Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 9. szám - Spiró György: Hamvas Béla: Karnevál

gényében mindvégig a játékosság domináljon. A játék azonban nem önkényes. A mű címe utal erre: Hamvas az embert mint maszkot viselő lényt definiálja, s ha iaz ember leveti a maszkját, alatta újabb maszkot visel. A maszkabál, vagy a karnevál egy megváltatlan világban zajlik, ettől parodizálható, hiszen önmagában is nevetséges; amit a maszkok gondolhatnak és érezhetnek, amit csak elképzelhetnek, az soha nem lehet autentikus; ebbe a körbe Hamvas önmagát, mint szerzőt, igen becsületesen belevonja, és viliódzó, kápráztató, önironikus dialektikája őt, a szerzőt mélyen a szereplőihez kapcsolja. Hiszen a szerző is csak maszk lehet egy megváltatlan világban. Ami pedig igazán ritka: e nagy játékba a szerző mind a főszövegben, mind a fejezetek közötti elmélkedésekben az olvasót,, e harmadik tényezőt is belevonja, szintén maszk-létében; ez pedig Hamvas koncepcióját döntő módon elválasztja minden más avantgarde regénykoncepciótól. E különös, eredeti hármasságnak köszönhető, hogy a szöveg mindvégig feszült és hullámzó, a szerző egyszerre írja a szövegét és egyszerre olvassa az olvasó szemével; szinte versenyfutás folyik a szerző és az olvasó között, melyikük jár túl .a másik eszén, melyikük elméje trükkösebb és mozgékonyabb; Hamvas időnként megengedő mosollyal úgy tesz, mintha az olvasója okosabb lehetne nála, ’aztán, pár oldal múltán, szegény olvasó megint kénytelen belátni, hogy ebben a játékban a kártyákat egy nála agyafúrtabb bűvész keverte meg.

Mert játék, a regényben rengeteg vér folyhat el súlytalanul, mert· a játék nem megy vérre. A játék azonban, ha nem is vérre, de kultúrára megy, olyan racionalista humorral, mint Voltaire-é, és olyan reneszánsz bőségű naturalizmussal is akár, mint Rabelais-é. S ha azt imondtam, hogy Hamvas ateista teológus, akkor ezt most szűkítenem kell. Ő valóban minden vallási dogmát támad, legyen az keresztény vagy másmilyen; azt azonban egyrészt szövegszerűen, másrészt egész regénykoncepciójában bevallja, hogy ő vallásos író, és számára létezik egy .axióma: Krisztus. Ez a regény szilárd pontja, ahonnét a világ mozgásba hozható, s ettől annyira éles és kegyetlen Hamvas kultúra-kritikája és emberszemlélete. Krisztust térmészetesen nem ábrázolja, nem is teheti meg: Hamvas szemléletében Krisztus az egyetlen autentikus ember, ő az, aki nem maszk. De ettől merülünk el egyre mélyebben az egyre inkább megváltatlan világ pokoli bugyraiban, s noha Hamvast a humora soha nem hagyja el, azért a regény utolsó fejezeteiben, amelyek a fasizmus közeledését, a világháborút, majd az ezt követő korszakot parodizálják, érezzük, hogy az alagút vége egyre távolabbra tolódott. Hamvas szemlélete nem áll távol sem az egzisztencialistákétól, sem a providencialistákétól, de a 18. és a 19. századi Vico-követők optimizmusa idegen tőle. Regénye szerkezetileg nyitott, bármikor bármilyen elem beleemelhető vagy elhagyható, a szerzői önkény szabadon működhet anélkül, hogy ez esztétikai probléma lenne, de nyitott a regény másképpen is: nincs vége. Nem is lehet. 1951-ben, amikor befejezte, látható volt, hogy az új korszak az alagút végét még távolabbra tolta ki. Sajátságosán újrafogalmazódik tehát Hamvasnál a Nie-boska komédia (Pokoli Színjáték), Krasinski műve; lényeges különbség azonban, hogy a kelet-európai tragikumot Hamvas még a regény nyitott befejeződésekor is elkerüli.

Hamvas elutasítja az európai kultúrát, mert maszknak tartja; ugyanígy elutasítja azonban az európai szellem gyakori menedékét, az ázsiai kultúrát is, mert számára az is csak maszk (és ezt ő igazán megtehette, ő ugyanis az ázsiai kultúrát behatóan ismerte is). Minden tételes vallást és dogmát harcosan ellenez, de ezt azért teheti meg ennyire következetesen, mert hívő ember, vagyis mégiscsak belül van azon, amit támad. Kérdés azonban, vajon a való845