Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Hamvas Béla: Empedoklés (esszé)
perifériális szeretetbe már belebukott és most tanúi vagyunk annak, hogy miként bukik bele az újkori racionalista tudomány által ihletett világ. Mialatt a szabadság—egyenlőség—testvériség eszményeit hirdeti, az •ember iránt nem tud lenni más, mint áruló, feljelentő, börtönőr, rabló és orgyilkos. A termékeny és meleg szív érzülete kikerült a perifériákra, a középpontit pedig a steril és minősítetlen üres szellem foglalta el, a színtelen bűvös kristály, amelyben az élet megdermed. Persze a dolog nem olyan egyszerű. Az ész lenyűgöző kristályos átlátszósága, üveges ragyogása az embert bűvöletben tartja, mint Heródiás, a kék szűz. A minősítetlen értelem Európa nagy kísértése, a nagy negatívum, az élettagadás, a Mómos, ahogy Orpheus mondja. Az ember katasztrófája nem a tudatlanság, hanem a terméketlen szellem negatív tudása, ez a félelmetesen üres üvegragyogás. S e steril tudomány és államkormányzás és eszményi morál csak úgy győzhető le, ahogy Mallarmé az Azúr szüzet legyőzte. 5. Ne higyje senki, hogy kétezerötszáz évvel ezelőtt Akragasban másképpen volt. Ha másképpen lett volna, Empedoklés nem ejthette volna ki 'azt a két szót, hogy Philia és Neikos. Philia annyi, mint szeretet, Neikos annyi, mint viszály. Philia mindaz, ami meleg, tápláló, termékeny. Istennője Aphrodité, a szerelem és a szépség, Neikos mindaz, ami zavaros, durva, homályos, tisztátalan és életirtó. Philia a világ közepe, a létezés teljességében a lelkek körülötte keringenek és élnek boldogan és romolhatatlanul. De „ha valaki bűnbe keveredve kezét gyilkosság vérével szennyezi be, vagy aki viszályban a démonok serege közül valamelyiket megidézi, annak háromszor tízezer hórát kell bo- lyongania távol az üdvözültektől, az élet göröngyös útját járni, hogy idők folyamán a halandó lények minden alakjában megszülessen. Mert a levegő ereje a tengerbe űzi, a tenger a földre okádja, a föld pedig fel a fénylő nap sugaraihoz s ez a lég örvényeibe alá. Az egyik a másiktól veszi át, de mindegyik kitaszítja. Ilyen vagyok most én is, istentől eltaszított bolyongó, mert hittem az őrjöngő viszálynak”. „Ide érkeztem e boltíves barlangba, örömtelen helyre, ahol gyilkosság, méreg s más átkozott szellemek serege, nyavalya, rothadás, árvíz, e gonosz térben, a homályban nyüzsög”. „Ó, milyen boldogságból zuhantam a földre és vagyok most a halandók között!” Aki a szeretet tápláló és termékeny fűzének köréből kiesik, az bűnbe zuhan, „tolláit elhullatja” és az anyagi világba süllyed, erre az örömtelen helyre és a viszálynak martaléka lesz. Itt kell tévélyegnie szegény léleknek háromszor tízezer világévet, amíg újra és újra születve bűnét levezekli és istenéhez visszatérhet. Hogyan vethet véget a szenvedésnek? Philia. A középpontba újra vissza kell térni. Nem szabad hinni annak, hogy az életet a minősítetlen szellem oldja meg. Ez até, az ősbűn. Csak egy út van. Philia! Philia! Philia! Philia! „Segítsetek meg, hatalmas istenek, távolítsátok el számból az emberek őrületét és engedjétek meg, hogy a megszentelt nyelvről kristálytiszta forrásvíz áradjon!” 834
