávaságban viszont senki sincs, ha csak nem a gyáva, de ő még ezt is sokallja, s ezért kell gyávának mondani. Hab ő, gyávaságának rabja. Aki tiszta félelemben él, az a legnagyobb megpróbáltatások ellenére sem hajlandó dönteni, s választani egyet az oly köny- nyen kínálkozó hazugságok közül. Nem kíván tanúbizonyságot tenni önmaga ellen, következésképpen a létezés sötétbe hullt vértanújaként, a valósághoz mindhalálig hűséges marad. Ebben az értelemben, aki fél — szabad. Azért fél, mert szabadságának fekete űrterében, a félelem félelmetes szabadságában él. Ez a tisztítótűz. A közöttes hely, a devaháni tartomány, az erdő, amelyen át kell menni, az út, amit meg kell tenni... De csak annak aki fél. 847
