Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Esterházy Péter: Láthatatlan történetünk
ESTERHÁZY PÉTER Láthatatlan történetünk ,,A dolgokat jó végiggondolni; az ember a legtöbbször elérkezik valahová, ha nem is egészen oda, ahová kívánt.” (Hamvas Béla) Engem szívesen el-élj egyeznek H.-val, érdemtelenül, csak azért mert egy, bocsánat, korábbi művészi korszakomban örömmel és nyakra-főre és főleg ösz- szefüggéseiiből kiragadva citáltam a mondatait. Hogy mit jelent nekem H., azt most nehezen tudnám megmondani, túl gyors válaszra késztetne, mindenesetre kevesebbet és többet, mint talán gondolhatni, azaz mást. Mert például ha kivagyin azt mondanám hirtelen, hogy mint regényíró iránt kétségeim volnának, akkor ez a kétség rögtön visszahullna, ha talán nem is a fejemre, de a regényíró-ságra, hogy mi is volna az, mihez képest volnának is ezek az ún. szak-kétségek, és máris bele lettem valamibe keverve, bele lettem vonva. Nem ezt akarja-e a regény, minden regény, ezt a vonást? De ez majd lassan, szép lassan ki fog derülni. A szó adva van. A nehézség a megvalósítás. Másról beszélnék, a dolgokat jó végiggondolni, Hamvas helyett, az ő ürügyén, a Karnevál megjelenésének körülményeiről. Hogy mit is jelent egy ilyen több mint 30 éves erőszakos késés. Elsősorban persze szégyent. Minden ilyen tiltás, megtiltás, betiltás, letiltás, áttiltás, tűrttiltás, támogatotttiltás, tilttil- tás szégyenletes, nevetséges és piti, és, most ugrik a hal a vízibe (ti. a Bojtár Endre emlegette karácsonyi halacska, „aki”, emlékeztetőül, úszkálva az ütött- kopott rozsdafoltos fürdőkádban, így szól: a fürdőkáddal foglalkozom, és ez ugyanolyan volna, mint a „mi” hányaveti kijelentésünk: Kelet-Európával foglalkozom), szóval egy efféle dolog: az elfogadhatatlan. Potyka. Nevetségességemnek tudatában vagyok, ha nem örülök is neki. Megengedő is kontra hatalom. Oligarchák kontra ikes ige. Potyka. Nevetségességem hatalom, nevetségességem nem adom. A szó adva van. A nehézség a megvalósítás. Ez eddig, mondhatni, pofonegyszerű. Minden további nagyon is bonyolult. Balassa Péter ír erről pontosan (Könyvvilág 85/5), arról, hogy ez a súlyos anomália szinte bravúros kötelességet ró a fogadtatásra, olvasónak, kritikusnak és irodalmi közvéleménynek — akarva-akaratlan — vizsgáznia kell, arány- és egyensúlyérzékét, minden maradék mérlegelőképességét és méltányosságát latba vetve azért, hogy enyhítse ama sikerét a kiközösítésnek. Ilyesmikről írt Balassa, nem is tetszett „senkinek”. Nekem tetszett. Noha én személy szerint, talán mert viszonylag sok H. kéziratot olvastam, így állandó kapcsolatban állva vele, botrányos hiányát nem észleltem, vagy inkább nem kellett volna rá gondolnom, annyira magától értődőn tartozott bennem a „dolgokhoz”, kicsit Weöres miatt is, mert hogy ott olyan szépen látszik H. jelenléte, mégis volt bennem aggodalom, hogy a Karnevál majd már nem tud könyv lenni, hanem kegytárgy lesz, tömjén- és ellen tömj énfüstben. De nem így történt, viszonylag sok olvasói ellenpéldát ismerek, nem is mind 840
