Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 9. szám - Spiró György: Hamvas Béla: Karnevál

ségű játékosságával szembesülünk a regényben mindvégig; ez a hatalmas tudású elme évtizedeken át azon fáradozott, hogy az európai és ázsiai filozófiát és művészetet, minden fontosabb európai és ázsiai nyelv megtanulása után, elsajátítsa; a regény pedig e mindentudás elhajításának gesztusából született, s így lett az emberi tudat' és lélek hol kegyetlenül maró szatírája, hol minden lehetséges (eddig volt, és majd ezután születő) elmélet paródiája, beleértve minden racionális és irracionális filozófiát, a vallásokat, az esztétikákat és a mindennapi lét elméleteit.

Tartalmilag a regényt nem érdemes ismertetni, annyi kalandon megy át a főhős apja, majd maga a főhős, akinek halála után is folytatódik a történet; végigkalandozzuk a két utolsó évszázad számos színterét Magyarországon, Európában, Afrikában, Ázsiában; mindez azonban bevallottan játék, feltételes; Hamvas használja a történetszövés valamennyi, közönséges és finomabb módszerét, a használat első pillanatától kezdve parodizálva azokat; Hamvas mindvégig viccel. Megteszi például, hogy a főhős nem is azoktól a szülőktől születik, akik a szülei; megteszi, hogy főhősét az egyik fejezetben két emberre bontja, s ugyanaz a főhős bolyong Afrikában és Ázsiában ugyanabban az időben, hogy mint egypetéjű iker, véletlenül találkozzon magával aztán; közben Hamvas kiaknázza az iker-motívum ősrégi lehetőségeit, s mintegy mellékesen leírja az ázsiai mentalitásokat, és egyetlen pillanatig sem hagy kétséget afelől, hogy élvezkedve játszik velünk, olvasókkal, s hogy ő mulat a legjobban, szinte csodálkozva, mi minden jut az eszébe neki, a szerzőnek. Leírja a fasizmust, leírja Budapest ostromát a második világháborúban, leírja a kommunizmust, ám teszi mindezt rendkívüli nyelvi erővel és humorral, hatalmas műveltség-anyagot görgetve a regény lapjain, de mert ezeket azonnal kifordítja, parodizálja és elveti, az olvasónak semmiféle történelmi vagy filozófiai műveltségre nincs szüksége, hogy a szöveget megértse.

Hamvas azonban nem egyszerű parodista, bármilyen széles látókörű is, a parodístát ugyanis megköti az a tárgy, amit kiforgat. Hamvas az egész emberi létezést parodizálja, és ettől az az érzésünk támad, hogy talán ő a legszabadabb magyar író. Annyira nem szabad ő sem, hogy ne lenne magyar író, hiszen műve ezen a nyelven született, eredeti, neologizmusokban bővelkedő, színes, változatos nyelven, ám őt egyetlen pillanatig sem nyűgözi a Kelet-Euró- pában gyakori görcsös erőlködés, hogy egy elmaradott peremvidékről az európai kultúrába emelkedjen, ellenkezőleg: semmiféle kisebbrendűségi komplexusa sincs, mert egy olyan kilátótoronyban ül, ahonnét a Kelet és a Nyugat egyaránt belátható és megérthető, az ia Kelet és az a Nyugat, amely egymást megérteni nem tudja. S mert ezen a határon szemlélődik és elmélkedik, a számára adott Magyarországot is madártávlatból láthatja. Ebből a szempontból nem áll távol a több kultúra metszéspontján világdrámát létrehozó Wyspians- kitól, vagy a Nienasycenie című regény írójától, Witkacytól. A tragikus szemléletű Wyspianskitól ugyanakkor elválasztja radikálisan tragikum-ellenes szemlélete, humora; Witkiewicztől pedig elválasztja az, hogy nem politikában gondolkozik, noha Hamvas is katasztrofista; a romantikával való leszámolása pedig nélkülözi a lengyel kultúrában mindig megmaradó romantikus elemet Hamvas a kultúra kritikáját metafizikai szinten, mondhatni ateista teológusként végzi; emiatt Hamvas regényének megértéséhez a magyarságról semmit sem kell tudni, míg az igazán nagy lengyel alkotók külföldi befogadásának többnyire gátja, hogy utalásrendszerük nehezen érthető a lengyel kultúra ismerete nélkül.

Hamvas szabadságának alapja a műveltsége; ez teszi lehetővé, hogy a re844